A Kádár-korszakban  tabunak számítottak azok a kérdések is, amelyek a határon kívüli magyar kisebbségek helyzetét és jogaikat érintették. A kommunista rezsim számára a külhoni magyar közösségek, különösen azok, akik a szomszédos országokban éltek, politikailag kényes témát jelentettek. A határon túli magyarok jogai és identitása olyan kérdéskör volt, amelyet elnyomtak, mivel a Kádár-rendszer igyekezett megakadályozni bármiféle nemzetközi szolidaritást, amely aláásná a kommunista ideológiát és a szocialista állam stabilitását.

A magyar kisebbségek helyzetével kapcsolatosan a magyar állam hivatalosan nem foglalkozott, és azokat a kérdéseket, amelyek a magyar közösségek autonómiáját, kultúrájuk védelmét vagy a kisebbségi jogokat érintették, nem tűzték napirendre. Még a magyar külpolitika is inkább elkerülte az olyan nyilvános állásfoglalásokat, amelyek a szomszédos országokban élő magyarok jogait érintették. Az olyan események, mint a magyar nemzeti ünnepek, vagy akár a kisebbségi kultúrák megjelenése a közéletben, gyakran csak cenzúrázva vagy elferdítve jelenhettek meg.

A kisebbségi magyarok helyzete a Kádár-korszakban a haza iránti elkötelezettség és a politikai engedékenység ellentmondásában volt megrekedve, miközben a politikai vezetés azt próbálta közvetíteni, hogy Magyarország a "szocialista testvériség" jegyében éli mindennapjait, miközben az etnikai és nemzeti kérdésekről nem beszélhettek nyíltan.

Kunszabó Ferenc Modern népirtás és az ellene való orvosság című írása  jelentős felháborodást keltett a Kádár-rendszer vezetői és propagandistái körében, amikor  a müncheni Új Látóhatár című folyóiratban 1978 -ban. Ebben a tanulmányában amelyben Kunszabó nem a sérelmeket sorolja fel, hanem a „bűnösségi komplexus” történeti okait és a belső, kollektív „önfelszabadítás” lehetőségeit tárja fel.  A cikkben Kunszabó a „modern népirtás” fogalmát alkalmazta, amely alatt nem a fizikai erőszakot, hanem inkább a kultúra, a nyelv, az identitás és a nemzeti összetartozás erodálódását értette. Ez a tanulmány a Kádár-rendszer számára különösen kínos volt, hogy a magyar nemzeti kérdés és a határon túli magyarok jogai nemcsak a rendszer politikai legitimitását kérdőjelezhették meg, hanem a nemzetközi közvélemény előtt is kompromittáló lehetett.
A  kádári propagandisták az ilyen írásokat elítélték, hiszen a rendszer hivatalosan az egység és a testvériség ideológiáját hirdette, és el akarta kerülni a határon túli magyar közösségekkel kapcsolatos bármiféle nyilvános problémamegoldást, amely a nemzetiségi kérdéseket feszegette. A Kádár-rendszer és a mögötte álló pártpropaganda a nemzeti kérdéseket  tabuként kezelte, mivel úgy tekintette, hogy ezek megosztják az embereket és fenyegethetik a rendszer stabilitását.
Ez az írás tehát valóban komoly provokáció volt a rendszer számára, és sokak számára figyelmeztetésként szolgált, hogy a Kádár-korszak nemcsak a belső problémákat, hanem a külhoni magyar közösségek problémáit is súlyosan elhanyagolta, vagy éppenséggel elnyomta. Ez a cikk közvetett módon a Szabad Európa Rádió (SZER) révén vált ismertté a magyar közönség számára. A SZER adásaiban és műsoraiban, amelyek között rendszeresen szerepeltek a Kádár-rendszerrel szembeni kritikák, politikai elemzések és társadalmi problémák, a külföldi magyar sajtó és kulturális folyóiratok hírei eljutottak Magyarországra, és így válhattak a közönség számára ismertekké.

Az erdélyi magyarság különösen veszélyeztetett helyzetben volt a Ceaușescu nevével fémjelzett szélsőséges nacionalista bolsevik rendszer idején. Nicolae Ceaușescu, aki 1965-től 1989-ig vezette Romániát, a nacionalizmus és az állami centralizálás politikáját alkalmazta, ami súlyosan érintette az országban élő kisebbségeket, különösen az erdélyi magyarságot.

