Mi az oka Netanjahu szokatlanul hosszú budapesti látogatásának?

A két jobboldali politikus, Orbán és Netanjahu évek óta szoros kapcsolatban áll egymással. Mindketten szeretik hangsúlyozni szoros kapcsolatukat Donald Trump amerikai elnökkel.

„Magyarország kilép az ICC-ből” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hivatalának vezetője csütörtökön a Facebookon. A bejelentés egy időben történt Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi látogatásával, aki ellen háborús bűnök miatt elfogatóparancsot adott ki az ICC. (Néhány fontos állam már nem ismeri el az ICC-t. Ezek közé tartozik az USA, Oroszország és Izrael.) 

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök méltatta Magyarország azon döntését, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). „Ön most bátor és elvi álláspontot foglalt el az ICC-vel kapcsolatban” – mondta Budapesten Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után. „Köszönöm, Viktor” – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.„Fontos, hogy szembeszálljunk ezzel a korrupt szervezettel.” Ez a döntés „minden demokrácia számára fontos” – mondta Netanjahu, aki ellen az ICC elfogatóparancsot adott ki.

Orbán, aki az elmúlt év tizedben korlátozta a sajtószabadságot Magyarországon, lebontotta a demokráciát, legutóbb pedig betiltotta a Pride Parádét, amely ellen minden este több százan tüntetnek, hozzátette: "Magyarország nagyon fontosnak tartja a demokráciát, ezért nem lehetünk olyan bíróság előtt, ami politikai színház."

A Nemzetközi Büntetőbíróság olyan ügyekben jár el, amelyek háborús bűnöket, emberi jogi jogsértéseket és egyéb súlyos bűncselekményeket érintenek. Izrael, különösen Netanjahu kormánya, régóta kritikusan viszonyul az ICC-hez, mivel azzal vádolják őket, hogy politikai alapon, részrehajló módon járnak el, különösen Izrael palesztin területekkel kapcsolatos politikája és katonai cselekedetei miatt. Orbán és Netanjahu hasonló módon értékelhetik az ICC-t, mint olyan intézményt, amely túlzott befolyást gyakorolhat az állami szuverenitásra és politikai döntéshozatalra.
Ez a lépés, miszerint Magyarország kilépett az ICC-ből, egy erős üzenetet küld a nemzetközi közösség felé, és megerősítheti Orbán és Netanjahu politikai szövetségét.

Az, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból, kérdéseket vet fel, hogy vajon milyen politikai és gazdasági érdekek húzódnak meg a háttérben.

Orbán és Netanjahu közötti kapcsolat  elég szoros, és a két vezető számos hasonló politikai álláspontot képvisel, különösen a nemzetközi jogi és diplomáciai kérdésekkel kapcsolatban. Az ICC-ből való kilépésről szóló bejelentés, amelyet Orbán tett,  nagy hullámokat vert a nemzetközi politikában. Az érvelés, miszerint az ICC „politikai bírósággá vált”, jól illeszkedik Orbán és Netanjahu közös narratívájába, amely a nemzetállami szuverenitás védelmét és a nemzetközi intézmények ellenállását hirdeti.
Netanjahu szavai, amelyek szerint az ICC „a demokráciát fenyegeti és korrupt”, nem meglepőek, mivel Izrael már régóta kritikusan viszonyul az ICC-hez, különösen a palesztin területeken végzett katonai műveletek és azok jogi megítélése kapcsán. A két vezető politikai szövetsége így még inkább szorosabbá válik, mivel közösen támadják a nemzetközi jogi intézményeket, amelyeket a saját politikai érdekeik és nemzetállami autonómiájuk szempontjából ellenségesnek tekintenek.

*

Az antiszemitizmus kérdése különösen érzékeny téma. Orbán megjegyzései, miszerint Magyarországon nincs antiszemitizmus, („Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben” - mondta Orbán többször is) míg Nyugat-Európában növekvő probléma, erősen vitathatók. A valóság az, hogy Magyarországon is jelen van az antiszemitizmus, és különösen a szélsőjobboldali politikai körökben figyelhető meg egyre inkább az antiszemita retorika. Orbán márciusban mondott beszéde is  erősen megosztó volt és antiszemita tartalmú, különösen a brüsszeli elitről és a migrációról szóló kijelentései  valamint a "poloskázása" miatt.

A migráció és az antiszemitizmus összefonódása, amit Orbán említ,  egy gyakran használt narratíva, amely az iszlám és a migránsok fenyegetettségét próbálja összekapcsolni az antiszemitizmus fokozódásával. Azonban a valóság sokkal bonyolultabb, és nem csupán az ideológiai kereteken belül értelmezhető.
A Netanjahu-Orbán sajtótájékoztatón kérdezni nem lehetett. Az izraeli újságírók például azt hiányolták, hogy nem esett szó Magyarország holokausztban játszott történelmi felelősségéről.ez egy nagyon érzékeny és vitatott téma. Magyarország történelmi felelőssége a holokausztban való szerepe nemcsak a magyar társadalomban, hanem nemzetközi szinten is jelentős viták forrása. A holokauszt áldozatai közé több ezer magyar zsidó tartozott, és sokan vitatják, hogy a mai vezetés megfelelő módon kezelte vagy elismerte volna ezt a történelmi felelősséget.

A sajtótájékoztatón való hallgatás és a téma kerülése azt is tükrözi, hogy a magyar kormány nem hajlandó nyíltan szembenézni ezzel a múlttal, vagy legalábbis nem kívánja ezt a nemzetközi diskurzus részeként kezelni. A holokauszt történelmi felelőssége kényes téma, mivel politikai szinten is könnyen megosztja a társadalmat és a közvéleményt, különösen akkor, amikor az ilyen témák nem kapják meg a megfelelő figyelmet és tiszteletet.

Az izraeli újságírók jogosan érezték úgy, hogy ez a kérdés fontos lenne a diskurzus részeként, hiszen a holokauszt és annak tanulságai alapvetően meghatározták a közép-európai országok, köztük Magyarország viszonyát a zsidó közösségekkel és a nemzetközi közösséggel. Az ilyen hiányosságok viszont csak erősítik a nemzetközi kritikákat és a feszültséget, amely már így is meglévő a két ország politikai kapcsolataiban.
A március 15-i magyar nemzeti ünnep alkalmából hagyományosan magas állami kitüntetéseket osztanak ki. Sulyok Tamás köztársasági elnök két irodalmi személyiséget is kitüntetett: Döbrentei Kornél költő, esszéista Kossuth-díjat, a művészet és kultúra legmagasabb állami elismerését vehette át. A tudósok Széchenyi-díját Takaró Mihály publicista kapta. A probléma: Mindketten többször is antiszemita kijelentéseket tesznek.

