Az Egyesült Államok kormányzata nemrégiben egy kritikus döntést hozott: felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását, beleértve a fegyverszállításokat és a létfontosságú hírszerzési információk megosztását. Ez a lépés alapjaiban rengeti meg Ukrajna védekezőképességét az orosz hadsereggel szemben, hiszen eddig az amerikai támogatás elengedhetetlen volt a hatékony ellenálláshoz.

John Ratcliffe, a CIA igazgatója megerősítette, hogy az amerikai hírszerzés eddig kulcsfontosságú szerepet játszott az ukrán hadsereg műveleteiben. Az USA által biztosított adatok segítettek az orosz katonai mozgások előrejelzésében, a csapások pontos célzásában és a védekezési stratégiák kialakításában. Az információáramlás hirtelen leállítása óriási csapást mér Ukrajnára, amely így jelentős hátrányba kerül a harctéren.

A Biden-adminisztráció jelezte, hogy az USA további támogatása attól függ, milyen lépéseket tesz Ukrajna a békefolyamat előmozdítása érdekében. Ez a kijelentés azonban ellentmondásos, hiszen minden szakértő egyetért abban, hogy jelenleg Oroszország nem hajlandó kompromisszumra, és a békefolyamat feltételeinek diktálása egyértelműen Moszkva malmára hajtja a vizet.

Az amerikai támogatás megvonása Ukrajnát kiszolgáltatja Oroszországnak, amely már eddig is brutális háborús taktikát folytatott. Donald Trump elnöksége alatt mindig ambivalens kapcsolatot ápolt Putyinnal, és mostani döntései egyértelműen Moszkva érdekeit szolgálják. Az USA fegyver- és hírszerzési támogatásának megszüntetése Ukrajna harci esélyeit jelentősen csökkenti, ami elősegítheti, hogy Oroszország fokozza támadásait és területi nyereségeket szerezzen.

Trump és támogatói azzal érvelnek, hogy az Egyesült Államoknak nem kellene más országok konfliktusaiba beavatkoznia, és Európának kellene nagyobb szerepet vállalnia Ukrajna támogatásában. Azonban ezzel az érveléssel figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy az USA stratégiai érdekei is sérülnek, ha Oroszország győzedelmeskedik. Ha Ukrajna elesik, Putyin még agresszívebb lépéseket tehet, és más kelet-európai országok is veszélybe kerülhetnek, ami a NATO és az európai biztonság meggyengüléséhez vezethet.

Oroszország háborús bűnei Ukrajnában: népirtás, kínzás és gyerekrablás

Sok elemző szerint az orosz hadviselés módszerei emlékeztetnek a XX. század legsötétebb időszakaira.

Hitler célja egy „élettér” (Lebensraum) létrehozása volt Kelet-Európában, ami etnikai tisztogatásokkal és milliók kiirtásával járt. Putyin retorikája az orosz világ („Russzkij mir”) védelmét hangoztatja, és célja Ukrajna alávetése az orosz hatalomnak.Putyin retorikájában is megjelenik az ukránok „nem létező népként” való leírása. Azzal, hogy a háborút az „orosz világ” egyesítéseként keretezi, azt sugallja, hogy az ukrán nép nem önálló, hanem egy orosz alá tartozó közösség, amelynek nincs joga a függetlenséghez. Ez a fajta agresszió nem példa nélküli:

Sztálin és az 1932–33-as holodomor: Az ukránok millióinak kiéheztetésével próbálták elnyomni az ukrán identitást.

Szovjet elnyomás: Az ukrán nyelv és kultúra folyamatos elnyomása a szovjet időkben.

Az orosz hadsereg Ukrajnában olyan háborús bűncselekményeket követett el, amelyek a történelem legsötétebb fejezeteit idézik. A civilek elleni célzott támadások, tömeggyilkosságok, kényszermigráció és szisztematikus kínzások azt mutatják, hogy Oroszország nem csupán katonai agressziót folytat, hanem egy nép teljes eltörlésére törekszik.

