„A víz az őselem. Először: a víz borrá változik; a bor vérré változik. A víz az anyag, a bor a lélek, a vér a szellem."- /Hamvas Béla/

Széchenyi István és a bor

Gróf Széchenyi István, a reformkor egyik legkiemelkedőbb alakja, nem csupán a magyar gazdaság, közlekedés és kultúra fejlesztésében játszott kulcsszerepet, hanem a borászat megújítását is szívügyének tekintette. Meggyőződése volt, hogy a magyar bor nemzetközi szinten is versenyképes lehet, amennyiben a termelők korszerű technológiákat alkalmaznak és a minőségre helyezik a hangsúlyt. A szőlészet és borászat fejlesztését elengedhetetlennek tartotta az ország gazdasági fellendülése szempontjából, és mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar bor visszanyerje korábbi rangját Európában.

A reformkor idején a magyar borászat számos kihívással küzdött, mint például az elavult művelési technikák, a piacvesztés, valamint a megfelelő kereskedelmi stratégia hiánya. Széchenyi felismerte, hogy a hazai borászat modernizálására van szükség, és szorgalmazta a nyugat-európai technológiák átvételét. Meglátogatta és tanulmányozta az osztrák borvidékeket, különösen a Wachau és Burgenland területeit, amelyek akkor is és ma is világszínvonalú borokat termelnek. Hitt abban, hogy a magyar borászoknak tanulniuk kell a nemzetközi példákból, hogy versenyképesek lehessenek a piacon.

A borászat fejlesztésének egyik kulcsfontosságú lépése volt a kereskedelem erősítése, hiszen egy kiváló bor sem ér sokat, ha nincs megfelelő piaca. Széchenyi aktívan támogatta a magyar borok nemzetközi kapcsolatainak bővítését, különösen az angol és osztrák piacok felé nyitott lehetőségeket. A Lánchíd megépítésével pedig nemcsak Budapest fejlődését segítette elő, hanem a szállítási lehetőségeket is javította, megkönnyítve a borvidékek és a városok közötti árufuvarozást.

Széchenyi a bor kapcsán mindig a mértékletességet hirdette, számára a bor a harmónia és az élvezetek forrása volt, de sohasem a mértéktelenség eszköze. Különösen kedvelte a soproni, badacsonyi és somlai borokat, de legkedvesebb számára a Tokaji Aszú volt, amelyet a magyar borkultúra csúcsteljesítményének tartott.

A borászatról alkotott nézeteit több művében is megfogalmazta, köztük a Hitel és a Világ című munkáiban. A Hitelben már korán szorgalmazta a "típus szőlő - típus bor" bevezetését, amelyet a magyar borászat egyik kulcskérdésének tartott. Javaslata azonban nem mindenhol találkozott osztatlan tetszéssel: a somlai borvidéken például heves ellenállást váltott ki. A Világ című könyvében pedig arról értekezik, hogy a magyar boroknak egyenrangú vetélytársaivá kell válniuk a nemzetközi piacokon, amelyhez elengedhetetlen az elavult technológiák leváltása és a borkezelési eljárások korszerűsítése.

Széchenyi egyik legfontosabb felismerése az volt, hogy a magyar borászat sikerének legnagyobb akadálya a tőkehiány, az elaprozott termelés és az elavult technológia. Mindezek ellenére hitt abban, hogy ha a magyar borászok követik a korszerű nyugat-európai módszereket, akkor a magyar borok felvehetik a versenyt a legjobbakkal. Ezzel a meggyőződéssel dolgozott azon, hogy hazánk borászata ismét elfoglalhassa méltó helyét Európa boréletében.

Széchenyi konkrét intézkedései a borászat fejlesztésére

Széchenyi nem csupán elméleti szinten foglalkozott a borászattal, hanem konkrét javaslatokat és intézkedéseket is tett a magyar borászat fejlődése érdekében:

• Típusborok bevezetése: Széchenyi sürgette a különféle szőlőfajták helyett egy-két minőségi, egységes "típusbor" termesztését, hogy nagyobb mennyiségben, stabil minőségben jelenhessenek meg a piacon.

• Borkereskedelem fejlesztése: A magyar borok nemzetközi értékesítését szorgalmazta, és támogatta a külpiacok elérésére irányuló törekvéseket.

• Infrastrukturális fejlesztések: A Lánchíd és a folyószabályozások révén hozzájárult ahhoz, hogy a magyar borászat könnyebben elérhesse a hazai és külföldi piacokat.

• Szőlészeti technológia fejlesztése: Nyugat-európai példák alapján javasolta a korszerű borászati technológiák bevezetését.

• Kulturális szemléletformálás: A bor kapcsán a mértékletesség és a minőségi fogyasztás eszméjét terjesztette.

Széchenyi István gondolkodása és reformtörekvései ma is iránymutatók a magyar borászat számára, hiszen a minőségi termelés, a szakmai fejlődés és a piacra lépés lehetőségei ma is kulcskérdések az iparág sikerességében.

Az osztrák borvidékek

Ausztria borászata szintén rendkívül gazdag múltra tekint vissza, és a mai napig világszínvonalú borokat állít elő. Az osztrák borvidékek változatossága és egyedi adottságai hozzájárulnak ahhoz, hogy a borászat az ország egyik meghatározó gazdasági ágazata legyen.

