Az antiszemitizmus hosszú múltra tekint vissza Magyarországon, és a történelem különböző időszakaiban különböző formában jelentkezett. Ennek megértése érdekében érdemes áttekinteni a 19. század végétől napjainkig terjedő időszak legfontosabb eseményeit és ideológiai változásait.

A 19. század végére Magyarországon az antiszemita érzelmek felerősödtek, részben a társadalmi-gazdasági változások miatt. Istóczy Győző vezetésével megalakult az Országos Antiszemita Párt, amely nyíltan zsidóellenes propagandát folytatott. A tiszaeszlári vérvád (1882–1883) esete különösen nagy port kavart, és jól mutatta, hogy az antiszemitizmus milyen mélyen gyökerezik a magyar társadalomban. Bár az ügy végül bírósági felmentéssel zárult, a zsidóellenes indulatokat nem csillapította.

Az 1919-es Tanácsköztársaság bukása után a fehérterror idején a Horthy-féle Nemzeti Hadsereg különítményesei számos zsidót öltek meg, akiket a kommunista rezsimmel azonosítottak. Az 1920-as numerus clausus törvény, amely korlátozta a zsidók egyetemi bejutását, Európa első zsidóellenes jogszabálya volt.

Az Ébredő Magyarok Egyesülete és a Magyar Országos Véderő Egylet (MOVE) szélsőségesen antiszemita nézeteket vallottak. Gömbös Gyula politikája szintén a zsidóságot tette felelőssé Trianonért és a nemzeti sorscsapásokért. A magyarországi antiszemitizmus egyik fő ideológusa Prohászka Ottokár püspök volt, aki a zsidóságot „fekélynek” nevezte, amely a magyar nemzetet belülről rágja szét. Bangha Béla jezsuita szerzetes hasonló nézeteket hangoztatott, és az antiszemitizmust a keresztény társadalom védelmeként állította be.

1938-tól kezdve Magyarország több zsidótörvényt is bevezetett, amelyek fokozatosan megfosztották a zsidókat állampolgári jogaiktól. 1941-ben már deportálások is megindultak Kamenyec-Podolszkijba, ahol több ezer magyar zsidót mészároltak le. A holokauszt során Magyarország zsidó lakosságának mintegy kétharmada elpusztult, több mint félmillió ember esett áldozatul.

A magyar hatóságok aktív közreműködésével 1944-ben zajlottak a legnagyobb deportálások. A vidéki zsidóságot néhány hónap alatt Auschwitzba szállították, ahol a legtöbben a gázkamrákban haltak meg. Budapest gettójában is szörnyű körülmények uralkodtak, és a nyilasok utcai mészárlásai is rengeteg áldozatot követeltek.

A kommunista diktatúra idején az antiszemitizmus hivatalosan tiltott volt, de a rendszer gyakran használt antiszemita toposzokat politikai célokra. Az 1953-as „cionista összeesküvés” elméletek vagy az 1956 utáni megtorlások során előforduló zsidóellenes narratívák mind ezt mutatták.

A rendszerváltás után az antiszemitizmus ismét felerősödött, különösen a szélsőjobboldali politikai mozgalmak térnyerésével. Csurka István és a MIÉP nyíltan antiszemita retorikája felerősítette ezeket az érzületeket, és ez a vonal később a Jobbikban, majd a Fidesz retorikájában is megjelent – kezdetben kifinomultabb formában, de a célja hasonló volt: a társadalom egy részét bűnbakként beállítani, félelmet és haragot kelteni.

Orbán Viktor és a mai politikai antiszemitizmus

Orbán Viktor 2025. március 15-i ünnepi beszédében éles retorikát alkalmazott politikai ellenfeleivel szemben, melyben a külföldről finanszírozott médiát és civil szervezeteket „áttelelt poloskáknak” nevezte, és húsvéti nagytakarítást ígért ellenük.

Ezeket a csoportokat egy „árnyékhadsereg” részeként írta le, amely szerinte külföldi érdekeket szolgál, és célja Magyarország szuverenitásának aláásása.

A miniszterelnök kijelentette, hogy fel kívánják számolni azt a pénzügyi gépezetet, amely „korrupt dollárokból” vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat és civil szervezeteket.

Ezeket a személyeket a magyar történelem labancaihoz hasonlította, akik pénzért a „birodalom szekerét tolják”.

Orbán Viktor 2025. március 15-i beszédében egyértelmű utalást tett az Európai Unióra mint „sárga csillagos” hatalomra, amely szimbolikusan a zsidósággal való azonosítást sugallja. A „félhold, sas, csillag, vörös vagy uniós sárga” kifejezés olyan birodalmakra utal, amelyek Magyarország függetlenségét veszélyeztetik – ebben a narratívában az EU-t egyfajta zsidó összeesküvésként ábrázolja. Ez a kódolt antiszemitizmus része annak a politikai stratégiának, amely az ellenségképzésen és a nacionalizmus erősítésén alapul.

Orbán Viktor retorikája az utóbbi években egyre inkább polarizáló és ellenségképeket gyártó irányba mozdult el. A „kútmérgező” kifejezés amit egy korábbi beszédében használt és más, hasonló jelzők használata történelmileg is terhelt, hiszen a középkorban és a későbbi időkben is gyakran használták ezt az antiszemita propagandában, illetve más csoportok elleni uszításban.

