„Ahol a szavaknak nincs hatalmuk, ott a fegyvereké lesz az utolsó szó.” Ez a mondat ma különös súllyal cseng – az igazság, az emberi méltóság és az emlékezés jogáért kiáltva..
Ezek a szavak különös súllyal csengenek most, amikor az igazságért, az emberi méltóságért, és az emlékezés jogáért kell kiáltanunk. A fiatal ukrán újságíró, Viktorija Roscsina tragikus halála nem elszigetelt eset: sorsa egy mélyebb, sötétebb valóságra mutat rá – az orosz agresszió kegyetlenségére, a civil lakosság elleni szisztematikus erőszakra, és a múltból kísértő háborús bűnök megismétlődésére.

Az újságíró, aki túl közel ment az igazsághoz

Viktorija Roscsina 2023 augusztusában tűnt el, miközben az orosz megszállás alatt álló ukrán területekről tudósított. Már korábban is őrizetbe vették – 2022-ben tíz napig tartották fogva – de ezúttal nem tért vissza. Holttestét 2025 februárjában adták vissza Ukrajnának, több belső szerv – köztük az agy, szemgolyók, légcső egy része – hiányában. A kínzás jelei, törött bordák, horzsolások, áramütés nyomai, valamint a nyelvcsont sérülése – amelyet általában kézi fojtogatás okoz – egyértelműen utalnak arra, hogy halála erőszakos, szándékos és brutális volt.

Az orosz dokumentáció a holttestet „azonosítatlan férfiként” tüntette fel, a halál okaként valószínűsíthetően „szív teljes artériás károsodását” jegyezve be. Ez a cinikus eljárás nemcsak az emberi méltóság teljes semmibevétele, hanem tudatos eltussolása egy bűncselekménynek, amely bármelyik háborús diktatúra módszertanát idézi.

Bucsa – ahol a világ szembesült a valósággal

Roscsina esete önmagában is megrázó, de nem egyedülálló. 2022 tavaszán Bucsa neve vált a kegyetlenség szinonimájává. Az orosz csapatok kivonulása után ukrán hatóságok több száz holttestet találtak – közülük sokakat hátrakötözött kézzel, tarkón lőve, vagy tömegsírba dobva. Nők, gyermekek, idősek – civilek, akiket az orosz katonák kegyetlenül kivégeztek.

Bucsa városa, Kijev külvárosában, a háború egyik legszomorúbb szimbóluma lett. Az orosz erők megszállásakor a város több ezer ártatlan lakosának élete vált borzalmas pokollá. Az ott elkövetett atrocitások és jogsértések a nemzetközi közvélemény figyelmét is felkeltették, és Bucsa ma már a háborús bűnök és a civil áldozatok szinonimájává vált.

Az ENSZ és több független nemzetközi szervezet – köztük az Amnesty International, a Human Rights Watch és az OSZE – megerősítette: Bucsában súlyos, szisztematikus emberi jogi jogsértések történtek, amelyek háborús bűncselekménynek minősülnek.

Bucsa tragédiája azt mutatja meg, hogy az emberi élet semmit sem ér azok számára, akik a háborút a félelem, a brutalitás és a büntetlenség eszközének tekintik. A módszerek – kivégzések, tömegsírok, eltüntetések – kísértetiesen emlékeztetnek a 20. század tömeggyilkosságaira, mint Katyn, Srebrenica vagy Groznij.

A bucsai mészárlás szörnyűsége nem csupán a gyilkolásban rejlik, hanem abban a rendszerszintű embertelenségben, amely nem tesz különbséget katonai és civil célpont között, és a megfélemlítés, a terror és a büntetés eszközévé alacsonyítja le az emberi életet. A dokumentált esetek, műholdfelvételek, szemtanúk vallomásai és független szervezetek vizsgálatai alapján ma már kétség sem fér hozzá: Bucsa háborús bűncselekmény helyszíne volt.

Mindezt az Orosz világ (Ruszija mir) szellemében tették, amely az orosz hatalom minden eszközt legitimál, ha az a nemzeti érdekek védelmét szolgálja – még akkor is, ha az igazság eltüntetését és az emberi méltóság totális semmibevételét jelenti. Az állami szintű erőszak és manipuláció e politikai rendszer szerves részévé váltak. Az igazság elnyomása, a bűncselekmények eltussolása, a nemzetközi jog figyelmen kívül hagyása – mindezek a Ruszija mir filozófiájának kíméletlen következményei

A szovjet, majd a posztszovjet orosz hadigépezet kegyetlensége nem spontán katonai brutalitás, hanem egy autoriter, cinikus és embertelen politikai rendszer tudatos terméke. A katonai erőszak eszköze az orosz állami hatalomgyakorlásnak: a cél nemcsak az ellenség fizikai megsemmisítése, hanem annak morális megalázása, az igazság eltitkolása, az egyéni méltóság totális eltiprása is.