Független nemzetközi vizsgálatok igazolják, hogy az orosz hatóságok több tízezer ukrán gyermeket hurcoltak el Oroszországba, ahol orosz állampolgárságot kényszerítenek rájuk, és orosz családokhoz adják őket. Ez a gyakorlat egyértelműen a népirtás egyik formája, hiszen egy népcsoport jövőjét rabolják el, elvágva a gyermekeket saját kultúrájuktól és gyökereiktől. A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin és Marija Lvova-Belova, az orosz gyermekjogi biztos ellen, háborús bűncselekmények elkövetésének vádjával.

A felszabadított ukrán területeken, például Bucsában és Izjumban tömegsírok százai kerültek elő, amelyekben brutálisan megkínzott és kivégzett civilek maradványait találták meg. Számos túlélő számolt be az orosz katonák által elkövetett elektrosokkolásról, végtagtörésekről, nemi erőszakról és pszichológiai kínzásokról. Ezek a módszerek a sztálini terror és a náci koncentrációs táborok brutalitását idézik.

Az oroszok által működtetett „szűrőtáborok” modern koncentrációs táborokként működnek, ahol a fogvatartottakat erőszakosan kihallgatják, átnevelik, és sok esetben kivégzik vagy eltüntetik őket. Azok az ukrán civilek, akik nem felelnek meg az orosz elvárásoknak – például hazafiak, aktivisták vagy volt katonák –, különösen kegyetlen bánásmódban részesülnek.

A történelem megismétli önmagát

Mindezek a háborús cselekmények – a lakosság szisztematikus kiirtása, a gyerekek erőszakos elszakítása, a koncentrációs táborok működtetése és a népirtás egyértelmű szándéka – a náci Németország bűneihez hasonlíthatók. Az orosz vezetés semmibe veszi a genfi egyezményeket, a nemzetközi jogot és az emberiesség alapelveit, és büntetlenül folytatja az ukrán nép elleni brutális háborút.

Az orosz agresszió nem pusztán katonai konfliktus – ez egy barbár és embertelen pusztítás, amelynek célja egy nemzet eltörlése a térképről. A világ felelőssége, hogy ezt ne hagyja megtörténni.

Az Ukrajna elleni háború nem csak területszerzésről szól, hanem egy nép és kultúrájának elpusztításáról. Ezért jogos az, hogy az ukránok és a nemzetközi közösség is népirtásnak nevezi az orosz agressziót.

az orosz háborús stratégia egyik kulcseleme az ukrán infrastruktúra szisztematikus rombolása, különösen az energetikai szektor elleni támadások. Ez nem csupán katonai taktika, hanem egyértelmű terrorhadjárat a civil lakosság ellen, amelynek célja az ukrán társadalom összeomlása. Az orosz hadsereg rendszeresen támadja az ukrán áramhálózatot, különösen a téli hónapokban, amikor az emberek fűtése és alapvető ellátása függ tőle. Célzott támadások érik a hőerőműveket és vízerőműveket, ami nemcsak az áramellátást, hanem a vízellátást és a fűtési rendszereket is tönkreteszi. A gáz- és olajvezetékek, valamint tárolók megsemmisítésével Ukrajna energiafüggetlenségét próbálják aláásni, hogy még kiszolgáltatottabbá váljon. Az infrastruktúra rombolásának egyik fő célja a lakosság megfélemlítése és elüldözése, hiszen áram és fűtés nélkül az élet ellehetetlenül, különösen télen, ami arra kényszeríti az embereket, hogy elhagyják otthonaikat. Emellett a gazdaság tönkretétele is fontos szempont, mivel az ipari termelés nem működhet stabil áramellátás nélkül, így Ukrajna gazdasága is súlyos csapásokat szenved. A hadsereg mozgásterének korlátozása szintén kiemelt cél, hiszen az energiaellátás megsemmisítésével az ukrán hadsereg logisztikáját is akadályozzák. A polgári infrastruktúra szisztematikus megsemmisítése a Genfi Egyezmény szerint háborús bűncselekmény. Az orosz stratégia tehát egyértelműen nemcsak katonai célpontok ellen irányul, hanem a teljes ukrán társadalom ellen folytatott háború, amely terrorcselekmények sorozatára épül. Mindez bizonyítja, hogy a háború nem egyszerűen egy területi konfliktus, hanem Oroszország egy egész nemzet eltörlésére törekszik politikai, gazdasági és kulturális értelemben is.