Összehasonlítva Orbán Viktor retorikáját a történelem sötét időszakaival, megfigyelhető, hogy az ellenségképek kialakítása és a dehumanizáló kifejezések használata hasonló mintázatot mutat. Az ilyen retorika veszélyes lehet, mivel elősegítheti a társadalmi megosztottságot és erőszakos cselekményekhez vezethet. A múlt tragikus eseményei, mint például a holokauszt, arra figyelmeztetnek, hogy az ilyen beszédek súlyos következményekkel járhatnak. Ezért fontos a történelem alapos feldolgozása és a gyűlöletkeltő retorika elutasítása a társadalom békéje és biztonsága érdekében.

A náci Németországban Hitler és a pártja is fokozatosan építette fel a társadalmi megosztottságot: először csak szavakkal, majd jogi intézkedésekkel, végül pedig erőszakkal. Az 1930-as évek beszédei sokszor "árulókról", "belső ellenségekről", "idegen befolyásról" szóltak – pontosan úgy, ahogy ma is sok helyen hallunk hasonló retorikát. A történelem során más autoriter rendszerek is ugyanígy működtek: először ellenségképet alkottak, majd fokozatosan kizárták, ellehetetlenítették azokat, akiket veszélyesnek bélyegeztek.

Orbán politikájának egyik alapja, hogy mindig kell egy ellenség, legyen az Brüsszel, Soros, „a nemzetközi baloldal” vagy éppen a „liberálisok”. Ez a stratégia jól rezonál a történelem során többször felerősödött nacionalista, populista érzelmekkel.

Egy náci retorikát idéző beszéd mindig veszélyes, mert a történelem már megmutatta, hová vezethet az ilyen gondolkodás. Az uszító, bűnbakképző és kirekesztő beszédmód nem pusztán szavak játéka – ezek az eszmék a múltban már tömeges tragédiákhoz vezettek. Ha egy politikus vagy közéleti szereplő ilyen hangot üt meg, az nemcsak a társadalmi békét veszélyezteti, hanem fokozatosan normalizálhatja az erőszakos gondolkodást is.

Ami az izgatás bűncselekményét illeti, a magyar Büntető Törvénykönyv 332. §-a szerint izgatást követ el, aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. Annak megítélése, hogy Orbán Viktor beszéde kimeríti-e ezt a tényállást, a jogalkalmazó szervek hatáskörébe tartozik, és alapos jogi elemzést igényel.

A magyar társadalom sok szempontból megosztott, és az Orbán-féle szélsőjobboldali propaganda évtizedek óta mélyíti ezt a megosztottságot. Az ellenségképzés, a félelemkeltés és a múlt torzított narratíváinak használata sajnos nagyon hatékony politikai eszközök.

*

A magyar antiszemitizmus története hosszú és mély gyökerekkel rendelkezik. A politikai antiszemitizmus a 19. századtól kezdve folyamatosan jelen volt, és a 20. század tragédiái ellenére sem tűnt el teljesen. Bár a rendszerváltás után Magyarország hivatalosan elkötelezte magát a demokratikus értékek mellett, a populista és szélsőséges politikai retorika az elmúlt évtizedekben újraélesztette az ellenségképeken alapuló gondolkodást.

Orbán Viktor és kormánya mestere annak, hogy a társadalmi elégedetlenséget célzott kommunikációval irányítsa egy-egy bűnbak felé, legyen az a bevándorlás, Brüsszel, a „Soros-hálózat”, vagy éppen a „liberális elit”. Bár a kormány hivatalosan elutasítja az antiszemitizmus vádját, a kódolt üzenetek, történelmileg terhelt kifejezések és a politikai kommunikációban megjelenő uszító retorika egyértelmű mintázatot mutat.

A történelem azonban azt tanítja, hogy az ellenségképzés és a társadalmi megosztottság soha nem vezet valódi megoldáshoz – csak felerősíti a feszültségeket, és előbb-utóbb robbanáshoz vezethet. Az elmúlt évszázadok során az antiszemitizmus és más gyűlöletideológiák mindig tragédiába torkolltak, ezért kulcsfontosságú, hogy a demokratikus társadalmak határozottan fellépjenek a gyűlöletkeltő retorika ellen.

Magyarország jövője azon múlik, hogy képes lesz-e levonni a múlt tanulságait, és valódi, befogadó társadalmat építeni, amely nem a félelmekre, hanem a történelmi felelősségre és a közös értékekre alapozza jövőjét. Az antiszemitizmus és az ellenségképzés nemcsak morálisan elfogadhatatlan, hanem a társadalmi kohéziót és a nemzet jövőjét is veszélyezteti. Csak egy nyitott és önkritikus társadalom képes végérvényesen leszámolni a múlt démonjaival – a kérdés csupán az, hogy Magyarország képes lesz-e erre a lépésre.

A társadalmi közöny, a „nekem úgysem árt” vagy a „csak szavak” típusú hozzáállás mindig segíti az ilyen gondolatok elterjedését. Ha a múltban többen és hangosabban mondták volna, hogy ez elfogadhatatlan, talán elkerülhető lett volna a legnagyobb tragédiák egy része. Ezért fontos, hogy ne csak észrevegyük, hanem szóvá is tegyük, amikor valaki a történelem legsötétebb időszakait idéző beszédet mond.

-000-