Orbán Viktor neve ma megkerülhetetlen a magyar politikában. Pályafutása a rendszerváltás időszakában indult, amikor a fiatal, liberális politikus a Fidesz egyik meghatározó alakjává vált. Az 1989-es év egyik emblematikus pillanata volt, amikor Nagy Imre és mártítársai újratemetésén a szovjet csapatok kivonását követelte. Ez az ifjú Orbán akkor még a nyugati demokratikus értékek, a jogállamiság és a piacgazdaság elhivatott képviselőjének tűnt.

Orbán Viktor politikai pályafutása során számos olyan döntés és lépés történt, amelyek alapvetően alakították a magyar politikai rendszert, és amelyek hosszú távú következményekkel bírtak. Az egyik fontos mérföldkő 1993. január 11-én történt, amikor a Fidesz, Orbán Viktor pártja, eladta az állami MKB Banknak a Váci utcai pártszékházát. Az eladásból befolyt pénz egy új gazdasági háttér felépítését tette lehetővé, amely a Fidesz politikai tevékenységét az évtizedek során erőteljesen támogatta. Ez a lépés azonban nem csupán gazdasági szempontból volt jelentős, hanem politikai értelemben is meghatározó volt. Az üzlet valójában az intézményesített korrupció első állomásává vált, amely később Orbán Viktor kormányzása alatt egyre inkább központi szerepet kapott.

A párt gazdasági hátterének megszilárdítása és az állami forrásokhoz való hozzáférés a Fidesz számára lehetőséget biztosított arra, hogy a politikai hatalmát fokozatosan kiterjessze. Ez a korrupciós rendszer az évek során olyan mértékben beágyazódott a politikai életbe, hogy Orbán Viktor mára Európa egyik legkorruptabb politikusává vált.

Az MKB Banknak történt eladás csupán az első lépés volt, de a későbbiekben, különösen a 2010-es években, a korrupcióval kapcsolatos vádak tovább gyűltek. A kormányzati döntések és az EU-s források elosztása, valamint az oligarchák és a politikai eliten belüli kapcsolatok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a Fidesz gazdasági befolyása egyre szélesebb körben teret nyert.

A gazdasági háttér felépítése és a politikai hatalom közötti szoros összefonódás a mai magyar politikai helyzet egyik kulcsfontosságú eleme. Az Orbán-kormány alatt nemcsak a gazdaság, hanem a médiától kezdve az igazságszolgáltatásig minden ágazatot sikerült a kormányzati irányítás alá vonni, ami tovább erősítette a korrupciós rendszert és hozzájárult Orbán Viktor politikai stabilitásához. A Fidesz és Orbán Viktor pályafutása tehát az intézményesített korrupció útján haladt, és ez a folyamat kétségkívül központi szerepet játszott abban, hogy Orbán a magyar politika legdominánsabb alakjává vált. A Fidesz vezetése alatt tudatosan alakult ki ez a rendszer miközben aláássa a demokratikus normákat és az igazságszolgáltatás függetlenségét. Különösen kiemelkedő szerepe van ebben az ügyészségnek, amelynek élén Polt Péter áll. Az ügyészség, mint a hatalom kiszolgálója, nem védi a jogállamiságot, hanem segíti a politikai hatalom fenntartását, ezzel teljesen aláássa a jogrend érvényesülését.

Az MKB Banknak történt eladás tehát egy fordulópontot jelentett, amelynek következményei nemcsak a Fidesz politikai és gazdasági felemelkedését, hanem a magyar demokrácia hosszú távú erózióját is előrevetítették. Azóta Orbán Viktor és a Fidesz egyre inkább egy olyan politikai rendszert építettek ki, amely nemcsak az állami hatalom, hanem a gazdasági befolyás koncentrációján alapul. A korrupciós vádak és a politikai hatalom összefonódása pedig az Orbán-rendszer működésének szerves részévé vált, ami ma már nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is ismertté tette a miniszterelnököt.