*

Trump pontosan tud ezekről a háborús bűncselekményekről, hiszen az amerikai hírszerzés, a NATO és a nemzetközi szervezetek folyamatosan dokumentálják az orosz agressziót. Mégis úgy döntött, hogy elzárja az USA támogatását Ukrajnától, és ezzel Putyin kezére játszik.

Ha Trump mégis úgy tesz, mintha nem tudna ezekről, az nem a tájékozatlansága miatt van, hanem mert nem akar foglalkozni vele, vagy mert Putyin érdekeit szolgálja.

 Trump döntéseinek hatása Ukrajnára

• Megakadályozza, hogy az USA fegyvereket és hírszerzési adatokat adjon Ukrajnának.

• Folyamatosan azzal fenyegetőzik, hogy az USA kilép a NATO-ból, ami megnyitná az utat Putyin előtt Európa többi része felé.

• Azt állítja, hogy „24 óra alatt” békét kötne Oroszország és Ukrajna között – ami valójában Ukrajna kapitulációját jelentené.

Trump mindig is nyíltan dicsérte Putyint, és elnöksége alatt többször is olyan lépéseket tett, amelyek Oroszország érdekeit szolgálták. Mostani döntéseivel még inkább bizonyítja, hogy nem az USA és szövetségeseinek érdekeit tartja szem előtt, hanem egy autoriter rezsim hatalmi ambícióit támogatja.

Az Egyesült Államok támogatásának megvonása nemcsak Ukrajnát, hanem egész Európát veszélybe sodorja. Ha a Nyugat megosztottá válik, Putyin agressziója új lendületet kaphat, és további területek elfoglalására is kísérletet tehet. Ez a háború nemcsak Ukrajnáról szól – hanem a demokratikus világ jövőjéről is.

A történelem számtalanszor bebizonyította, hogy amikor egy gátlástalan zsarnok és egy önző, hataloméhes politikus érdekei találkoznak, abból mindig tragédia születik. Az autoriter rezsimek felemelkedésének egyik legfontosabb feltétele a demokratikus világ közömbössége vagy naivitása – és most pontosan ezt láthatjuk Trump és Putyin viszonyában.
Vlagyimir Putyin hideg számítóként a káoszból és a nyugati demokráciák gyengeségeiből kovácsol előnyt. Régóta hangoztatja, hogy a Szovjetunió összeomlása volt "a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája", és mindent megtesz azért, hogy a régi orosz befolyási övezetet – akár fegyverrel is – visszaszerezze.

Nem érdekli az emberéletek ára. A háború csupán eszköz számára, nem tragédia. Az ukrán civilek lemészárlása, a kínzókamrák, a gyermekrablások mind egy célt szolgálnak: Ukrajna megsemmisítését mint független államot.

A Nyugat megosztása és meggyengítése stratégiai célja. Egy erős, egységes NATO vagy EU akadályt jelent számára, ezért minden eszközt bevet, hogy destabilizálja a demokratikus világot – legyen szó kiberháborúról, dezinformációs kampányokról vagy politikai beavatkozásokról.

Putyin hosszú távon játszik: a nyugati közvélemény fáradtságára és vezetőinek gyengeségére számít. És sajnos, Trump politikája pontosan az ő érdekeit szolgálja.

Donald Trumpot nem a világpolitika érdekli, nem a demokratikus értékek vagy a stabilitás, hanem kizárólag a saját hatalma. Nem olvas hírszerzési jelentéseket, nem érti a geopolitikát, és nem hisz a szövetségi rendszerekben.

Közönyös a történelmi leckékkel szemben. Nem érti, hogy mi történt a 20. században, és hogy a demokráciák gyengesége hogyan vezetett világháborúkhoz.
Megveti a szövetségeseket és a demokráciát. Trump nyíltan bírálja a NATO-t, fenyegetőzik azzal, hogy kilépteti az Egyesült Államokat, és nem lát különbséget diktátorok és demokratikusan megválasztott vezetők között.

Elhiszi, hogy egy "erős vezetőnek" nincs szüksége szabályokra. Ezért csodálja Putyint, Kim Dzsongunt és más autoriter vezetőket.