Az ilyen típusú politika – amely a félelemre, elfojtásra és nacionalista önigazolásra épül – a hadsereget és a titkosszolgálatokat a rendszer szívverésévé teszi. A háborús bűnök, a kínzások, az emberrablások, a civilek elleni tömegmészárlások (mint Bucsa vagy Izjum) nem hibák, hanem a rendszer működésének szerves részei. Ezért van az, hogy nincs valódi felelősségre vonás, nincs belső lelkiismeret, mert maga a rendszer az, amely az embertelenséget normalizálja.

Az orosz hadsereg embertelensége nem új keletű. A katyni mészárlás során a szovjet NKVD több ezer lengyel tisztet és értelmiségit gyilkolt meg 1940-ben, majd évtizedekig tagadták a bűntényt. Groznij bombázása során a polgári lakosság brutális pusztítása zajlott. Szíriában, az orosz hadsereg által támogatott Aszad-rezsim válogatás nélkül bombázott kórházakat, iskolákat, lakónegyedeket.

Ez a minta – a bűntett, a tagadás, majd a propagandával való elferdítés – ma is élő gyakorlat. A múlt kísért, mert soha nem volt igazán elszámoltatva.

Az orosz háborús bűnök krónikája – 2022–2024

Az Ukrajna elleni orosz agresszió során elkövetett háborús bűntettek sok esetben a náci SS-alakulatok rémtetteit idézik. Az alábbi esetek a nemzetközi közösség által dokumentált, különösen súlyos, civilek elleni támadásokat mutatják be.Kramatorsk vasútállomás bombázása – 2022. április 8.

Kramatorsk város vasútállomása akkor vált célponttá, amikor a harci zónákból menekülő civilekkel zsúfolásig megtelt. Az orosz erők egy 9K79 Tochka rakétát indítottak repeszfejjel, amely szándékosan a civilek ellen irányult. A támadás tömegmészárlást okozott, és a pályaudvar a kétségbeesett menekültek haláltáborává vált. A nemzetközi közösség elítélte a civil célpont elleni brutális támadást.

Mariupol ostroma és a humanitárius katasztrófa

A város szisztematikus bombázása során ezrek vesztették életüket, kórházakat, lakóházakat, menedékhelyeket pusztítottak el. A német jogászok, Christian Tomuschat és Otto Luchterhandt, népirtásként értékelték a város ellen folytatott hadműveletet, amely súlyosan sérti az emberi jogokat és a nemzetközi háborús jogot.

• Szülészeti kórház bombázása – 2022. március 9.

• A mariupoli 1. számú gyermekkórház és szülészeti osztály ellen intézett légicsapás négy ember – köztük egy halva született csecsemő – életét követelte, és több tucatnyi sérültet hagyott maga után. A célzott támadás súlyosan megsértette a nemzetközi humanitárius jogot.

• Drámaszínház elleni légitámadás – 2022. március 16.

• Az Akadémiai Drámaszínház, ahol több mint ezer civil – köztük sok gyermek – keresett menedéket, a "GYERMEK" feliratok ellenére is bombatalálatot kapott. Az ukrán források szerint legalább 300 ember halt meg. A támadás világos példája a háborús jogok megsértésének.

Csernyihiv és Jahidne borzalmai

• Csernyihiv bombázása – 2022. március 3.

• A város lakóövezetében, ahol civilek élelmiszerért várakoztak, nyolc irányítatlan bomba csapódott be. 47 ember halt meg, és a támadás a Genfi Egyezmény súlyos megsértésének minősül.

• Jahidne falu tragédiája – 2022. március 5.#Az orosz erők 360 lakost kényszerítettek egy szűk pincébe, ahol 26 napig tartották őket embertelen körülmények között. Tíz ember a rossz ellátás miatt halt meg, további 16 személyt orosz katonák végeztek ki. A történtek háborús bűncselekménynek minősülnek.

Harkiv régióban elkövetett bűntettek – 2022 májusától

• Civil konvoj elleni támadás

• Harkiv közelében az orosz hadsereg civil járművek konvojára nyitott tüzet. A támadásban gyermekek is meghaltak. Az eseményt az Amnesty International is dokumentálta mint szándékos, civil célpont elleni támadást.