Döbrentei néhány évvel ezelőtt egy jobboldali tüntetésen mondott beszédében a zsidók ellen szidta: "Álruhás és álarcos hamis próféták – csak a szakálluk az igazi – az erkölcsi holokausztot a magyarok ellen irányítják." Tiltakozásul 160 tag kilépett a Magyar Írószövetségből, köztük a Németországban is ismert szerzők, Nádas Péter, Szabó Magda, Esterházy Péter, Konrád György.

Takaró egyik hírhedt kijelentése az volt, hogy a 20. század elejének fontos avantgárd irodalmi folyóiratát, a Nyugatot „zsidó rongynak” becsülte. Azt is állította, hogy a zsidó irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre nem tekinthető magyarnak. Döbrentei Kornélt és Takaró Mihályt már 2019-ben kitüntette a jobboldali nacionalista kormány. A Magyar Zsidó Hitközségek Szövetsége, a Mazsihisz sajtóközleményben fejezte ki tiltakozását. Ezek a kitüntetések teljesen ellentmondanak az Orbán-kormány által meghirdetett zéró tolerancia elvének az antiszemitizmussal szemben.
„Nincs magyarázat arra, hogy 2025-ben miért kellett újra kitüntetni ezt a két antiszemitát. Nem fogadjuk el, hogy munkájuk miatt megérdemlik ezt az elismerést. Nem, nem” – áll a dokumentumban. A kormánypárti zsidó vallási közösség, az EMIH hallgatott. A mintegy 400 tagot számláló Szépirodalmi Írók Társasága is megjegyezte: „Mindketten nyilvános tevékenységükkel jelentősen hozzájárultak az antiszemita nyelvezet magyarországi elterjedéséhez és a jobboldali szélsőséges nézetek egyre nagyobb dominanciájához a hivatalos kulturális diskurzusban”.

Bayer Zsolt publicista is tett korábban kifejezetten antiszemita megjegyzéseket. Évekkel ezelőtt "büdös ürüléknek" minősítette Schiff András magyar zongoraművészt és a német Zöld Párt politikusát, a zsidókat képviselő Daniel Cohn-Bendit, és azt írta, hogy sajnos nem öltek meg elég balost és zsidót az 1919/20-as jobboldali magyar Freikorps úgynevezett "fehér terrorja" során.

Bayer nem kívülálló, hanem a Fidesz társalapítója és Orbán közeli barátja. 2013-ban pénzbüntetést kapott egy antiszemita cikk miatt. Három évvel később „újságírói munkája elismeréseként” megkapta Magyarország egyik legmagasabb kitüntetését, a Lovagkeresztet.

 Ennyit  Orbán kijelentéséhez,  miszerint Magyarországon nincs antiszemitizmus

-000-

A magyar társadalom jelenlegi állapota nem sok vidámságra ad okot. Gazdaságilag kifosztott, erkölcsileg elbizonytalanodott, szellemileg kifosztott állapotba került.

A nemzeti vagyon jelentős része szűk körök kezébe került, a közpénzek elosztása átláthatatlan és klientúraépítésre szolgál. Az állami és uniós források egy része nem a társadalom egésze számára hasznos beruházásokat támogat, hanem egy szűk gazdasági-politikai elit érdekeit szolgálja, miközben a gazdaság stagnál és vergődik. A magyar társadalom szellemisége leértékelődött, az értékalapú gondolkodás háttérbe szorult. Az intellektuális igényességet felváltotta a felszínesség, az érvek helyét a jelszavak vették át, és a közbeszéd egyre inkább a manipuláció és megosztás eszközévé vált

Az emberek egyre inkább érzik a körülöttük lévő lehangoltságot, a politikai rendszer pedig egy romhalmaz benyomását kelti, ahol a valódi megoldások helyett populista jelszavak, megosztás és manipuláció uralkodik.

De mit lehet ott mondani ahol, egy magát demokratikusnak nevező párt, a Demokratikus Koalíció, újra összefogott Jakab Péterrel, aki szélsőjobboldali nézeteket képvisel. Ez a döntés nemcsak politikai szempontból kérdéses, hanem azt is felveti: hol van a józan ész? Egy valódi demokrácia nem épülhet olyan kompromisszumokra, amelyek szembemennek az alapvető demokratikus értékekkel. Az ilyen lépések tovább növelik a társadalom politikai cinizmusát és a hitelesség válságát.

A hétköznapi ember sokszor tehetetlennek érzi magát, miközben a közintézmények fokozatosan leépülnek, a társadalmi szolidaritás meggyengül, a kultúra és az oktatás pedig egyre inkább háttérbe szorul.

A jelenlegi társadalmi helyzet nem csupán gazdasági válságot jelez, hanem egy mélyebb kulturális és értékrendi hanyatlásra is rámutat, amely aláássa a közösség szellemi vitalitását és jövőbe vetett hitét. Ma egy olyan világban élünk, ahol a közgondolkodás, a mélyebb és átgondolt véleményformálás egyre inkább háttérbe szorul, miközben a könnyen emészthető, felületes válaszok és a populista megoldások kerülnek előtérbe a közbeszédben. Az emberek sokszor nem hajlandóak vagy nem is képesek komolyabb elemző gondolkodásra, és inkább az egyszerű, kényelmes válaszokat keresik, amelyek nem igényelnek mélyebb megértést. Ez a tendencia az oktatás leértékelődésében is tetten érhető, hiszen a tudás nemcsak a mennyiségben, hanem a minőségében is csökkent. Az iskolákban és az oktatási rendszeren belül egyre inkább a praktikus, azonnali hasznot hozó tudás kerül előtérbe, miközben a kritikai gondolkodás, az értékek és a valódi tudás megértése egyre kevésbé kap hangsúlyt. Az ilyen irányú változások hosszú távon veszélyeztetik a társadalom szellemi alapjait, hiszen egy olyan közegben, ahol a mélyebb gondolkodás háttérbe szorul, a valódi fejlődés és előrehaladás is gátolt marad.

A szellemi talaj, amiből a gondolkodás kinőhetne, egyszerűen nincs meg. Nem lehet gondolkodást elvárni ott, ahol az embereknek az a kérdés, hogy mit esznek holnap. És ha nincs iskola, nincs tanár, nincs orvos, nincs posta – akkor mi van? Üresség. Egy olyan világ, ahol nem a fejlődés, hanem a túlélés a cél.

Ez az anihil, Az eltűnés előszobája.

Ami a legrosszabb, hogy ez nem egyik napról a másikra történik, hanem lassan, észrevétlenül. Nem robbanás, hanem lassú erózió. Nem látványos összeomlás, hanem fokozatos kiüresedés. És mire észrevennék az emberek, már késő.