A legnagyobb veszély az, hogy Trump hívei elhiszik, hogy ő egy erős vezető, aki békét hozhat. Valójában azonban az ő politikája azt jelenti, hogy az Egyesült Államok leállítja Ukrajna támogatását, ezzel kiszolgáltatja az oroszoknak. Ha Ukrajna elesik, a következő célpont a Baltikum vagy Lengyelország lehet – és akkor már a NATO egészének biztonsága forog kockán.

A történelem figyelmeztetése: Ne ismételjük meg a hibákat!

*

A múltban a demokratikus világ már többször elkövette azt a hibát, hogy hagyta a diktátorokat akadálytalanul terjeszkedni.

1938 – A Müncheni egyezmény: A nyugati hatalmak Hitlernek adták Csehszlovákia egy részét abban a reményben, hogy így elkerülhetik a háborút. Egy évvel később kitört a világháború.

2014 – A Krím elfoglalása: Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, és a Nyugat csak szankciókkal válaszolt. Putyin ezt gyengeségként értékelte, és évekkel később teljes körű háborút indított.

Ha a Nyugat most Trump vezetésével visszalép Ukrajna támogatásától, akkor Oroszország újabb agresszióra kap engedélyt. A történelem ismétli önmagát – hacsak nem tanulunk belőle.

Ez már nem pusztán egy politikai vita. Ez a szabadság és a zsarnokság harca.

Az orosz történelem tele van olyan esetekkel, amikor a Kreml aláírt egy megállapodást, majd később teljesen figyelmen kívül hagyta azt, ha az érdekei úgy kívánták.

A Budapesti Memorandum (1994) különösen súlyos példa erre. Ukrajna vállalta, hogy lemond a világ harmadik legnagyobb nukleáris arzenáljáról cserébe az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Oroszország biztonsági garanciáiért, amelyek biztosították Ukrajna szuverenitását és területi épségét.

Mit tett Oroszország?

2014-ben megszállta és annektálta a Krímet, nyíltan megszegve a memorandumot.
2014 óta támogatta a kelet-ukrajnai szakadárokat, és de facto megszállta a Donbászt.
2022-ben teljes körű inváziót indított, letagadva Ukrajna államiságát, és megpróbálta teljesen elpusztítani azt.

Oroszország nemcsak a Budapesti Memorandumot, hanem számos más nemzetközi szerződést is megsértett:

A Helsinki Egyezményt (1975): amely kimondta az európai határok sérthetetlenségét.

Az ENSZ Alapokmányát: amely tiltja a más államok területi épségének megsértését.

A Genfi Egyezményeket: amelyek tiltják a civilek elleni támadásokat és a háborús bűnöket.
Oroszország történelmileg mindig is így viselkedett: megállapodásokat ír alá, ha az számára hasznos, majd megszegi őket, amikor már nem áll érdekében betartani. Ez történt a Molotov-Ribbentrop-paktummal is, amelyet később Hitlerhez hasonlóan maga Oroszország is semmibe vett.

Ezért sem lehet bízni Putyin semmilyen "békeajánlatában". Az oroszok nem fognak megállni, ha nem állítják meg őket erővel.

Ha Európa nem lép gyorsan, akkor Putyin nemcsak Ukrajnát fenyegetheti, hanem akár tovább is terjeszkedhet. Most dől el, hogy Európa képes-e valódi katonai erővé válni, vagy továbbra is az USA jóindulatára kell hagyatkoznia.

Orbán Viktor nyíltan és következetesen Putyin érdekeit szolgálja az Európai Unión és a NATO-n belül, módszeresen akadályozva Ukrajna támogatását, az Oroszország elleni szankciókat és az európai egységet. Magyarország rendre blokkolja az Ukrajnának szánt uniós segélyeket és fegyverszállítmányokat, ezzel folyamatosan időt és stratégiai előnyt biztosítva Putyinnak, aki tovább folytathatja agresszióját, miközben az orosz hadseregnek sikerül kihasználni a nyugati támogatások késlekedését. Orbán politikája nem csupán az orosz érdekeket segíti, hanem tudatosan aláássa a közös európai fellépés lehetőségét, gyengíti az EU hitelességét és megakadályozza, hogy hatékony válasz szülessen az orosz agresszióra.

