Több mint egy évtizede sikerült elolvasnom Vaszilij Grosszman Élet és sors című könyvét. Az olvasás nem ment gyorsan; gyakran vissza kellett lapoznom, hogy újraértelmezzem a korábbi oldalakat. De amikor végére értem, sok mindenen elgondolkodtam. Eszembe jutott József Attila Világosítsd föl című verse, amelyben ezt írja:

"Dünnyögj egy új mesét,/a fasiszta kommunizmusét."

Ez a kifejezés különösen érdekes és előremutató. József Attila már a harmincas években felismerte a két totalitárius rendszer közötti hasonlóságokat. Bár akkoriban a fasizmust és a kommunizmust egymás ellentéteiként kezelték, valójában mindkettő elnyomó, diktatórikus rendszert jelentett.

A „fasiszta kommunizmus” paradoxonja arra utal, hogy a két ideológia végül nagyon hasonló módon működött: személyi kultusz, állami terror, propagandauralom, a gondolatszabadság elfojtása – ezek mindkét rendszer sajátjai voltak. A különbség csupán az volt, hogy míg az egyik fajelméletre, a másik osztályharcra épült, a módszereik – a terror, a propaganda és az állami kontroll – félelmetesen hasonlítottak egymásra.

Ezt az összecsengést egy barátomnak is említettem, amikor Grosszman könyvéről beszélgettünk. A diskurzus végén így fogalmaztam meg a lényeget:

– Tudod, a német nemzeti szocializmus és az orosz népi-szocializmus között egy alapvető különbség volt: a németek németül, az oroszok oroszul beszéltek.

Vaszilij Grosszman Élet és sors című regénye az egyik legjelentősebb 20. századi orosz irodalmi mű, amely a sztálini diktatúra és a második világháború összefonódásának könyörtelen képét tárja az olvasó elé. A regény az 1960-as években készült el, de a szovjet hatóságok betiltották, és csak a nyugatra kicsempészett kézirat révén jelenhetett meg 1980-ban. Grosszman műve epikus méretű tabló, amely mélységeiben vizsgálja az emberi szabadság és a totalitárius rendszerek természetét.

Vaszilij Grossman regénye nem olyan közönségnek szól, amely egyszerűen csak szórakozni akar. A könyv komoly és türelmes olvasót követel, aki nem kerülheti el a rejtélyt, hogy az emberek, akik képesek különbséget tenni a jó és a rossz között, bizonyos körülmények között miért választják többször is a rosszat.

Az Élet és sors szerkezetében és tematikájában is Lev Tolsztoj Háború és béke című regényére emlékeztet. A cselekmény középpontjában a sztálingrádi csata áll, amelyet Grosszman személyesen is átélt haditudósítóként. A történet azonban nemcsak a front eseményeire koncentrál, hanem az otthon maradt családtagok, a lágerekben szenvedők és a szovjet rendszer mechanizmusait kiszolgáló bürokraták életére is kiterjed. A regény egyik központi kérdése a totalitárius rendszerek természete, legyen szó akár a sztálini Szovjetunióról, akár a náci Németországról. Grosszman párhuzamot von a két diktatúra között, rámutatva arra, hogy mindkettő az egyén elnyomására és megsemmisítésére épül. A regény egyik leghíresebb részlete a Szofja Osztrovszkaja és egy SS-tiszt közötti beszélgetés, amelyben a zsidóüldözés és a szovjet terror módszereinek hasonlóságai kerülnek felszínre. A regény rendkívül részletes képet fest a Sztálin alatti életről, bemutatva az októberi forradalom összetett következményeit, az 1937–38-as tisztogatásokat, a mindent ellenőrző államhatalmat és a könyörtelenül erőltetett propagandát. Vaszilij Grosszman érzékletesen ábrázolja a független sajtó hiányát, a bürokrácia kaotikus és önkényes működését, valamint a börtönök embertelen körülményeit. A mindennapi életet a túlzott engedélyeztetési kényszer, az ebből fakadó korrupció, a folyamatos áruhiány, az éhezés, a nem oroszokkal szembeni nyílt rasszizmus és az elterjedt alkoholfogyasztás jellemezte. Grosszman műve nemcsak történelmi tabló, hanem egyéni sorsokon keresztül mutatja meg a totalitárius rendszer kegyetlenségét és abszurditását. A regény főhőse Viktor Strum, egy zsidó származású szovjet fizikus, akinek sorsában Grosszman önéletrajzi elemeket is elrejtett. Strum dilemmája a szovjet rendszerhez való alkalmazkodás és az erkölcsi tisztaság közötti belső küzdelemben jelenik meg. Egyik legdrámaibb pillanata, amikor Sztálin személyesen hívja fel, hogy támogatásáról biztosítsa – ez a jelenet a sztálini hatalom pszichológiai manipulációjának és az értelmiség megalkuvásának mesteri ábrázolása. A regény másik fontos szála a Saposnyikov család története, amely a háború pusztítását és a sztálini rendszer kegyetlenségeit egyszerre szenvedi el. A család tagjai különböző társadalmi és politikai pozíciókat foglalnak el, ami lehetőséget teremt arra, hogy Grosszman bemutassa a szovjet társadalom teljes spektrumát. Grosszman stílusa realistán részletes, ugyanakkor filozofikus mélységű. A regényben az egyéni sorsok és a történelmi események összekapcsolódása folyamatosan visszatérő motívum. Az emberi méltóság, a szeretet és a személyes felelősség kérdései központi szerepet játszanak. Bár az Élet és sors hosszú ideig el volt nyomva a Szovjetunióban, mára a 20. századi irodalom egyik alapművének tekintik. Grosszman műve nemcsak a sztálini diktatúráról és a második világháborúról ad kegyetlenül őszinte képet, hanem általános érvényű gondolatokat is megfogalmaz az emberi szabadságról és az erkölcsi választás lehetőségéről a legsötétebb időkben is.

Remek mű, amit ajánlok mindazoknak, akik nem akarják, hogy újraírják a történelmet.

-000-