„Könyvek nélkül az emberiség vadállat lenne.” Ez a gondolat, bár talán nem pontos idézet, mély igazságot hordoz magában, amelyet számos nagy gondolkodó is megfogalmazott különféle formában. Cicero így fogalmazott: „Aki a könyveket birtokolja, nem lehet szegény.” Heinrich Heine figyelmeztetett: „Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket is fognak.” Ezek a szavak nem pusztán a kulturális örökség megsemmisülésére utalnak, hanem az erkölcs, az emlékezet, az önreflexió és a finomság elvesztésének veszélyére is.

A könyv – mint fizikai tárgy és szellemi hordozó – az emberi kultúra őrzője és továbbvivője. Nem csupán információt közvetít, hanem megállítja a cselekvést, hogy feltehessük a kérdést: mit rontottunk el száz évvel ezelőtt, vagy éppen tegnap? A könyv az egyetlen, ami nem felejt – az ember igen. Az emlékezés és a múlt tanulságainak megőrzése nélkül azonban a társadalom kényszerűen a pillanatnyi ösztönök rabjává válik.

Ray Bradbury, a Fahrenheit 451 szerzője, figyelmeztet: „Nem kell könyveket elégetni, hogy elpusztítsunk egy kultúrát. Csak el kell érni, hogy az emberek ne olvassanak.” Ez a gondolat szívhez szóló és fájdalmasan igaz: a könyvek elvesztése vagy mellőzése azzal egyenértékű, mintha lemondanánk a társadalmi felelősségről, az etikai mérlegelésről és az önreflexióról.

Az emberi civilizáció nem kizárólag technikai vívmányok és anyagi javak összessége. Sokkal inkább az etika, az önkritika és a kollektív emlékezet szövevénye, amely könyvek által, az olvasás révén fejlődik és marad fenn. Ha ez a szövet meggyengül, vagy elvész, nem marad más, mint a puszta túlélés ösztöne — a „vadállat” metafora ennek a biológiai, ösztönös létezésnek a kifejezője.

A könyv tehát nem csupán tényeket közöl, hanem kérdéseket is felvet. Arra ösztönöz, hogy ne fogadjunk el mindent készpénznek, hogy legyen bennünk kétely, kritikai érzék és mérlegelés. Egy olyan társadalomban, ahol az olvasás háttérbe szorul, a kérdések elhalnak, és helyüket a felszínes, pillanatnyi érdekek vezérelte válaszok foglalják el — amelyek nem építik, hanem bomlasztják a közösséget.

Így válik világossá, hogy a könyvek nélkül az emberiség valóban elveszíti legfőbb eszközét a civilizáció, a kultúra és az emberi méltóság fenntartásához. A szavak, az írás és az olvasás nem csupán múltunk emlékei, hanem jövőnk záloga is.

Az olvasás időtlensége és a szellemi mélység kibontakozása

„77 éves korban elkezdeni az olvasást nemcsak késő, hanem lehetetlen.” Ezt a mondatot könnyen elfogadhatjuk első hallásra, ám érdemes mélyebben megvizsgálni, mit is takar valójában. Nem csupán az olvasási aktusról van szó, hanem arról a belső, szellemi hálózatról, amely csak fokozatosan, hosszú évek kitartó szellemi munkája nyomán épül ki az ember agyában és lelkében. Az olvasás nem egyszerű cselekvés, hanem szokás, amely az élet korai szakaszaiban gyökerezik meg, hogy később – mint egy gazdag kert – bőséges termést hozzon.

Az agykutatás szerint az „olvasási hálózat” idegrendszeri kapcsolatai gyermek- és fiatalkorban fejlődnek ki igazán. Akinek ezek a kapcsolatok hiányoznak, az később nemcsak nehezen lel motivációt, hanem olyan belső struktúrák nélkül marad, amelyek segítenék a szöveg megértését és az élmények feldolgozását. Ez nem csupán biológiai, hanem filozófiai kérdés is: hogyan válhat az ember önmagává, ha nem talál rá a szavak és gondolatok erejére?