Miközben Európa egységesen próbál leválni az orosz energiafüggőségről, Orbán kormányának hosszú távú szerződései biztosítják, hogy Magyarország még évekig Moszkva zsarolási potenciálja alatt maradjon. Az Orbán-rezsim tudatosan tartja fenn az ország kiszolgáltatottságát az orosz energiának, miközben az uniós tagállamok jelentős része már alternatív megoldásokat keresett és talált. A Paks II. beruházás, amelyet az Orbán-kormány minden körülmények között erőltet, nem csupán gazdaságilag kétes projekt, hanem politikai függőséget is jelent, amely további mozgásteret biztosít Putyin számára az európai színtéren.

*

Oroszország aktívan támogat szélsőjobboldali pártokat Európában, hogy destabilizálja az EU-t, gyengítse a transzatlanti együttműködést és megingassa a demokratikus rendszereket. Orbán ebben a geopolitikai stratégiában kulcsszereplővé vált, hiszen folyamatosan építi kapcsolatait ezekkel a szélsőséges erőkkel. Szövetségeket kötött Marine Le Pen francia pártjával, az AfD-vel Németországban, valamint az olasz szélsőjobboldali mozgalmakkal. Ezzel nem csupán legitimálja azokat a politikai erőket, amelyek nyíltan Moszkva érdekeit szolgálják, hanem segíti is őket abban, hogy befolyást szerezzenek az európai döntéshozatalban. A cél egyértelmű: gyengíteni az európai integrációt, megbontani az EU egységét és lehetetlenné tenni a közös fellépést Oroszország ellen.

A magyar állami média és a Fidesz-propaganda teljes mértékben átvette az orosz narratívákat, rendszeresen relativizálja az orosz háborús bűnöket, Ukrajnát pedig olyan szereplőként mutatja be, amelynek támogatása felesleges vagy káros. Ez nem csupán az európai közvélemény befolyásolására irányul, hanem egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy gyengítse a magyar társadalom Ukrajna melletti kiállását és erősítse az oroszbarát nézeteket. Az Orbán-kormány propagandagépezete nemcsak Magyarországon működik, hanem egyfajta hídfőállásként szolgál Oroszország számára az EU-n belül, segítve Putyin információs hadviselését.

Oroszország a szélsőjobboldali és populista mozgalmak finanszírozásával és támogatásával próbálja meggyengíteni az Európai Uniót és a NATO-t. Ezek a pártok tudatosan megosztják az európai társadalmakat, erősítik az oroszbarát hangokat, elterelik a figyelmet Oroszország agressziójáról, és folyamatosan próbálják akadályozni a hatékony fellépést. Számos esetben kiderült már, hogy egyes politikai szereplők közvetlen vagy közvetett anyagi támogatást kaptak Moszkvától, hogy befolyásolják a nyugati demokráciák döntéseit. Az Orbán-kormány ezzel a struktúrával szervesen összekapcsolódott, így gyakorlatilag a Kreml politikai eszközévé vált az európai térfélen.

Ahhoz, hogy az EU és a NATO megvédje saját érdekeit és stabilitását, határozottan fel kell lépnie az oroszbarát vezetőkkel és szervezetekkel szemben. Orbán oligarcháinak és oroszbarát üzleti köreinek célzott szankcionálása jelentősen csökkenthetné a magyar kormány mozgásterét, és ellehetetlenítené a korrupciós pénzáramlásokat, amelyek jelenleg Moszkva és Budapest között zajlanak. Egyre több országban kerülnek elő bizonyítékok arra, hogy Putyin közvetlenül vagy közvetve finanszírozza a szélsőjobboldali pártokat, ezeket a kapcsolatokat nyilvánosságra kell hozni és politikai következményeket kell belőlük levonni.

Az európai védelmi politika megerősítése kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a kontinens kevésbé legyen kiszolgáltatva Putyin és más külső szereplők politikai manipulációinak. Ha az EU képes egy közös, egységes biztonság- és védelempolitikát kialakítani, az jelentősen csökkentheti Oroszország zsarolási potenciálját, és biztosíthatja, hogy Európa önállóan is képes legyen garantálni saját biztonságát.