• Wachau: A Duna mentén elterülő Wachau borvidék az egyik legismertebb és legelismertebb borvidék Ausztriában. A terület főként zöld veltelinit és rizlinget termeszt, amelyek minerális, elegáns és hosszan érlelhető borokat adnak. Wachau borai híresek tisztaságukról és komplexitásukról.

• Burgenland: Az osztrák vörösborok bölcsője, amely a magyar határhoz közel helyezkedik el. A burgenlandi borászat különösen a kékfrankos és zweigelt szőlőfajtákról ismert, de a nemzetközi fajták, például a merlot és cabernet sauvignon is megtalálhatók a borvidéken. Az édes borok kedvelői számára a Fertő-tó környéke is izgalmas lehetőségeket kínál.

• Kamptal és Kremstal: Alsó-Ausztria két kiemelkedő borvidéke, ahol a zöld veltelini és a rizling dominál. A régió különlegessége a lösztalaj, amely egyedi karaktert kölcsönöz a boroknak. A borászati technológiák ötvözik a hagyományokat és a modern eljárásokat, így a borok frissessége és komplexitása egyaránt érvényesül.

• Steiermark (Stájerország): Ez a borvidék különösen a fehérborairól híres, különösen a sauvignon blanc és a chardonnay fajtákból készített borokról. A stájer borok frissek, gyümölcsösek, és sokszor ásványos karakterrel rendelkeznek. A borászat mellett a dombos táj és a helyi gasztronómia is vonzóvá teszi a vidéket.

Ausztria és Magyarország borászatának történelme sok ponton összefonódik, és mindkét ország borászai a tradíció és az innováció egyensúlyára törekednek. Széchenyi reformjai és az osztrák borvidékek fejlődése egyaránt bizonyítják, hogy a minőségi borkészítés és a megfelelő piacépítés hosszú távon meghatározhatja egy nemzet borászatának sikerét.

Erdély

Márai Sándor egyszer azt írta: "A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett." Ez a gondolat mélyen rezonál bennem, különösen, ha visszaemlékszem erdélyi látogatásaimra.

Erdély hivatalosan számon tartott borvidékeit egy kezünkön meg tudjuk számolni: a küküllőmenti, a gyulafehérvári, az apoldi, a nagyenyedi és a lekencei hegyalja tartozik ide. A helyiek esküsznek arra, hogy az ő boraik a legjobbak – és valóban, a déli, délkeleti, délnyugati és nyugati fekvésű dombokon termő szőlő kiváló minőséget eredményez. A régió jellegzetes szőlőfajtái közé tartozik a fehér leányka, a királyleányka, a sauvignon blanc, a rajnai rizling, a muskotály és a chardonnay.

Mivel nagyszüleim a mai Romániából menekültek el, sok rokonom él még Erdélyben. Szerettem odalátogatni – nemcsak a családi kötelesség miatt, hanem a táj szépsége és az emberekkel való beszélgetések miatt is. A Ceaușescu-időkben ezek a beszélgetések nem voltak kockázatmentesek; sosem lehetett tudni, ki a Securitate besúgója és ki nem. De úgy gondoltam, ezzel nem szabad törődni – még a besúgóknak is tanulniuk kell. Egyik alkalommal Nagybányán unokatestvéremmel az erdélyi borokról beszélgettünk. Valahonnan hozott egy üveg házi bort, amelyet Balavásáron élő barátjától kapott. Akkoriban az erdélyi bortermelők élete nehéz volt a sok bürokratikus szabályozás miatt, de ez a házi bor remek volt. A borivásnak van egy különös előnye: megoldja a nyelveket és szabadjára ereszti a gondolatokat.

Akkor hallottam arról is, hogy az 1920-as években az erdélyi bortermelés szinte teljesen megszűnt. Az új bevándorlók egyszerűen ellopták és megették a szőlőt, így a szüretek elmaradtak. A szőlőültetvények elhanyagoltan álltak, és a borkészítés hagyománya majdnem feledésbe merült. Lassan azonban sikerült újjáéleszteni a borgazdálkodást, igaz, ez Romániában sosem volt egyszerű feladat. A mai napig is sok a rossz minőségű és hamisított bor az országban. A román lakosság egy része kevésbé ad a minőségre, inkább az olcsó borokat vásárolja. A szeszes italok közül a bor messze nem áll az első helyen: Erdélyben a pálinka, a Kárpátokon túli területeken pedig a cujka a legnépszerűbb. A sör is előkelőbb helyen áll a fogyasztásban, de az elmúlt években a bor népszerűsége lassan növekszik.

A jó bor nem csupán ital, hanem kultúra, történelem és hagyomány is. Széchenyi ezt jól tudta, és bár Erdély bortermelése az idők során sok megpróbáltatáson ment keresztül, ma is megőrizte egyediségét. Egy pohár jó bor mellett talán érdemes elgondolkodni ezen is.

A bor nem csupán ital, hanem történelem is: hordozza a táj lelkét, az idő rétegeit, az emberi munkát és elhivatottságot. Széchenyi reformjai, az osztrák és magyar borászat hagyományai, valamint Erdély ízei mind azt bizonyítják, hogy a bor sokkal több, mint élvezet – egy nemzet karakterének tükre. Ahogy Széchenyi mondaná, minden nagy dologhoz kell egy kis bátorság – és talán egy korty jó bor is.

-000-