De ha ez az eltűnés előszobája, akkor még nem vagyunk a végén. Még van egy ajtó, amin ki lehet lépni, csak kérdés, hogy merre van. Talán még lehet valamit tenni.

Kérdés kik állnak az ajtóban és mivel várnak? Mert ha nincs senki, akkor az ajtó csak vezet valahova a semmibe. De ha valakik ott várnak, akkor mit akarnak? Vannak, akik hamis ígéretekkel, könnyű válaszokkal állnak ott – „ne gondolkodj, mi majd megmondjuk, mi a jó neked.” És vannak, akik csak hasznot akarnak húzni a káoszból, mert a pusztulás nekik üzlet.

De vajon van-e valaki, aki valódi megoldással áll ott? És ha igen, halljuk-e egyáltalán a hangját a zajban? Vagy már annyira belefáradt mindenki, hogy észre se vesszük?

A közgondolkodás hanyatlása

A média ma már a kormánypárt teljes uralma alatt áll, és ez jelentős hatással van a közgondolkodásra. Az újságok, a televíziók, a rádiók és minden fontosabb médium a Fidesz propagandáját és dezinformációját terjeszti, gyakran hazugságokkal és manipulatív narratívákkal árasztva el a közvéleményt, legyen szó belpolitikai vagy külpolitikai kérdésekről. A vidéki emberek jelentős része szinte kizárólag ezt a médiát fogyasztja, így az ő információs környezetük teljesen eltorzul. A kormány által uralt sajtó nemcsak hogy félretájékoztatja a közvéleményt, hanem a gyűlöletet és az idegenellenességet is szítja, folyamatosan háborúkat, ellenségeket kreálva. Ez a manipulált információ áramlása mélyíti a társadalmi megosztottságot és erősíti a politikai polarizációt. Az igazság és a valódi tények háttérbe szorulnak, miközben a gyűlölet és az ellenségkép terjedése egyre inkább a társadalom minden szegmensét mérgezi. Az emberek lassan belefáradnak. Már nem kérdeznek, nem kételkednek, mert fáradtak. Mert a napi gondjaik mellett nincs erejük gondolkodni. Így válik a populizmus és a propaganda igazi fegyverré: nem az eszméivel, hanem azzal, hogy egyszerűnek és kényelmesnek tűnik. Nem kell gondolkodni, csak elhinni, amit mondanak.

És ha ezt elég sokáig csinálják, akkor már nincs is szükség kényszerre – az emberek maguktól kezdenek úgy gondolkodni, ahogy elvárják tőlük. A legrosszabb az, amikor már senki sem érzi, hogy valami nincs rendben. Ma már nincs lantos hírmondó. Vagy ha van is, senki sem hallgat rájuk. A lantot letették, vagy talán el is törték. A helyüket átvette a zaj, a propaganda, a populizmus. Az igazságot nem éneklik meg, hanem eltorzítják, elhallgatják vagy gúny tárgyává teszik. Nemcsak az a baj, hogy nincs, aki elmondja az igazságot, hanem az is, hogy egyre kevesebb az, aki egyáltalán hallani akarja.

Mert hallgatni annyi, mint gondolkodni. És gondolkodni fárasztó, kényelmetlen, néha fájdalmas is. Egyszerűbb elhinni a könnyű válaszokat, a jól hangzó hazugságokat, mint szembenézni a valósággal.

A Bibliában olvashatjuk a következöket: „Ha valamely szélházi és csalárd így hazudoznék: Prédikálok néked borról és részegítő italról, az volna e népnek prófétája.“ (Mikeás, 2.11)

A szélhámosok és csalók, akik csak azt prédikálják, amit az emberek hallani akarnak, könnyen elnyerhetik a tömeg figyelmét. Az üzenet egyszerű, vonzó, és nem kér sok erőfeszítést. Borról, italról prédikálni – ez mindenkinek tetszik, mert könnyen elérhető, és nem kell gondolkodni rajta. Az ilyen szónokok tudják, hogy az emberek vágyaihoz, gyengeségeihez szólnak, és elég egy-két üres, csábító szó, hogy a tömeg kövesse őket.

Ez a fajta könnyű, manipulatív „prófétálás” sosem fog igazi változást hozni. Csak a jelenlegi állapotot erősíti, ahelyett hogy felrázná az embereket. De a kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy az emberek ne dőljenek be a szélhámosoknak, hogy felismerjék a manipulációt – talán a tudatosság, a tanulás, és a valódi vezetők hiánya a kulcs.

Az ész uralma amire szükség lenne. Az, hogy az emberek a gondolkodás, a megértés és a logika alapján hozzák meg döntéseiket, ne pedig az érzelemre vagy a manipulációra alapozva. Az ész, a tudás, a józan belátás, és a felelősségvállalás, mind-mind alapkövek egy olyan társadalomban, ahol valódi változás történhet.

De hogyan érhetjük el, hogy az ész uralkodjon, amikor minden nap szembesülünk a zajjal, a manipulációval, a könnyű megoldásokkal, amelyek elvonnak minket az érdemi gondolkodástól? Hogyan érhetjük el, hogy az emberek ismét arra törekedjenek, hogy megértsék a világot, és ne csupán reagáljanak rá?

Ez talán egy olyan hosszú távú folyamat, ami nemcsak az oktatásról szól, hanem az emberek közötti kapcsolatok újraformálásáról is. A közösségi érzés erősítése, a valódi dialógusok, a bizalom építése mind hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek újra rátaláljanak az észre és a racionalitásra.

A magyar társadalom egy része a múltban keresi a jövő dicsőségét. A múltba való visszatekintés, ha túlzottan dominál, könnyen átmehet egyfajta elakadásba. A múlt dicsősége egyre inkább elhalványul, és amikor az emberek csak ott keresnek válaszokat, akkor nem tudnak valódi jövőt építeni. A történelem tanulmányozása fontos, de ha túlzottan a múlton élünk, az csak egyfajta menekülést jelent a jelenből, egy kábulat, amely a valós problémák elől elzárja a figyelmet.

A kocsmák filozófiája, egyfajta tükröt tart a társadalomnak: ott, ahol nincs igazi lehetőség a változásra, ahol a remény lassan elvész, sokan az „aranykorra” emlékeznek vissza, mintha a múlt magyarázata lenne minden problémára. De a probléma nem a múltban, hanem a jelenben van – abban, hogy nem találjuk a választ arra, hogyan kellene építeni, formálni a jövőt.

A pozitív identitásnak nem a múltban kell gyökereznie, hanem a jelenben, és a jövő felé kell orientálódnia. Igen, van mit tanulnunk a múltból, de ha nem tudunk előre nézni, ha nincs meg az a közösségi erő, ami a változást hozhatná, akkor a történelem csak egy álom marad.