Ha az EU és a NATO nem lép fel határozottan, akkor Orbán és a többi oroszbarát szélsőjobboldali vezető tovább gyengítheti Európát, és Putyin könnyebben folytathatja háborús terveit. A történelem már többször megmutatta, hogy a belső árulás legalább akkora veszélyt jelent, mint a külső ellenség. Ha Európa nem veszi komolyan a belső bomlasztás veszélyét, akkor hosszú távon Putyin stratégiája sikerrel járhat, és az EU képtelen lesz megvédeni magát az orosz agresszióval és befolyásszerzési törekvésekkel szemben.

*

Egyes politikai vezetők az Európai Unión és a NATO-n belül következetesen akadályozzák Ukrajna támogatását, az Oroszország elleni szankciókat és az európai egységet. Az Ukrajnának szánt uniós segélyek és fegyverszállítmányok rendszeres blokkolása nemcsak késlelteti a szükséges segítséget, hanem stratégiai előnyt biztosít az orosz hadsereg számára. A közös európai fellépés szándékos gyengítése aláássa az EU hitelességét és megnehezíti a hatékony válaszadást az orosz agresszióra.

Miközben Európa egységesen próbál leválni az orosz energiafüggőségről, egyes kormányok hosszú távú szerződésekkel biztosítják, hogy országuk még évekig Moszkva zsarolási potenciálja alatt maradjon. Az energiafüggőség fenntartása nemcsak gazdaságilag kockázatos, hanem politikai függőséget is eredményez. Az ilyen projektek hosszú távon nemcsak az adott ország, hanem az egész EU önállóságát is veszélyeztetik.

Oroszország aktívan támogat szélsőjobboldali és populista mozgalmakat Európában, hogy destabilizálja az EU-t, gyengítse a transzatlanti együttműködést és megingassa a demokratikus rendszereket. Egyes vezetők szoros kapcsolatokat ápolnak ezekkel az erőkkel, hozzájárulva az európai egység megbontásához. Ezek a szövetségek nemcsak politikai támogatást, hanem az orosz érdekek befolyásának erősítését is jelentik az EU döntéshozatalában.

A propaganda és az állami média szerepe kulcsfontosságú ebben a folyamatban. Egyes kormányok médiagépezete teljes mértékben átvette az orosz narratívákat, relativizálva az orosz háborús bűnöket és torzítva a közvélemény tájékoztatását. Az oroszbarát kommunikáció célja, hogy gyengítse az Ukrajna melletti kiállást és erősítse az orosz érdekeket támogató nézeteket. Ez nem csupán belpolitikai célt szolgál, hanem az EU-n belül is elősegíti Moszkva információs hadviselését.

Oroszország a szélsőjobboldali és populista mozgalmak finanszírozásával próbálja meggyengíteni az Európai Uniót és a NATO-t. Számos esetben derült fény arra, hogy politikai szereplők közvetlen vagy közvetett anyagi támogatást kaptak Moszkvától, hogy befolyásolják a nyugati demokráciák döntéseit. Az ilyen kapcsolatok átláthatóvá tétele és a politikai következmények levonása elengedhetetlen az európai stabilitás megőrzéséhez.

Ahhoz, hogy az EU és a NATO megvédje saját érdekeit, határozottan fel kell lépnie az oroszbarát politikai és gazdasági hálózatokkal szemben. Célzott szankciókkal csökkenteni kell azokat a pénzáramlásokat, amelyek Moszkva befolyásának fenntartását szolgálják. A közös európai védelmi politika megerősítése kulcsfontosságú annak érdekében, hogy a kontinens kevésbé legyen kiszolgáltatva külső manipulációknak.

Ha az EU és a NATO nem lép fel határozottan a belső bomlasztás veszélye ellen, akkor a kontinens egysége tovább gyengülhet, és az orosz stratégia sikerrel járhat. A történelem már többször bebizonyította, hogy a belső megosztottság és az árulás legalább akkora veszélyt jelent, mint a külső agresszió. Európának most kell cselekednie, ha meg akarja őrizni önállóságát és biztonságát.

-000-