A Ceaușescu-rezsim különösen erőteljesen próbálta elnyomni az erdélyi magyar közösség kultúráját és identitását, miközben egyre inkább a román nemzeti állam egységét hangsúlyozta. A magyar nyelv használatát, a magyar intézményeket, az oktatást és a vallási szabadságot folyamatosan korlátozták, és ezek a lépések különösen élesek voltak az 1970-es és 1980-as években. Ceaușescu célja az volt, hogy asszimilálja a magyarokat, és felszámolja a magyar nyelvű iskolákat, valamint a magyar kultúrát őrző közösségeket.

Az egyik legismertebb és legdrámaibb intézkedés a rendszeres telepítési program volt, amely során a Ceaușescu-rezsim az erdélyi falvakat és kisebb városokat próbálta elrománosítani. Az erdélyi magyar falvakat és közösségeket megpróbálták eltüntetni a térképről, és helyettük román telepeseket telepítettek be. Ez a program különösen súlyosan érintette a székelyföldi magyarokat, ahol a magyarság aránya hagyományosan magas volt.

Emellett Ceaușescu folytatta a romániai "etnikai tisztogatást", amely célja az volt, hogy a magyar és más kisebbségi közösségeket marginalizálja és elnyomja. Az állami politika gyakran élesen szembefordult az erdélyi magyar identitás megőrzésével, és sok magyar történelmi, kulturális és vallási emlékhelyet próbáltak felszámolni. Az iskolákban a román nyelvű oktatás dominált, és a magyar nyelvű oktatás korlátozásra került.
A "falurombolás" programja is jelentős hatással volt az erdélyi magyarságra: Ceaușescu egyes falvakat leromboltatott, hogy modern, szocialista épületek és infrastruktúra jöhessen létre, ezzel is próbálva megváltoztatni a vidéki közösségek etnikai összetételét.

A legszembetűnőbb politikai következmény az volt, hogy a Ceaușescu-rezsim megpróbálta eltüntetni a magyar közösség látható jeleit, és a határon túli magyarokat másodrangú állampolgárokká kívánta tenni. Az erdélyi magyarság élete a nemzetiségi jogok és az identitás megőrzése szempontjából egyre nehezebbé vált, miközben a rendszer propagandája elítélte a magyar közösséget, mint „elmaradott” vagy „idegen” elemet a román államban.

1973-ban Ceausescu rezsimje egy olyan törvényt fogadott el, amely jelentősen korlátozta a magyar nyelvű oktatás és iskolák működését Romániában, különösen Erdélyben, ahol a magyar kisebbség jelentős része él. Az intézkedés célja az volt, hogy fokozza a románosítást, és csökkentse a magyar nyelv használatát az oktatásban.
Ez a törvény részben a Ceaușescu-féle "nacionalista bolsevik" politikát szolgálta, amely a román nemzet egységét hirdette, és elnyomta a nem román etnikai csoportokat, köztük a magyarokat. Az erdélyi magyar közösség számára az egyik legfontosabb kultúrális intézmény az iskolák és egyetemek voltak, ahol magyarul tanulhattak. A törvény következményeként több magyar nyelvű iskola és tantárgy megszüntetésére került sor, és a magyar nyelvű oktatás szűkült.

A legfontosabb intézkedések közé tartoztak:

• Az iskolák románosítása: Egyre több magyar nyelvű iskolát zártak be, és a meglévő magyar nyelvű oktatási intézményeket román nyelvű iskolákká alakították át.

• A tantárgyak román nyelvű oktatása: Az iskolai tantárgyak egyre inkább román nyelven kezdtek zajlani, és a magyar nyelvű oktatás egyre szűkebb körre korlátozódott.

• A magyar nyelvű felsőoktatás korlátozása: Az egyetemeken is csökkentették a magyar nyelvű képzés lehetőségét, és gyakran kötelezték a magyar diákokat, hogy román nyelven tanuljanak.

Ez a törvény és az azt követő intézkedések az erdélyi magyar közösség számára súlyos következményekkel jártak, és jelentősen hozzájárultak a magyar identitás és kultúra eróziójához.

Az illegális Erdélyi Magyar Sajtószolgálat (Erdélyi Magyar Sajtó) 1985-ös jelentése szerint az utolsó kolozsvári magyar iskolákat ekkorra már felszámolták. A vegyes nemzetiségű középiskolákban csökkentették a magyar osztályok számát, miközben új román osztályokat vezettek be, és új román tanárokat neveztek ki. A magyar osztályok megszüntetése után a tanulókat általában román líceumokba küldték. 