*

A társadalom számára elérkezhet egy pont, amikor a mély válság már elviselhetetlenné válik. Ebben a helyzetben kell felfedeznünk a gondolkodás újraértékét. Ahogyan a történelem során is láthattuk, minden hanyatlás után van lehetőség a megújulásra, ha felismerjük a problémákat, és egy új, tiszta látásmóddal vágunk neki a jövőnek. Azonban ehhez nemcsak elméleti tudásra van szükség, hanem egy olyan közösségi érzésre, amely motiválja az embereket a változás iránti vágyra, és arra, hogy ne csupán a túlélésre koncentráljanak, hanem aktívan részt vegyenek a társadalom újjáépítésében. A kiút nem a folyamatos panaszkodásban vagy az elkeseredésben rejlik, hanem a cselekvésben. A magyar társadalomnak vissza kell találnia a valódi tudás értékéhez, a gondolkodás szabadságához és a közösségi szolidaritáshoz. Ehhez egy olyan szemléletmódra van szükség, amely nem csupán a múltba réved, hanem a jövő felé tekint. Egy olyan társadalomban, ahol a tudás, az értelem és a tisztelet uralkodik, mindig van esély a megújulásra.

A jelenlegi helyzetből való kilábaláshoz elengedhetetlen a szellemi és erkölcsi megújulás. Ez azonban nem valósulhat meg pusztán politikai szlogenekkel vagy reformtervekkel, hanem egy sokkal mélyebb, belső átalakulásra van szükség. Az embereknek vissza kell szerezniük az önálló gondolkodás és a kritikai szemlélet képességét. Ehhez pedig az oktatás megerősítése kulcsfontosságú.

Az iskolákban nem csupán a lexikális tudást kellene előtérbe helyezni, hanem a gondolkodás képességét, a kérdések feltevését és az érvelési készséget. Az oktatás meggyengítése nem véletlen folyamat: egy tudatlan társadalom könnyebben irányítható és manipulálható. Ha nem tudunk szembeszállni ezzel a tendenciával, akkor az ország jövője még komorabb lehet.

A populizmus és a propaganda veszélyei

A populizmus és a propaganda, melyek a társadalom félelmeire, vágyaira és előítéleteire építenek, lassan mindent elhomályosítanak, ami valódi és fontos. Miközben a könnyű, egyszerű válaszok vonzóak lehetnek, hosszú távon ezek csupán elterelik a figyelmet a valódi problémákról, és nem kínálnak tartós megoldást. Az igazi veszély abban rejlik, hogy egy manipulált társadalomban az emberek már képtelenek lesznek felismerni a problémák valódi mélységét, és hajlamosak lesznek elhinni, hogy a felszínes, populista ígéretek elegendőek a változáshoz. A populizmus könnyen elnyomja az érdemi párbeszédet és az igazság keresését, mert gyakran a könnyen fogyasztható, leegyszerűsített válaszokat kínálja. A valódi vezetőnek nem jelszavakkal kell operálnia, hanem mélyebb, átgondolt elképzelésekkel, amelyek valóban segítenek a problémák megoldásában. A populista üzenetek gyakran a félelmekre építenek, és azt sugallják, hogy egyszerű válaszok léteznek a bonyolult kérdésekre. De a valóság nem ilyen egyszerű, és ha valaki csak üres szavakkal próbál hatni, akkor az elzárja az ész útját.

A valódi változáshoz szükség van olyan vezetőkre, akik nem csak a népszerűséget hajhásszák, hanem akik valóban képesek rávilágítani a mélyebb problémákra, és akik olyan megoldásokat javasolnak, amelyek fenntarthatóak és reálisak. A populizmus csábítása nagy, de fontos, hogy ne hagyjuk, hogy elragadjon bennünket a pillanatnyi lelkesedés, mert az hosszú távon nem vezet sehova.

A társadalomnak olyan vezetőkre van szüksége, akik nem manipulálnak, hanem valódi értékeket képviselnek, akik képesek szembenézni a problémákkal, és valódi, tartós változást hozni.

Hogyan érhetik el a hamis próféták céljaikat, ha az emberek nem képesek megkülönböztetni a valóságot a hazugságoktól? A populizmus és a propaganda legfőbb fegyvere a félelem és a vágykeltés: az ígéret, hogy a problémák könnyedén és gyorsan megoldódnak, ha valaki másra mutatunk, vagy ha egy egyszerű ellenségkép segítségével válaszokat adunk a bonyolult társadalmi kérdésekre. Azonban ez a stratégiák csupán pillanatnyi megnyugvást hoznak, és soha nem vezetnek tartós fejlődéshez vagy valódi megoldásokhoz.

A valódi változás akkor érhető el, ha az emberek ismét képesek lesznek a kritikai gondolkodásra, és nem fogadják el vakon a könnyű válaszokat, hanem saját kérdéseikre, alapos megértésre törekszenek. Az oktatásnak tehát nem csupán a lexikális tudást kellene átadnia, hanem arra kell ösztönöznie az embereket, hogy bátran kérdéseket tegyenek fel, és ne elégedjenek meg az első válasszal, amit hallanak. A társadalom valódi fejlődése nem érzelmekre, hanem az észre, a tudásra, és a kritikai szemléletre kell, hogy épüljön.

A jövő kulcsa abban rejlik, hogy képesek legyünk felismerni a manipulációt, és azt a valódi tudás és az értékek irányába fordítani. Az oktatás, a közösségfejlesztés és a tisztességes, valódi vezetés nélkül egy társadalom nem képes elérni a kívánt változást.

Az alapvető kérdés tehát az, hogy képesek vagyunk-e felismerni a valós problémákat, és valódi válaszokat keresni rájuk. A válasz abban rejlik, hogy elérjük azt a szintet, ahol a társadalom működését az ész és a tudás irányítja. Ebben a társadalomban nemcsak a túlélés, hanem a fejlődés, az emberi méltóság és a közösségi értékek is előtérbe kerülnek. A valódi változáshoz elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük a gondolkodás, a reflexió és az értelem erejét, valamint azt az erőt, amely a közösségi szolidaritásban és az együttműködésben rejlik. Az oktatás, a közösségi érzés és a tiszteletteljes, bölcs vezetés alapja kell, hogy legyen egy olyan társadalomnak, amely nemcsak megvédi a tagjait, hanem előre is viszi őket.