Az 1998-as országgyűlési választásokon Orbán pártja, a Fidesz, győzelmet aratott, és ezzel elkezdődött az első Orbán-kormány. Ekkor még egy viszonylag centrista politikát képviselt, de már ekkor is megmutatkoztak azon hatalmi törekvései, amelyek később rendszerszintűvé váltak. Az 1998-2002 közötti kormányzás után a Fidesz ellenzékbe szorult, és Orbán a "kettős beszéd" stratégiájával igyekezett visszaszerezni a hatalmat. A 2002-es és 2006-os választási vereségek után a Fidesz radikális irányba tolódott, és populista elemekkel gazdagodott.

A 2010-es földcsuszamlásszerű választási győzelem lehetővé tette, hogy Orbán egy olyan politikai rendszert építsen ki, amely egyes elemzők szerint illiberális demokrcia, mások szerint inkább egyfajta autokratikus rezsim. A kétharmados többséget kihasználva gyorsan átalakította az alkotmányt, megszilárdította a hatalmát, és jelentősen meggyengítette az ellensúlyokat a politikai rendszerben.

Orbán Viktor politikai pályafutása az évek során egyre inkább a hatalom koncentrációjának és a demokratikus intézmények leépítésének irányába haladt. Az egyik legfontosabb lépés ebben a folyamatban az volt, hogy a Fidesznek sikerült olyannyira a maga javára alakítania a választási törvényt hogy 2014-ben pártja szavazatainak nagyjából 45 százaléka is elegendő volt ahhoz, hogy megszerezze az alkotmánymódosításhoz szükséges mandátumokat. Ezzel Orbán nemcsak a politikai hatalmát, hanem a törvényalkotási és jogalkotási eljárások irányítását is megszerezte, erősítve a politikai befolyását és megszilárdítva ezzel az illiberális demokrácia alapjait.

A Fidesz politikai ideológiájában a rasszizmus és a kirekesztés egyre inkább központi szerepet kapott. Orbán és pártja erőteljesen hozzájárultak a romákkal szembeni Magyarországon burjánzó rasszizmus erősítéséhez, miközben a tolvajokról alkotott sztereotípiák és a marginalizált csoportok elleni diskurzusok is elterjedtek. Ezen kívül Orbán és közeli belső köre aktívan részt vettek az iszlamofóbiás és antiszemita félelemkeltésben, amit a párt kampányai során rendszeresen használtak. A kormány retorikája célzottan a zsidókat és a muszlimokat emelte ki, mint közös célpontokat, miközben próbálták Magyarországot egy fehér keresztény államként ábrázolni. Az ilyen típusú gyűlöletkeltés tovább erősítette a társadalmi megosztottságot és a kisebbségekkel szembeni intoleranciát.

Orbán politikai stratégiája és retorikája egyre inkább a fasiszta eszmék irányába tolódott, amit Robert Paxton, a világhírű történész és a fasizmus szakértője definíciója alapján is nyomon követhetünk. Paxton munkái, különösen a The Anatomy of Fascism című könyve, részletesen elemzik a fasizmus kialakulását és működését, segítve a különböző politikai rendszerek és vezetők fasiszta vonásainak felismerését.

A közösség hanyatlásának és az áldozattá válás megszállottságának retorikája, valamint a nacionalizmus egyre nagyobb szerepe mind jellemzője volt Orbán kormányzásának. A Fidesz politikája erőteljesen épített a vállalatokkal és a politikai elit egyes szereplőivel való együttműködésre, amely lehetővé tette számra, hogy még inkább koncentrálja a gazdasági és politikai hatalmat.