A nagyváradi 5. számú líceumban 1984/1985-ig magyarul, majd románul is folyt az oktatás.

A szatmári 5. számú Ipari Líceumban 1985-ig magyarul tanítottak, ekkor három román osztályt hoztak létre, majd az 1985/1986-os tanévben tovább korlátozták a magyar tanítást.

Bihar megyében (Bihar) az összes magyar osztályban számos tantárgyat csak románul tanítanak, és a tanulóknak a szünetekben csak románul kell beszélniük. 1985-ben Kovászna (Kovászna) és Hargita (Hargita) megyében is megszüntették a magyar iskolákat, amelyek akár 85-90%-ban magyarok voltak, a volt magyar iskolákban csak néhány magyar osztály maradt.

Az egykori magyar iskolák osztályai is fokozatosan beépülntek a román iskolákba. Ez volt a történt a magyar iskolákkal egész Erdély területén.

 Ezek az intézkedések mind a nyelvhasználat, mind a magyar identitás fenntartása szempontjából hatalmas veszteséget jelentettek. A magyar közösség számára az oktatás kulcsfontosságú tényező volt az identitás megőrzésében, és az iskolák bezárása, valamint az oktatás románosítása egyértelmű jele volt annak, hogy a Ceausescu-rezsim nemcsak a politikai, hanem a kulturális és nyelvi erőszakot is alkalmazott.
A románosítás egy folyamatos és hosszú távú politika volt, amely nemcsak az iskolákat, hanem a magyar nyelv használatát is erőteljesen korlátozta az iskolákban, munkahelyeken és a mindennapi életben. Az erdélyi magyar közösség számára mindez nemcsak oktatási, hanem identitásbeli válságot is jelentett, amelynek következményei még a rendszerváltás után is érezhetők voltak.

Kádár-rendszerben a Ceaușescu-rezsim elleni kritikák és az erdélyi magyarság szenvedései olyan tabu témák voltak, amelyeket nagyon veszélyes volt nyilvánosan tárgyalni Magyarországon. A Kádár János vezetésével működő magyar kommunista állam alapvetően próbálta elkerülni a nyugati kapcsolatok és a romániai magyar sors nyilvános vitáját, mivel ezek a kérdések érzékeny politikai és diplomáciai feszültségeket okozhattak volna.

A Kádár-rendszer egyik jellemzője volt, hogy a politikai elnyomás és a cenzúra szigorúan szabályozta a külpolitikát és a nemzetközi ügyeket, különösen az olyan, Romániával kapcsolatos témákat, amelyek a magyar kisebbségek helyzetét érintették. A rendszer inkább próbálta fenntartani a látszólagos jó kapcsolatokat Romániával, miközben belsőleg próbálták elnyomni a témát, hogy ne szólaljanak meg a magyar kisebbségek jogsértései.

Ennek következtében a Kádár-kormány nem engedte meg, hogy társadalmi diskurzus folyon a magyar kisebbségek helyzetéről, különösen Erdélyben, ahol a román állam elnyomó politikája már évtizedek óta éreztette hatását. Az ilyen beszélgetések veszélyesek voltak, és súlyos politikai következményekkel járhattak a Kádár-kormány számára, amely igyekezett megtartani a politikai stabilitást és nem került szembe a nemzetközi szinten érzékeny témákkal.

A rendszer szoros cenzúrája miatt ezek a kérdések csak a SZER (Szabad Európa Rádió) adásaiban vagy a politikailag kritikus magyar emigráns közösségekhez eljutott hírekből voltak elérhetőek. A Kádár-korszakban családi érintettség nélkül, vagyis akkor, ha valakinek volt közvetlen rokona Erdélyben vagy Romániában, nehéz volt ilyen információkhoz jutni, mivel a rendszer igyekezett eltitkolni a kisebbségi jogsértéseket. Az emberek a külhoni magyar sajtó, mint a SZER vagy az amerikai Magyar Rádió révén, illetve az emigrációból származó hírekből értesültek arról, mi történik a másik oldalról. Sőt, nemcsak az erdélyi magyar iskolák helyzete, hanem a románosítási politika és a nyelvhasználat korlátozása is olyan témák voltak, amelyekről a Kádár-rendszer igyekezett elhallgatni a nyilvánosság előtt. A szocialista blokk tagjaként a magyar vezetés, noha bizonyos mértékig elismerte a romániai magyar kisebbség problémáit, nem tett semmit ezek orvoslásáért, és megpróbálta elkerülni a diplomáciai konfliktust Romániával.