-000-

A politikai gondolkodásban egyre nagyobb teret nyernek azok az irányzatok, amelyek a demokrácia hagyományos modelljét meghaladottnak vagy egyenesen elvetendőnek tartják. Ezek közül az egyik legmeghatározóbb a "Sötét Felvilágosodás" (Dark Enlightenment) irányzata, amely Curtis Yarvin és Nick Land nevéhez fűződik. Ez az ideológia különösen nagy hatást gyakorolt a Szilícium-völgy vezetőire, valamint az amerikai jobboldali politika egyes szereplőire, beleértve Donald Trump korábbi és potenciálisan jövőbeni adminisztrációját is. Vajon egy Musk-Trump szövetség megvalósíthatja-e ennek az irányzatnak az elképzeléseit?

Curtis Yarvin és a neoreakciós mozgalom

Curtis Yarvin eredetileg programozóként dolgozott, majd az ezredfordulón blogján, a Unqualified Reservations-on kezdett radikális politikai eszméket terjeszteni. Írásaiban azt javasolta, hogy a nyugati országok visszatérjenek egyfajta monarchikus vagy vállalati modellhez, amelyben az államot egy centralizált, hatékony vezető irányítja.

Ezek az eszmék fokozatosan beépültek egyes Szilícium-völgyi gondolkodók és milliárdosok világképébe, akik csalódtak a hagyományos politikai rendszerekben. Peter Thiel, a PayPal társalapítója és befolyásos republikánus donor, nyíltan hangoztatta, hogy "a szabadság és a demokrácia nem mindig kompatibilis". Thiel támogatása révén Yarvin nézetei eljutottak Trump egyes tanácsadóihoz is.

 Mi az a "Sötét Felvilágosodás"?

 A "Sötét Felvilágosodás" elnevezés paradoxonnak tűnik, de lényege pontosan az, hogy a 18. századi felvilágosodás demokratikus eszméit megkérdőjelezi. Yarvin, akit sokan a mozgalom szellemi atyjának tartanak, azzal érvel, hogy a demokrácia egy elavult rendszer, amely a politikai hatalom széthúzásával és korrupciójával gátolja a hatékony kormányzást. Szerinte a modern állam egy "rejtett bürokratikus diktatúra", amelyet egy informális elit irányít, nem pedig a nép.

A "Sötét Megvilágosodás" (Dark Enlightenment), más néven neo-reakciós mozgalom (NRx), egy antidemokratikus, anti-egalitárius és reakciós filozófiai és politikai irányzat.

A neoreakciós mozgalom egyes alapelemei, mint az abszolút monarchizmus és az elitista társadalmi rend, jelentős hatást gyakoroltak a 21. századi amerikai politikára, különösen a Trump-kormány idején. Az elképzelések, hogy a technológiai vállalatok, mint például Musk cégei, egy alternatív politikai rendet hozhatnak létre, egyesek számára vonzó alternatívát kínálnak a demokratikus rendszerekkel szemben.

Az ideológia jellemzően elutasítja a Whig-történetírást, amely szerint a történelem elkerülhetetlenül a szabadság és felvilágosodás irányába halad, és amelynek csúcspontja a liberális demokrácia és alkotmányos monarchia. Ezzel szemben a neo-reakciós filozófia a hagyományos társadalmi és kormányzati formákhoz való visszatérést támogatja, beleértve az abszolút monarchizmust és más régebbi vezetési formákat.

A neoreakcionáriusok egy informális közösséget alkotnak, amely 2000-es évek óta tevékenykedő bloggerekből és politikai teoretikusokból áll. Az ideológia kortárs előfutára Steve Sailer, és filozófusoktól, mint Thomas Carlyle és Julius Evola, is merít hatást. A neo-reakciós mozgalom számos prominens Szilícium-völgyi befektetőt és republikánus politikust vonzott, akik kifejezték befolyásukat a filozófiából. Peter Thiel, a híres kockázatitőke-befektető például Yarvint a "legfontosabb kapcsolatának" nevezte. Steve Bannon, a politikai stratéga olvasta és csodálta Yarvin munkáit, és bár felmerültek olyan állítások, hogy kommunikált Yarvinnal, Yarvin ezt tagadta. JD Vance, az Egyesült Államok alelnöke is említette Yarvint befolyásként. Michael Anton, Trump külügyminisztériumi politikai tervezésért felelős igazgatója Trump második elnöksége idején szintén megvitatta Yarvin elképzeléseit. 2025 januárjában Yarvin részt vett Trump beiktatási gáláján Washingtonban, ahol "informális díszvendégként" volt jelen a "trumpi jobboldalra gyakorolt túlméretezett befolyása miatt".

Nick Land, a filozófus elképzelései központjában a szabadság és a demokrácia összeegyeztethetetlensége áll. Land, aki libertárius eszméket követett, különösen Peter Thiel gondolataira építve, kijelentette: "A demokrácia fasizmusra hajlamos." A Sötét Felvilágosodás kritikákat váltott ki, és sokan alt-jobboldalinak és újfasisztának nevezték. A New York-i magazinban egy 2016-os cikk megjegyzi, hogy "A Neoreakciónak számos különböző irányzata van, de talán a legfontosabb a posztlibertárius futurizmus egy formája, amely felismerve, hogy a libertáriusok valószínűleg nem nyernek választásokat, a demokrácia ellen érvel a tekintélyelvű kormányzati formák mellett."

A Yarvin által kidolgozott formalizmus egy olyan doktrína, amely a szimbolikus hatalomnak a tényleges hatalomhoz való igazítását hirdeti, elutasítva a demokratikus politikát, mint "egyfajta szimbolikus erőszakot", például annak eldöntését, hogy ki nyeri meg a csatát, hány katonával. Yarvin a formalizmus híve, amely szerint a politikai hatalomnak világos hierarchiával kell rendelkeznie, és minimálisan, szűken összpontosítva kell kormányoznia.

Yarvin elutasítja a pacifizmust, mivel szerinte az inkább az igazságtalanságok kiigazítására irányul, mintsem a fegyveres konfliktusok megszüntetésére. Yarvin a nemzetközi jog klasszikus megközelítésének elfogadását és a "katonai status quo formalizálásának" gondolatát támogatja, mint a békéhez vezető legközvetlenebb utat.

Yarvin ideológiája a jobboldali-libertárius alapokon nyugvó tekintélyelvűséget támogatja, arra összpontosítva, hogy az erős kormányok világos hierarchiával és minimális hatáskörrel működjenek. Yarvin elképzelései befolyást gyakoroltak a jobboldali-libertáriusok és paleolibertáriusok körében, és az olyan prominens befektetők, mint Peter Thiel, is visszhangozták Yarvin azon tervét, hogy technológiai vezérigazgató-diktatúrákat hozzanak létre az Egyesült Államokban. Jonathan Wilson újságíró úgy jellemezte Yarvint, mint egy homályos szélsőjobboldali gondolkodót, aki "komoly intellektuális befolyást gyakorol Donald Trump kormányának kulcsfiguráira".