Orbán továbbá egyértelműen támogatta a másként gondolkodók és ellenfeleik elleni antidemokratikus erőszakot, ami különösen a kormánykritikus médiát, civileket és ellenzéki politikai szereplőket érintette. Az Orbán-rezsim ezen elemei erősítik azt a nézetet, hogy a magyar kormányzat valóban egy olyan fasiszta rendszert hozott létre, amely nemcsak a demokratikus alapelvek elvetését, hanem a társadalmi és politikai sokszínűség elnyomását is célul tűzte ki.

Orbán Viktor politikai rendszere nem csupán illiberális demokrácia, hanem egyre inkább a fasiszta elemek megerősödését is tükrözi, miközben a társadalmi feszültségek fokozódnak, és a demokratikus intézmények fokozatosan elenyésznek, a rendszer totalitárius vonásai pedig egyre hangsúlyosabbá válnak. A kérdés tehát az, hogy Magyarország végleg a fasiszta irányvonal teljes megvalósítása felé halad-e, vagy a társadalom és az ellenzék képes lesz-e elérni a szükséges változást – ez még mindig kérdéses, és a jövő sorsa továbbra is nyitott.

A nemzeti szuverenitás

 A "szuverenitás" kifejezés mind a náci Németország, mind Putyin politikájában szerepet játszott, de különböző kontextusokban és jelentésekkel.

• Náci Németország: Adolf Hitler és a náci rezsim számára a szuverenitás erőteljesen összefonódott a nemzeti önrendelkezés, a területi expanzió és a „Volksgemeinschaft” (nemzetközösség) fogalmával. A náci Németország a nemzetállam szuverenitását hangsúlyozta, miközben a nemzetiszocialista ideológia célja volt, hogy Németország területét a „Lebensraum” (élettér) politikája révén kiterjessze, és a német népet felemelje, miközben elnyomta és megsemmisítette az általa elnyomott népeket. A "szuverenitás" tehát az ő politikai diskurzusukban egyfajta területi és etnikai dominanciát, a külpolitikai önállóságot és a nemzetállam hatalmát jelentette.

• Putyin Oroszországa: Vlagyimir Putyin is gyakran hivatkozik a "szuverenitásra", különösen az orosz államiság védelme, függetlensége és nemzeti érdekeinek biztosítása érdekében. Az orosz vezető a szuverenitást a nyugati befolyás ellenállásaként és az ország területi integritásának megőrzésére használja, különösen az olyan ügyekben, mint Ukrajna és a Krím. Putyin politikájában a "szuverenitás" gyakran az orosz autokrácia megvédését jelenti a globális, demokratikus normák és külső nyomás ellen, és az orosz állam teljes politikai és gazdasági kontrollját hirdeti.

Míg a náci Németország esetében a szuverenitás kifejezés a területi terjeszkedés és a nemzeti faji alapú ideológia összefonódásával vált ismertté, Putyinnál inkább a globális hatalmi viszonyokkal, valamint az orosz belső politikai rendszer megőrzésével kapcsolatos. Mindkét esetben azonban a "szuverenitás" eszméje a saját hatalmi érdekeik védelmét és a nemzetállam önállóságát hangsúlyozza.

Orbán politikájában a szuverenitás hangsúlyos szerepet kap, és ő ennek védelmezőjeként pozicionálja magát, különösen az Európai Unióval és más nemzetközi szervezetekkel szemben.

Az Európai Unióval fennálló ellentétei sokszor táplálják a hazai politikai népszerűségét, hiszen egy erős, harcias vezető képét sugallja, aki megvédi Magyarországot a "brüsszeli birodalom" befolyásától.

Orbán nemcsak az EU-val, hanem a nemzetközi szervezetekkel, mint az ENSZ vagy a NATO, szemben is kiemelte a szuverenitás fontosságát.