Ezért a magyar közvélemény csak különleges forrásokból értesülhetett a valós helyzetről, mint például a külföldi rádióállomások vagy a családi kapcsolatokat ápoló személyek. A téma tehát a nem hivatalos csatornákon élt, és a Kádár-rendszer politikai elnyomása miatt csak a legbátrabbak vállalták, hogy szóvá tegyék.

1978 ban román államelnök USA-ból  hazatérte után Takács Lajos, a Babeş–Bolyai Egyetem volt rektora, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának márciusban megerősít tett alelnöke 27 oldalas beadványban tárta fel a magyar kisebbség helyzetét és sérelmeit, főleg az egyre inkább elsorvasztott iskolarendszert állítva a középpontba. A beadványt a CHRR az amerikai Külügyminisztérium illetékeseihez is eljuttatta. Emellett Sütő András egy hétoldalas beadványban, Fazekas János miniszterelnök helyettes pedig egy, a román legfőbb vezetőnek küldött levélben taglalta a magyarságot ért jogsértéseket

A Ceaușescu-rendszer alatt sok olyan erdélyi magyar politikus és értelmiségi volt, akik elkötelezetten küzdöttek a romániai magyar közösség jogaiért, de ezek az emberek gyakran súlyos személyes kockázatot vállaltak, mivel a román állam elnyomó politikája nem tűrte a kritikát, és az ilyen személyeket gyakran meghurcolták, megfigyelték vagy akár börtönbe zárták.

Király Károly is ilyen ember volt aki már  1978-ban aktívan fellépett a romániai magyar közösséget sújtó diszkriminatív és jogtipró intézkedések ellen. Ekkor kezdett levelekkel és memorandumokkal tiltakozni a román állami vezetés és a Román Kommunista Párt kisebbségekkel, köztük a magyar kisebbséggel szembeni jogsértő politikája ellen. 1977 és 1987 között összesen 15 tiltakozó levelet, emlékiratot és memorandumot juttatott el a román párt- és állami vezetéshez, amelyekben az erdélyi magyarok jogainak védelmére szólította fel a hatóságokat. Emellett a Ceaușescu házaspár személykultusza, valamint a román antidemokratikus gazdasági és társadalmi politikák ellen is hevesen kiállt.

Király Károly levelei külföldre is eljutottak, és így tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt a romániai magyarok jogait ért sérelmekről és a Ceausescu-rezsim igazságtalanságairól. A 62 romániai magyar értelmiségi által névtelenül szerzett Malomkövek között – Levél a román értelmiséghez című 17 oldalas nyílt levél – a román pályatársaknak címezve – a romániai tudományos és kulturális sajtóban folyó nyílt magyarellenes uszítást és történelemhamisítást tárgyalta. A levelet 1978. május 25-én keltezték, és az egyik legelső „szamizdat” volt, szerzőjére azonban mai napig nem derült fény. Ez a levél fontos része volt a romániai magyar közösség küzdelmének, amely a Ceaușescu-rendszer elnyomó politikájával szemben a nemzetközi figyelem felkeltésére és a román hatóságokkal való szembenézésre irányult.
A román pártállam és a hatóságok válasza a tiltakozásokra megtorlások, zaklatások és a politikai aktivitás elnyomása volt, de Király Károly munkássága és bátor kiállása hozzájárult ahhoz, hogy a nemzetközi közösség is tudomást szerezzen a romániai magyarok helyzetéről.

De Magyarország mélyen hallgatott Király Károly és más hasonló politikai aktivisták tiltakozásairól és a romániai magyar közösséget érintő jogsértésekről a Kádár-rendszer idején. A magyar vezetés, mivel a szovjet blokk részeként működött, politikai korlátok közé volt szorítva, és nem vállalt nyílt konfrontációt a román rezsimmel, különösen nem az etnikai kisebbségeket érintő kérdésekben.