 Trump, Musk és a Sötét Felvilágosodás

 Bár Trump nem filozófus, populista vezetőként intuitív módon alkalmazza Yarvin és más neoreakciós gondolkodók elképzeléseit. Hatalmának központi eleme a "mélyállam" elleni harc, amely tökéletesen illeszkedik a neoreakciós elméletekbe. Yarvin szerint a hagyományos kormányzati struktúrákat meg kell kerülni vagy teljesen le kell bontani, hogy egy hatékonyabb, központi irányítású rendszer jöhessen létre.

A "Sötét Felvilágosodás" irányzata és annak hatása a modern politikai diskurzusra, különösen Donald Trump és Elon Musk politikai törekvéseire, egyre inkább érezhető. A neoreakciós ideológia, amely Curtis Yarvin nevéhez fűződik, világos képet ad arról, hogyan akarják a demokratikus rendszereket felváltani egy centralizált, autokratikus hatalom által irányított renddel, amelyet technológiai oligarchák, mint Musk és Trump, támogatnak.

Musk és Trump nemcsak, hogy Yarvin hatalomátvételi modelljét követik, hanem valós politikai hatásokat is gyakorolnak, amelyek veszélyeztetik a demokratikus intézményeket és a mindennapi élet alapvető biztonságát. Az adminisztrációk által végrehajtott drámai megszorítások, mint például a szövetségi dolgozók elbocsátása és az illegális finanszírozás leállítása, közvetlenül érintik azokat az alapvető funkciókat, amelyek mindannyiunk egészségét és jólétét biztosítják. A legfontosabb közszolgáltatások, mint az élelmiszer-biztonság, vízbiztonság és közegészségügyi programok súlyosan veszélybe kerülnek.

Az ilyen intézkedések, mint a gyerekek gondozására, egészségügyre és a környezetvédelmi projektekkel kapcsolatos finanszírozások csökkentése, hatással vannak mindennapi életünkre. Az élelmiszer- és vízbiztonság leépítése, a szennyeződések elleni szabályozás lazítása, és a közszolgáltatásokat érintő költségcsökkentések mind egy olyan politikai napirend részét képeznek, amelyet a technológiai elit és politikai szövetségeseik próbálnak megvalósítani. A céljuk nemcsak a hatalom koncentrálása, hanem egy olyan rendszer kiépítése, amelyben a gazdagok és a hatalmasok saját érdekeiket helyezhetik előtérbe, miközben a társadalom többi része egyre inkább kiszolgáltatottá válik.

A "Szilícium-völgyi Playbook" konkrétan arra épít, hogy az állami szereplők és intézmények háttérbe szoruljanak, és egyes oligarchák irányítsák a gazdaságot, politikát és társadalmat. Musk és Trump e célok érdekében próbálnak közvetlenül beavatkozni, és hatalmuk révén olyan vállalati diktatúrát építeni, amelyben az adókedvezmények és állami szerződések a saját üzleti érdekeiket szolgálják.

Mindezek a fejlemények arra utalnak, hogy a Sötét Felvilágosodás eszméi már nem csupán elméleti filozófiák, hanem egyre inkább gyakorlati politikai irányelvekké formálódnak. A Trump-Musk páros, akik a technológiai innováció és a populista politikai diskurzus határvonalán egyensúlyoznak, a neoreakciós eszmék egyik legfontosabb szószólóivá váltak, miközben a globális politikai és gazdasági rendszerben a demokratikus modellek folyamatosan veszélybe kerülnek.

Miért veszélyes mindez a demokráciára?

A „Sötét Felvilágosodás” politikai hatásainak vizsgálata rávilágít arra, hogy a demokratikus értékek és a politikai rendszerek jövője komoly kihívások elé nézhetnek, különösen akkor, ha az elitista szemlélet erősödik. Ennek egyik központi eleme, hogy a politikai döntések meghozatalában csak egy szűk elit, gyakran magasan képzett és „műveltebb” csoport vegyen részt, míg a szélesebb társadalom passzív szereplővé válik. Az ilyen elitista megközelítés alááshatja a demokratikus alapelveket, amelyek a társadalom egyenlőségére és a nép szuverenitására építenek. Ha a döntéshozatal kizárólag a politikai elit kezébe kerül, az megsértheti a demokratikus intézmények központi szerepét, mint például a szabad választások és az alapvető jogok védelmét. A politikai elit hatalmának koncentrálódása, amely a technikai és szakértői tudásra alapozza legitimitását, olyan rendszert eredményezhet, ahol a hatalom döntően egy szűk csoport kezében összpontosul. Ebben a rendszerben a közvetlen politikai részvétel csökken, és az emberek egyre inkább csak passzív fogadókká válnak, akik nem formálhatják közvetlenül a politikai diskurzust. A demokratikus működés alapját képező politikai eszközök – mint a választások – önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy a társadalom valóban aktív és felelős szereplő legyen a döntéshozatalban.

Ezzel párhuzamosan az elitista politika gazdasági következményekkel is járhat, amelyek tovább súlyosbíthatják a társadalmi egyenlőtlenségeket. A társadalmi mobilitás csökkentése és a gazdasági hatalom koncentrációja olyan társadalmat eredményezhet, amelyben a gazdagság és a hatalom öröklődik, és ahol a kisebbségek érdekei háttérbe szorulnak. Az elitista szemlélet mindezt gyakran a „szakértelem” hangoztatásával indokolja, miközben figyelmen kívül hagyja a társadalom sokszínűségét, és elnyomja azokat, akik nem tartoznak a privilégiumokat élvező csoportok közé.

A populizmus is egyre nagyobb teret nyerhet ebben a politikai környezetben. Miközben a politikai elit gyakran nem veszi figyelembe a társadalom többségi igényeit, a populisták a közvetlen demokratikus részvételt és a nép hatalmát hirdetik, arra építve, hogy a politikai elitet nem a közjót szolgáló intézkedések, hanem saját érdekeik vezérlik. Ezt a megközelítést követve könnyen elérhetjük a politikai polarizáció fokozódását, miközben a társadalmi törésvonalak egyre élesebbé válnak. Az elitista politikai modellhez való visszatérés hosszú távon egy technokratikus rendszer kialakulásához vezethet, amelyet a szakértők és technikai tudás uralnak. Ez a rendszer gyakran azzal érvel, hogy a döntéshozatalhoz szükséges szakértelem meghaladja a politikai választások lehetőségeit, és hogy a „szakértői” irányítás hatékonyabb, mint a közvetlen politikai részvétel. Azonban, ha egy ilyen technokratikus modell lesz a jövő politikai formája, az a társadalmi részvételt és a közvetlen politikai befolyásolást jelentősen csökkentheti, így a hatalom egyre inkább elkerülhetetlenül egy zárt, szűk elit kezébe kerülhet, elidegenítve a társadalom többi részét.