Egy gyönyörű megfigyelés szerint az ember 6 éves korától nagyjából 45 éves koráig olvas, utána még többet olvas, és 60 fölött már beszél is róla. Ez a folyamat az olvasás életciklusa, amely egyszersmind az emberi lélek fejlődését is tükrözi.

Gyermekkorban az olvasás varázslat – új világok tárulnak fel, az elképzelés szárnyakat kap, és a képzelet szabadon szárnyalhat. Ez az időszak az alapozás, amikor az olvasó még csak befogadó, a szavak és képek újdonságával teli.

Fiatal felnőttként az olvasás önismereti eszközzé válik. A könyvek révén megismerjük saját gondolatainkat, kérdéseinket, és elkezdünk reflektálni önmagunkra és a világra. Ez a kor a formálódásé, a szellemi érésé.

Középkorban az olvasottak mélyülnek, rendszereződnek és szintetizálódnak. Az ember összefüggéseket lát meg, és tudása egy egységesebb, átfogóbb képben egyesül.

Időskorban pedig már nemcsak olvasunk, hanem beszélünk róla, átadjuk tapasztalatainkat. Az olvasás élettapasztalattá válik, nem csupán szellemi élménnyé. A könyvek és gondolatok közös nevezőre kerülnek az életünk történetével.

Sokan úgy vélik, az időskor a hanyatlás ideje, a szellemi képességek visszafejlődése. De azok, akik olvastak egész életükben, ezt a korszakot beteljesülésként élhetik meg: a tudás, a megértés, a bölcsesség gazdag termését arathatják.

A szomorú valóság azonban az, hogy „aki nem szokta meg az olvasást 28 éves koráig, az nem is fog.” Ekkorra a személyes prioritások és életcélok nagyban meghatározzák az idő és energia elosztását. A pénz, a karrier, a társadalmi elismerés és a rohanás gyakran kiszorítják a csendes olvasás perceit.

Az olvasás ugyanis nem látszólagos, mérhető sikert hoz: nem leszünk tőle gazdagabbak házzal, autóval vagy befolyással. Ez a paradoxon rejlik benne: a valódi érték nem kézzel fogható, hanem belső, személyes, és ezért talán nehezebben felismerhető. Az anyagi javak elveszhetnek, a pozíciók ingatagok, de a könyvek által nyert tudás és gondolkodásmód örökre velünk marad.

Ezért mondhatjuk, hogy aki valóban olvasott, azt nem lehet könnyen félrevezetni. A tudás és a mélyebb megértés védőpajzsa lesz a felszínességgel, a hamis látszatokkal szemben.

„Talmi elismerés lesz az, tudás és könyv nélkül.” – ez a mondat ma különösen aktuális. Egy olyan korban, amikor a látszat-siker, az „influenszer-kultúra” és a felszínes dicsőség uralja a társadalmat, a valódi tudás hiánya könnyen vezethet a kritikátlan elfogadás és a felszínes magabiztosság terjedéséhez. Aki nem olvas, nem kérdez, nem gondolkodik mélyebben, az könnyen válik a manipuláció és a félrevezetés áldozatává.

Az olvasás tehát nem csupán egy tevékenység, hanem az emberi létezés egyik legfontosabb alkotóeleme. Az ember az olvasással emberré válik, a gondolatok megértésével válik szabaddá, és a szavak által nyeri el a világ megismerésének és az önmaga megértésének kulcsát.

Az olvasás, mint demokrácia-gyakorlat

Aki olvas, gondolkodik.

Aki gondolkodik, nem irányítható.

Aki nem irányítható, az szabad.

Ezért nem szereti a hatalom az olvasó embert.

Az olvasás demokratikus tett. Nemcsak szavazat, hanem folyamatos szellemi részvétel.
Aki olvas, az másképp hallgatja a híreket. Másképp beszél a világ dolgairól. És másképp hallgatja meg a másikat.

Ezért van az, hogy az írástudás ma nem technikai kérdés – hanem morális, politikai és emberi kérdés.

Az élet, ami megmarad

Sokan mondják: „Ráérek majd nyugdíjasan olvasni.”

Nem fognak. Mert nem lesz már hozzá agyuk, idegrendszerük, türelmük. Az olvasás nem szokás – az egy életforma. Aki nem olvasott fiatalon, az nem tud majd öregen beszélni róla. Mert nem lesz mit továbbadnia.