A magyar–román kapcsolatok történetében különös és emlékezetes helyet foglal el az 1977-i debreceni–nagyváradi csúcstalálkozó. Az 1977-i debreceni–nagyváradi találkozót a kényszer szülte de az előkészítő tárgyalások 1977. június elején mégis megkezdődtek Debrecenben. A magyarok szerették volna a napirendbe felvenni az erdélyi magyarok helyzetét, de ezt a románok elutasították.  Ceausescu korábban kijelentette: „Románia egységes nemzetállam.” Ez a kijelentése figyelmen kívül hagyta a Romániában élő különböző etnikai csoportok sokszínűségét. Románia területén nemcsak a magyar közösség található, hanem számos más nemzetiség is jelen van, mint a svábok, szászok, rutének, lengyelek, szerbek, horvátok, bolgárok, örmények, görögök és egy jelentős cigány közösség.

Ceausescu politikája, különösen a nemzetiségek asszimilációjára irányuló intézkedések, szoros kapcsolatban álltak a diktatúra centralizált, nacionalista elképzeléseivel. A rendszer próbálta minimalizálni a kisebbségi identitásokat és erősíteni a román nemzetállamot, ami sok etnikai közösség számára konfliktusokat és elnyomást jelentett.

Kijelentése nem hagyott kétséget afelől, hogy a nemzetiségek dolgában nem várható változás. A magyar-román kapcsolatokban szinte nem történt változás 1977 után a magyar nemzetiségiek  elnyomása erősödött. 

Az 1980-as évek végére azonban Magyarországon és Romániában is változások álltak be: Magyarországon 1988. május 22-én leváltották főtitkári pozíciójából Kádár Jánost. Romániában viszont Ceaușescun fokozatosan eluralkodott a paranoia és egyre elnyomóbb lett a diktatúra, és az úgynevezett „szisztematizálási terv” részeként elindult a falurombolás. Emiatt mind a magyar kormány, mind az erősödő magyarországi ellenzék körében nőtt az érdeklődés az erdélyi magyarok sorsa iránt.

 Majd 1988. január 14-én hosszú írás jelent meg a Népszabadságban Kanyó András tollából. A cikk az emberi jogok nemzetközi viszonyait taglalva jutott el a határon túli magyarok helyzetéhez, határozott, az új politikai irányvonallal összecsengő véleményt megfogalmazva. „El kell utasítanunk viszont azokat a téves nézeteket, miszerint a nemzeti kisebbségek problémája már megoldott volna. A szocializmus még egyetlen kérdést sem oldott meg automatikusan, ezt sem. Szólnunk kell Európa legnagyobb nemzeti kisebbségéről, a határainkon kívül élő magyarokról is. Tudjuk, hogy ezt a gondunkat senki sem vállalhatja át tőlünk. Törődnünk kell tehát vele, ez viszont csakis nemzetközi együttműködés keretében lehetséges. Erre is van követendő példa.” Az irányváltás folyamatában mérföldkőnek számít Szűrös Mátyás 1988. január 25-i rádióinterjúja. A Magyar Rádió Rádiónapló című műsorában Szécsi Éva és Kerekes András műsorvezetők kérdéseire válaszolva, külpolitikai tematikájú interjú keretében fejtette ki a párt álláspontját. Szűrös így fogalmazott: „Egyértelműen le kell szögeznünk, hogy a határainkon kívül élő nemzetiség, főleg a Kárpát-medencében élő magyarság a magyar nemzet részét képezi. [...] Ezért joggal elvárhatják, hogy Magyarország minden körülmények között felelősséget érezzen érettük is; kellő határozottsággal tegye szóvá hátrányos megkülönböztetéseiket; nemzetközi kapcsolatainak alakításában legyen tekintettel rájuk, érvényesítse az ő érdekeiket is."1988 elejére tehát a határon túli magyarságot illetően az új magyar külpolitikai irányvonal egyértelmű deklarálása megtörtént. Ez volt az a dátum amikor már nyilvánosan lehetett a kisebbségi magyarok helyzetéről beszélni.

Ilyen előzmények  után történt az un aradi találkozó Ceausescu és Grósz Károly között. Ezt a  megbeszélést alapvetően a „süketek beszéde”-ként lehet értékelni.Ceaușescu üdvözlő beszédében némi történelmi eszmefuttatást tett a „kétezer-hatvan éves” román és az „ezeréves magyar” nemzet egymás melletti történelmi sorsáról majd Grósz  tíz pontos javaslatcsomagját ismertette.

A találkozó eredménytelenül zárult.