Ezek a folyamatok végül olyan politikai kihívásokhoz vezethetnek, amelyek a demokratikus rendszerek alapját veszélyeztetik. Ha a demokratikus elvek nem kerülnek megőrzésre, és a politikai elit hatalma tovább koncentrálódik, akkor olyan politikai rendszerek jöhetnek létre, amelyek a társadalmi sokszínűséget és az egyenlőséget figyelmen kívül hagyják. Ennek következményeként a társadalom aktív részvétele csökkenhet, miközben az elitista politika és a technokratikus irányvonal térnyerése a döntéshozatalt kizárólag egy szűk körre bízhatja, amely nem képviseli megfelelően a társadalom egészét. Ahhoz, hogy elkerüljük ezeket a veszélyeket, a demokratikus eszményeket és az emberi jogokat folyamatosan védeni kell, miközben meg kell őrizni a politikai részvétel széleskörű lehetőségét minden társadalmi réteg számára.

A „Sötét Felvilágosodás” eszméi olyan ideológiai irányzatot képviselnek, amely vonzó lehet azok számára, akik csalódtak a hagyományos politikai rendszerekben, de azok számára, akik értékelik a demokráciát, és tisztában vannak annak védelmével, ez komoly veszélyt jelenthet. A neoreakciós filozófia központi gondolata, hogy a hatalomnak egy erős, centralizált vezető kezében kell összpontosulnia, ellentétben áll minden demokratikus elvvel, amely a hatalom megosztására, az intézményi fékek és ellensúlyok létrehozására épít. Amennyiben egy autokratikus vezető irányítja az államot, úgy a demokratikus értékek – például a szólás- és sajtószabadság, a szabad választások, a jogállamiság és az egyenlőség – gyorsan eltűnhetnek. Az autokratikus vezetőkkel szembeni ellenőrzés és elszámoltathatóság hiánya növeli a hatalommal való visszaélés lehetőségét, és széleskörű politikai korrupciót, valamint az egyéni szabadságjogok folyamatos csökkenését eredményezheti.

Európában és különösen Magyarországon különösen fontos, hogy az emberek tisztában legyenek e tendenciák veszélyeivel. A populista politikai vezetők az elmúlt évtizedekben már számos alkalommal felhasználták a technológiai eszközöket és a digitális média erejét arra, hogy megszilárdítsák hatalmukat, miközben tudatosan leépítik a demokratikus intézményeket, az igazságszolgáltatást és a sajtó függetlenségét. A technológiai cégek és politikai elit közötti összefonódás, amely a globális szinten is egyre erősebben érezhető, új kihívásokat hoz magával. A techóriások, amelyek a modern politikai diskurzust formálják, képesek manipulálni a közvéleményt, megszabni a politikai narratívákat, és olyan befolyást gyakorolni, amely alapvetően aláássa a demokratikus döntéshozatali folyamatokat.

Ha a demokratikus intézmények és az alapvető szabadságjogok védelme háttérbe szorul, akkor könnyen olyan politikai környezet alakulhat ki, amelyben a demokratikus kontrollok eltűnnek, és a társadalom egyre inkább egy-egy központi hatalom irányítása alatt áll. Az ilyen rendszerek hajlamosak elnyomni a politikai pluralizmust és az ellenállást, és lehetővé teszik, hogy egy szűk elit hozza meg a legfontosabb döntéseket, miközben az átlagember szavazati jogai és jogai csupán formális szinten maradnak meg. Ennek következményeként a társadalom egésze veszít a demokratikus legitimációból, és egyre inkább az elit érdekei irányítják a közpolitikát, ami az egyes állampolgárok szabadságjogait és lehetőségeit komolyan csökkenti.

Ezek a folyamatok különösen veszélyesek lehetnek, mivel a hatalomkoncentráció, a politikai rendszer zártsága és az egyéni szabadságjogok fokozatos csökkenése egy olyan autokratikus rendszert eredményezhet, amelyet már nem csak a politikai elitek, hanem a globális technológiai hatalmak is manipulálhatnak. A demokratikus társadalmak számára tehát kulcsfontosságú, hogy felismerjék és ellenálljanak ezeknek a tendenciáknak, és biztosítsák, hogy a hatalom soha ne koncentrálódjon túlzottan egyetlen személy, párt vagy csoport kezében.

Európa

 Európa számára ma két, egymással párhuzamosan fejlődő veszélyt kell figyelembe venni. Egyrészt ott van a "Sötét Felvilágosodás" ideológiája, amely a demokratikus intézményeket, szabadságjogokat és a politikai pluralizmust elveti, és helyette autokratikus, centralizált hatalomra építkezik. Másrészt Putyin agresszív birodalmi gondolatai, amelyek a régió nemzetállamait és a függetlenséget fenyegetik. Ha e két ideológiai áramlat találkozik, egy rendkívül veszélyes, autoriter világkép formálódhat, amely nemcsak politikai, hanem technológiai és gazdasági szinten is aláásná az alapvető demokratikus értékeket. A "Sötét Felvilágosodás" és Putyin uralkodói elképzelései között valóban hasonlóságok mutatkoznak, különösen az autokratikus kormányzás, a centralizált hatalom, és a demokratikus intézmények visszaszorításának tekintetében. Putyin politikája, különösen az elmúlt évtizedekben, egyre inkább a hatalom centralizálására, a társadalom kontrollálására és az alternatív politikai diskurzus elnyomására épített. Ezzel szemben a "Sötét Felvilágosodás" filozófiája – bár nem feltétlenül hasonlóan agresszív módon – szintén az állam centralizált vezetését, a demokratikus mechanizmusok elvetését és egy erős, tekintélyelvű kormányzati struktúra létrejöttét szorgalmazza.

E két ideológia összefonódása rendkívül problématikus következményekkel járhat a jövő számára, mivel képesek lehetnek összekapcsolni az autokratikus hatalomra építő politikát a technológiai kontrollal. Ha a techóriások és a kormányok szorosabb, autoriter kapcsolódásba kerülnek, az olyan rendszert eredményezhet, ahol az állampolgárok még a legapróbb ellenállásukat is képtelenek lesznek kifejezni. A személyes adatok és információk a kormány kezében összpontosulnak, és ezek felhasználhatók a hatalom fenntartására, valamint az ellenállás elnyomására. Ez különösen aggasztó, mert nem csupán politikai hatalomról van szó, hanem egy olyan technológiai felügyeleti rendszerről is, amely a demokrácia elleni támadást egy rendkívül kifinomult és szinte láthatatlan módon valósíthatja meg.