Ilse azt mondta ma: 77 éves korban elkezdeni olvasni nemcsak késő, hanem lehetetlen. Talán túl szigorúan fogalmazott. Talán. De mégis: az olvasás nem hirtelen születik meg, mint a villámcsapás. Hanem lassan, évtizedek alatt. Mint a gyümölcsfa, amit gyerekkorban ültettek.

És amikor öregen leülsz alá, nemcsak az árnyéka nyugtat meg – hanem az emlék, hogy te ültetted.

A könyvek kiáltanak az olvasásra.

Wilhelm Busch szavaival élve: „Egy könyv, amikor becsukva fekszik, egy megkötözött, alvó, ártalmatlan kis teremtmény, amely senkinek sem árt. Ha nem ébreszted fel, nem fog ásítani rád. Ha nem dugod az orrát az állkapcsa közé, nem fog megharapni.”
A könyvolvasás azonban nem mindenki számára adott készség vagy szokás. Ma túl könnyű leültetni egy gyereket a televízió elé, és ezzel egy pillanatra megnyugodni. Azok a gyerekek, akik rendszeresen olvasnak, nem csupán szórakoznak – fejlesztik képzeletüket, kérdéseket kezdenek feltenni, és olyan világokat ismernek meg, amelyek szüleik látókörén kívül esnek. Ez sok szülőt megijeszt, főleg azokat, akik maguk nem szoktak könyvet olvasni. Az olvasó gyerekek kalandokra indulnak, szembesülnek a jóval és a rosszal, szenvednek és örülnek hőseikkel, új példaképeket találnak, és közben érzékennyé válnak a nyelv, a szavak és a mondatok iránt. Megtanulják kifejezni magukat, és gyakran maguk is szenvedélyt alakítanak ki az írás iránt.

Milyen értékes ajándék lehet ez egy szülő számára!

Joseph Addison, a 17-18. század angol költője egyszer azt mondta: „Az olvasás az elmének az, ami a testmozgás a testnek.” Azok az emberek, akik rendszeresen olvasnak, nem feltétlenül kedvelik a magányt; az olvasottak által beszélgetéseket kezdeményeznek, gondolatokat cserélnek, és így nyitottabbá, magabiztosabbá válnak az életük minden területén.

És még egy különös, de nagyon fontos hatása is van az olvasásnak: gyógyít. Kutatások szerint az olvasás aktiválja az agy érzelmekért felelős területeit, csökkenti a szorongást, és egyfajta terápiás élményt nyújt. Az úgynevezett biblioterápia ezt használja ki, ahol az irodalom erejével segítik az érzelmi és mentális gyógyulást – ahogy Andrea Gerk irodalomkritikus is hangsúlyozta.

Jón Kalman Stefansson „Az angyalok fájdalma” című művében egy fontos kérdést tesz fel: egy égő házban vajon a könyveket vagy a kutyát mentsük meg? Az irodalom szeretői számára ez a dilemma nem könnyű.

Az olvasás ugyanis nem csupán a tudás bővítését jelenti, hanem az empátia fejlesztését is. Egy New York-i tanulmány kimutatta, hogy az olvasók könnyebben képzelik magukat mások helyébe, így jobban megértik mások életét és érzéseit.

De vajon mi történik azokkal, akik nem olvasnak?

Az olvasás – az írás és a számolás mellett – a legfontosabb kulturális készség, a kommunikáció alapköve. A szöveg megértése nemcsak a szókincset, hanem a háttértudást is igényli, amely nélkül az olvasó nehezen tudja átgondolni, értelmezni a szöveget. Az olvasás fejleszti a kritikus gondolkodást, elősegíti a komplex információk feldolgozását és a saját vélemény kialakítását. Nem véletlen, hogy az olvasók gazdagabbak érzelmileg, szociálisan és intellektuálisan is.

És végül: az olvasásnak élvezetesnek is kell lennie. A mai rohanó világban az olvasás a lassulás, az önvizsgálat és a belső gazdagodás horgonya lehet. Azok, akik olvasnak, azok emberek maradnak.

-000-