• Izium tömegsírok és kínzókamrák – 2022. szeptember

• Az ukrán hadsereg Izium térségében több mint 400 sírt tárt fel, melyek közül sok áldozaton kínzás nyomai voltak láthatók. Később tíz kínzószobát azonosítottak a régió különböző városaiban, ahol pszichológiai és fizikai bántalmazást is alkalmaztak, gyermekek ellen is. Dmitro Lubinec, Ukrajna emberi jogi biztosa részletesen beszámolt a brutális körülményekről.

Gyermekkórház elleni rakétatámadás Kijevben – 2024. július 8.

Az orosz erők egy Cs-101-es lopakodó cirkálórakétával támadták meg az Ochmatdyt Gyermekkórházat – Európa egyik legnagyobb gyermekgyógyászati intézményét. A támadásban két ember meghalt, köztük egy orvos, harmincan megsérültek, köztük tíz gyermek. Három nyitott szívműtét zajlott a becsapódás pillanatában – az orvosok a légicsapás közben is befejezték a beavatkozásokat. A kórház működésképtelenné vált, több száz súlyos állapotú gyermeket kellett átszállítani Ukrajnán belül vagy külföldre.

Az itt dokumentált események nemcsak a nemzetközi humanitárius jog és a Genfi Egyezmények megsértését jelentik, hanem az emberiesség határainak teljes figyelmen kívül hagyását. A nemzetközi közösségnek erkölcsi és jogi felelőssége, hogy az elkövetőket felelősségre vonja, és megakadályozza a hasonló atrocitások megismétlődését.

„Nincs ukrán nép”

Az orosz agresszió Ukrajnában nem csupán területszerzési célokat szolgál, hanem egy mélyebb és rendszerszintű pusztítást: a nemzeti identitás, a kultúra és az önrendelkezés felszámolását. A lakóépületek elleni rakétatámadások, a kínzások, a tömegsírokban talált holttestek és a hadifoglyok egyre gyakoribb kivégzése mellett a megszállás lényege egy ideológiai háború is: Ukrajna eltüntetése a történelemből és a kollektív tudatból.

A megszállt területeken már az iskolákban megkezdődött az ukrán nemzeti identitás eltörlése. Az ukrán címereket az orosz szimbólumokkal helyettesítették, az oktatás orosz tanterv szerint zajlik, és az ukrán nyelvet, történelmet tudatosan kiszorítják. A tanárok, akik nem hajlandók együttműködni állásukat veszítik, vagy üldöztetésben részesülnek.

Van egy közös szál, ami végigvonul: Ukrajna mint olyan nem létezik, nem létezett, és nem is szabadna léteznie – fogalmaz az egyik iskolaigazgató. Az orosz tankönyvek szerint nincs ukrán nép, csak „egységes orosz nép” van, ezzel megfosztva az ukránokat történelmüktől, kultúrájuktól és önrendelkezési joguktól.

Ez a szisztematikus tagadás és pusztítás sokak szerint kimeríti a népirtás fogalmát. Bár jogilag a népirtás bizonyítása összetett – hiszen a szándékosságot nehéz formálisan rögzíteni –, az ukrán jogászok és nemzetközi szakértők szerint számos háborús és emberiesség elleni bűncselekmény már most is bizonyítható. Az orosz propaganda kulcsszerepet játszik ebben a folyamatban: Ukrajna létét hamis történelmi érvekkel próbálják cáfolni. Vlagyimir Putyin szerint például „az emberiség történetében korábban nem volt Ukrajna”, azt a szovjet vezetés „alkotta meg”.

A háború kezdete óta több mint 1500 kulturális intézményt pusztítottak el Ukrajnában, vagy fosztottak ki. Ez a kulturális örökség szisztematikus megsemmisítése, amelyről sokan úgy vélik: nem véletlen, hanem célzott hadviselés része. „Elpusztítják a kultúránkat, elpusztítják a népünket” – fogalmazza meg Natalia Korystina kulturális örökségvédő.

A megszállás nem csak az intézményeken és tankönyveken keresztül mutatkozik meg, hanem a hadviselés brutalitásában is. Egyre több megbízható jelentés számol be arról, hogy az orosz katonák hadifoglyokat végeznek ki – gyakran kegyetlen és demonstratív módon. Az ilyen bűncselekményekről készült felvételeket néha maguk az elkövetők töltik fel az internetre, és azokat a háború orosz hívei ünneplik. A szélsőjobboldali Russzics milícia például egy Telegram-posztban arra kérte más egységeket, hogy „nem igazi szláv” hadifoglyokat – például krími tatárokat – biztosítsanak számára emberáldozatként.