Ezek az eszmék, amelyek az államhatalmat az egyéni szabadságok és jogok rovására helyezik, globális szinten is figyelemmel kell kísérni, mivel nem csupán a hagyományos politikai struktúrákat, hanem a globális gazdaságot és a technológiai fejlődést is alapjaiban alakíthatják át. Ha a "Sötét Felvilágosodás" eszméi és Putyin uralkodói gyakorlatának elemei összeolvadnak, az egy olyan világot hozhat létre, ahol az egyéni szabadságok, a demokratikus intézmények és az emberi jogok védelme már nem számít alapvető értékeknek, hanem inkább a hatalom és a kontroll megszilárdításának eszközei.

Kína

 Ha a Sötét Felvilágosodás eszméi és Putyin agresszív politikai törekvései összeolvadnak, az olyan globális politikai feszültséget hozhat létre, amely Kína számára közvetlen veszélyt jelent. Kína, mint a világ egyik vezető gazdasági és politikai hatalma, kénytelen lesz reagálni az új globális helyzetre, különösen mivel saját érdekei és a nemzetközi stabilitás védelme szoros összefonódásban állnak. Ennek következményeként a világ nagyhatalmai közötti feszültség fokozódhat, és a nemzetközi kapcsolatok további destabilizálódása akár világválságot is okozhat.

Ebben a helyzetben Kínának nemcsak a belső politikai rendszerét, hanem nemzetközi pozícióját és befolyását is intenzívebben erősítenie kell, különösen Ázsiában és a globális színtéren. Kína számára kiemelten fontos a kapcsolatépítés és a szoros együttműködés olyan hatalmakkal, mint India, gazdasági erőként pedig Japán, valamint más kulcsfontosságú országok, hogy stratégiai előnyökhöz jusson a globális politikai átalakulások közepette. Az, hogy Kína hogyan fog reagálni erre, valószínűleg nemcsak ideológiai versengésről szól majd, hanem egy kiterjedtebb geopolitikai stratégiáról is

 Következtetés

 A "Sötét Felvilágosodás" nem csupán egy filozófiai irányzat, hanem egyre inkább valós politikai erővé válik, amely már most is formálhatja a jövőbeli hatalmi struktúrákat. Trump és Musk potenciális szövetsége megteremtheti annak a lehetőségét, hogy ezek az eszmék politikai valósággá váljanak az Egyesült Államokban. Magyarország és Európa számára ez intő jel lehet: a demokrácia védelme és az autokratikus tendenciák felismerése kulcsfontosságú a jövőben.

Yarvin állítása, miszerint „Egyetlen márka vagy épület sem maradhat fenn”, tökéletesen egybevág a technológiai ipar hírhedt szellemiségével, amely az alapvető irányelvet követi: „Move fast and break things” (Mozogj gyorsan, és törd meg a dolgokat). Azonban, ahogyan a történelemben is látható volt, a technológiai gyorsaság mögött egy mélyebb, strukturális átalakulás vágya húzódik. Yarvin ezzel összhangban képviseli a monarchizmus eszméjét, mint amely végső soron a „rend és hierarchia” szükségességét hirdeti egy olyan társadalomban, amely túl van a liberális demokrácián.

Ahogyan Trump esetében gyakran előfordul, sokan hajlamosak azt feltételezni, hogy az elnök mondandója nem komoly vagy szándékos. Ugyanez az elutasító magatartás kísérte néha a futuristákat, és ami azt illeti, Mussolini fasisztáit is, amikor politikai eszméik egyre inkább elméletből valóságba léptek. Most, amikor Trump megfenyegeti régi amerikai szövetségeseit Panamától Mexikóig, Kanadától Dániáig, emlékezni kell a futuristák azon hitére, amely még a technológia imádatánál is nyugtalanítóbb: Marinetti híres állítására, miszerint „A háború a világ higiéniája”.

Ez a gondolatmenet összeköti Yarvin eszméit a technológiai diktatúrák iránti vágyával és a történelmi precedensekkel, amelyek az ideológiai teret próbálják átalakítani. A jövő politikai formái és társadalmi struktúrái radikálisan eltérhetnek a jelenlegi rendtől, és a globális politikai feszültség fokozódása nemcsak az Egyesült Államok, hanem Oroszország és Kína számára is komoly kihívásokat és veszélyeket hozhat. Ahogyan a nemzetközi hatalmi viszonyok átalakulnak, Kína és Oroszország számára a globális destabilizáció következményei mind politikailag, mind gazdaságilag egyre fontosabbá válhatnak, miközben a regionális és globális feszültségek fokozódnak.

A jövőbeli politikai átalakulások így nemcsak az USA és Európa számára jelenthetnek veszélyt, hanem Oroszország és Kína számára is, amelyek kénytelenek lesznek reagálni a globális változásokra, miközben saját pozícióikat és befolyásukat erősíteni igyekeznek, hogy megőrizzék a stabilitást. Az egyre inkább elmélyülő politikai versengés a globális hatalmi struktúrákban világválságot is okozhat, amely alapjaiban formálhatja a jövő politikai és gazdasági rendjét.

A mai világ sötét időket él, és a pusztulás felhői is gyülekeznek. Jobb, ha vigyázunk, mert a vihar közeleg.

-000-

Forrás

1. Curtis Yarvin (Mencius Moldbug): Unqualified Reservations blog (https://www.unqualified-reservations.org/)

2. Nick Land: The Dark Enlightenment (https://www.thedarkenlightenment.com/)

3. Anton Jäger – The Dark Enlightenment: Neoreaction and the Twilight of Democracy

4. Benjamin Teitelbaum – War for Eternity: Inside Bannon’s Far-Right Circle of Global Power Brokers

5. Richard Seymour – The Twittering Machine (Musk és a neoreakciós kultúra)

6. David Golumbia – The Politics of Bitcoin: Software as Right-Wing Extremism (kapcsolat a libertárius és neoreakciós mozgalmak között)

7. Corey Robin – The Reactionary Mind: Conservatism from Edmund Burke to Donald Trump

8. Angela Nagle – The New Man of 4chan (The Baffler, 2017)

9. Jason Wilson – Neoreactionaries, Silicon Valley and the New Right (The Guardian, 2017)

10. Dylan Matthews – The alt-right is more than warmed-over white supremacy. It’s that, but way weirder. (Vox, 2016)

11. Sam Kriss – The Darkness of The Dark Enlightenment (Jacobin Magazine, 2017)

12. Michael Anton – The Flight 93 Election (Trumpista gondolkodásmód és neoreakciós befolyás)

13. Ezra Klein – Why We’re Polarized (Trump és az amerikai jobboldali populizmus)

14. Peter Thiel interjúk és nyilvános beszédek (Forbes, The New York Times, WSJ)

15. "Elon Musk and the End of Democratic Idealism" (Wired, 2023)