*

A Kádár-rendszerben a hivatalos magyar politika tudatosan elhallgatta a határon túli magyar közösségek problémáit, különösen a romániai magyarság jogfosztottságát. A rendszer alapelve a „kölcsönösen előnyös” szocialista nemzetközi kapcsolatok fenntartása volt, így a magyar vezetés nem konfrontálódott a Ceaușescu-rezsimmel a kisebbségi jogok kérdésében. A határon túli magyarság sorsa csupán a nem hivatalos csatornákon, például a Szabad Európa Rádió vagy emigráns értelmiségiek révén került szóba.
Ezzel szemben a mai Fidesz-politika látszólag kiemelt figyelmet fordít az erdélyi magyarságra, de ezt inkább saját pártpolitikai és hatalmi céljainak érdekében teszi. A magyar kormány az erdélyi magyar közösségeket politikai támogatásának biztosítására használja fel, miközben a valós kisebbségi érdekérvényesítés helyett a lojalitás megteremtésére és fenntartására összpontosít. Ennek következménye, hogy az erdélyi magyarság egyre inkább belpolitikai eszközzé válik, amely hosszú távon gyengítheti a közösség valódi autonómiatörekvéseit és érdekérvényesítési lehetőségeit.

A Fidesz politikája Erdélyben nem feltétlenül a helyi magyar közösség önállóságát és érdekérvényesítését segíti, hanem inkább egy lojális klientúrát épít ki. Az állampolgársági törvény módosítása, amely lehetővé tette a határon túli magyarok számára, hogy megszerezzék a magyar állampolgárságot, valóban erőteljes politikai eszközként is szolgált a Fidesz számára, különösen a választási támogatás megszerzésében. A Fidesz politikai stratégiájában az erdélyi és más határon túli magyar közösségek nemcsak kulturális és identitásbeli szempontból, hanem választási szempontból is fontos szereplők lettek.

Az állampolgárság kiterjesztésével a kormány célja az volt, hogy megerősítse a határon túli magyar közösségek identitását, de egyúttal lehetőséget biztosított arra is, hogy a Fidesz a határon túli magyar szavazatokra is számítson a választások során.A jogszabály mögötti motivációk tehát kettősek voltak: egyrészt az erdélyi magyarok identitásának védelmét és a nemzeti összetartozás érzésének erősítését szolgálta, másrészt a kormány politikai befolyásának növelésére is törekedett, mivel a határon túli magyar közösségek szavazatai elengedhetetlenek voltak a Fidesz választási győzelmeihez

A Fidesz-kormány jelentős anyagi támogatást nyújt az erdélyi magyar közösségnek különböző csatornákon keresztül. Ezek a támogatások érintik az oktatást, kultúrát, médiát és gazdasági fejlesztéseket. Például a magyar kormány megemelte a romániai magyar nyelvű oktatásban részt vevő pedagógusok támogatását, valamint támogatta iskolabuszprogramok elindítását Erdély szórványtelepülésein. Ugyanakkor kritikák is megfogalmazódnak e támogatások átláthatóságával kapcsolatban. A Bethlen Gábor Alap mára inkább egy kifizetőhellyé vált, amely politikai döntések végrehajtását szolgálja, miközben a támogatások elosztása nem mindig átlátható. A Fidesz aktívan részt vett az erdélyi magyar politikai tér átalakításában. Például támogatta az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) létrehozását az RMDSZ alternatívájaként, bár az EMNP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. ​

Emellett a Fidesz az RMDSZ-t is befolyásolja, pénzügyi támogatások révén erősítve meg a kapcsolatot. Ez a támogatási rendszer azonban kérdéseket vet fel az RMDSZ függetlenségével és a helyi politikai autonómiával kapcsolatban. A Fidesz támogatottsága az erdélyi magyarok körében magas. Egy 2022-es felmérés szerint a magyarországi kormánypártok támogatottsága 90,8% volt az erdélyi magyarok körében. ​
Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a Fidesz politikája megosztja az erdélyi magyar közösséget. Egyes elemzők szerint a Fidesz jobboldali populizmusa termékeny talajra hullott, míg az RMDSZ kettős beszéde nem hozza lázba az erdélyi magyar közvéleményt. 

​A Fidesz erdélyi tevékenysége komplex és ellentmondásos. Miközben jelentős anyagi és politikai támogatást nyújt az erdélyi magyar közösségnek, felmerülnek kérdések a támogatások átláthatóságával, a helyi politikai autonómiával és a közösség megosztottságával kapcsolatban.

-000-