2023 áprilisában napvilágra került egy videó, amelyen egy ukrán hadifogoly élve történő lefejezése látható. A felvételen az egyik katona utasítja a kivégzőt, hogy a levágott fejet tegye zsákba és „küldje el a parancsnoknak”. Az ukrán nyomozók szerint az elkövetők a Wagner-csoporthoz tartoztak, amely korábban hasonló brutalitásairól volt ismert Szíriában is.

A Wagner-csoport – és más orosz egységek – által elkövetett bűncselekmények gyakran nemcsak eltűrtek, de nyílt vagy szimbolikus támogatást is élveznek a legfelsőbb politikai vezetéstől. 2022 márciusában, nem sokkal Bucsa külvárosának kiürítése után – ahol orosz katonák több száz civilt gyilkoltak meg – Vlagyimir Putyin kitüntette a 155. számú tengerészgyalogos dandárt, amely részt vett a mészárlásban.

Ez a gesztus nemcsak vakmerő, hanem tudatos: mintha a háborús bűnöket a Kreml nem elhallgatná, hanem megjutalmazná. 2023 végén pedig a zászlajukat látványosan felvonták Putyin mögött az éves sajtótájékoztatón.

A jogi felelősségre vonás esélyei egyelőre korlátozottak, ám a dokumentáció és a nemzetközi figyelem folyamatos. A háború Ukrajnában tehát nem csupán földrajzi konfliktus, hanem egy olyan küzdelem is, amely egy nép létjogosultságáról, történelmi valóságáról és emberi méltóságáról szól.

A Freiburgi Egyetem nemzetközi jogi szakértője, Paulina Starski szerint az ukrajnai borzalmak már más bűncselekményi kategóriák – mint a háborús és emberiség elleni bűntettek – alapján is büntethetők. „A népirtás esetében a bizonyítási küszöb még magasabb, de ez nem jelenti azt, hogy ne kellene beszélni róla” – hangsúlyozza.

A tagadás, a pusztítás, a népi és kulturális identitás eltörlésének szándéka mögött egyetlen ideológia húzódik meg: az Ukrajna nélküli világ eszméje. És ez az eszme a huszonegyedik század közepén egy nép létezésének legbrutálisabb megkérdőjelezése.

A „náci” vád visszájára fordul

Az orosz propaganda évek óta vádolja az ukránokat „nácizmussal”. Ezt a retorikát azonban teljesen hiteltelenné teszik azok az állami szintű tettek, amelyek a náci vagy sztálini módszerekhez hasonlítanak: eltüntetések, kínzások, civil mészárlások, tömeges deportálások. A valóságban ma Oroszország alkalmaz olyan eszközöket, amelyekkel éppen a nácizmus vagy sztálinizmus világát idézi vissza. A legnagyobb történelmi irónia, hogy ezt a rendszer nevez másokat „nácinak”.

Nemzetközi jog és morális felelősség

A Genfi Egyezmények és a Római Statútum tiltják a civil lakosság elleni erőszakot, a kínzást, az eltüntetéseket. A Hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) lehetőséget ad a háborús bűnösök felelősségre vonására – de a gyakorlatban az elszámoltatás nehézkes. Oroszország nem ismeri el az ICC hatáskörét, és a nemzetközi jog sokszor tehetetlen az olyan államokkal szemben, amelyek elutasítják a jogi normákat.

Mégis: beszélni kell róla. Dokumentálni kell. Meg kell nevezni a bűnt, akkor is, ha az igazságszolgáltatás késlekedik. A világ lelkiismerete nem hallgathat, ha újságírókat gyilkolnak meg azért, mert az igazságot keresik.

Viktorija Roscsina neve nem tűnhet el, és Bucsa árnyéka nem boríthatja el a jövőt. Az orosz dezinformáció és hazugságok mindent el akarnak homályosítani, de nem engedhetjük, hogy a manipuláció keresztül égjen a parlagon hagyott agyakon. A hazugságokra és a dezinformációra fogékony tömeg könnyen elhiszi, amit el akarnak neki adni, ezért muszáj kiállnunk az igazságért. Ha hallgatunk, ha elfordulunk, akkor cinkossá válunk a borzalom folytatásában. Ha nem beszélünk, a történelem torz tükörképe lesz az örökségünk. Csak ha bátran kiállunk az igazság mellett, ha nem hagyjuk, hogy a manipuláció győzzön, akkor őrizhetjük meg azt, ami emberi bennünk – hogy a jövő ne ismételje meg mindazt, ami itt és most történt.

-000-