Politikájában a szuverenitás nem csupán egy elvont ideológiai fogalom, hanem számos konkrét intézkedésben is megjelenik. A szuverenitás védelme gyakran összefonódik a jogállamiság és az európai normák elutasításával, miközben a kormány próbálja fenntartani a politikai és gazdasági függetlenséget. Az egyik legkézenfekvőbb példája ennek a media szabadságának korlátozása, ami alatt azt értjük, hogy a kormányzati befolyás növekvő jelenléte a médiában elősegíti a nemzeti narratívát, és elnyomja azokat a kritikákat, amelyek szembemennek a kormány politikai döntéseivel.
Egy másik példát jelent a bírósági függetlenség csorbítása. Orbán Viktor kormánya az igazságszolgáltatás függetlenségét fokozatosan aláásta, például azáltal, hogy politikai befolyást gyakorolt a legfelsőbb bíróságok összetételére, vagy a választási rendszert úgy módosította, hogy a kormány számára kedvező döntéseket hozzon. Ez az intézkedés szoros összefüggésben van a szuverenitás fogalmával, hiszen a politikai hatalom megtartása érdekében a kormány a jogállamiságot gyakran aláássa, ezzel biztosítva, hogy a nemzetközi és uniós normák ne gyakoroljanak túlzott befolyást Magyarország belső ügyeire.

A szuverenitás védelme egyértelműen megmutatkozik az EU-val való konfliktusokban is. Orbán Viktor gyakran hivatkozik arra, hogy Magyarországnak jogában áll megvédeni saját nemzeti identitását, még akkor is, ha az ellentétes az uniós joggal. Az EU-nál elutasított migrációs politikák, a nemzeti konzultációk, és a "Brüsszellel való szembefordulás" politikája mind arra szolgálnak, hogy megerősítsék a szuverenitás fogalmát, miközben a kormány a nemzeti érdeket hangsúlyozza a globális hatalmi viszonyokkal szemben.

A társadalmi polarizálás kifejtése

Orbán politikai stratégiája nem csupán gazdasági és politikai szuverenitásra épít, hanem a nemzeti identitás megőrzésére hivatkozva egy erősen problematikus, és a fasizmus egyik szeletét idéző eszmerendszert követ.

A politikája jelentős társadalmi polarizálódást eredményezett Magyarországon. A kormányzat politikai és ideológiai diskurzusai, mint például a migrációellenes retorika, a kulturális izoláció és a vallási kérdésekkel kapcsolatos politikák mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom egyre inkább megosztottá váljon. A "nemzeti érdek" fogalmát Orbán gyakran egyesíti a szuverenitással, és úgy véli, hogy Magyarország számára fontosabb a nemzeti hagyományok, kultúra és identitás megőrzése, mint a nyugati liberális demokrácia normáinak követése.

A migrációellenes politika az egyik legfontosabb társadalmi feszültséget gerjesztette. A kormány folyamatosan hangsúlyozza, hogy Magyarországot meg kell védeni a migránsok inváziójától, miközben a társadalom egyes csoportjai, különösen a fiatalabb generációk, egyre inkább elutasítják ezt a retorikát. A migránsok és menekültek elleni diskurzus erőteljesen hozzájárult a társadalmi megosztottsághoz, ahol egyesek elfogadják a kormány migrációellenes politikáját, míg mások elítélik azt, és a humanitárius megközelítést hangsúlyozzák. Az ilyen jellegű polarizálódás nemcsak politikai, hanem társadalmi szinten is konfliktusokat generál.

A vallási kérdésekre vonatkozó diskurzus szintén fontos szerepet játszik a társadalom megosztásában. Orbán gyakran a keresztény értékeket hangoztatja, miközben elutasítja azokat a liberális elképzeléseket, amelyek a vallás és politika szétválasztását támogatják. Ez a retorika különösen azokat a liberális és progresszív csoportokat sújtja, akik a vallás állami szerepének csökkentését szeretnék, és akik ellenállnak a kormány egyházakkal való szorosabb együttműködésének.

Az Orbán-féle illiberális demokrácia a társadalmi feszültségek növekedését eredményezte. A politikai ellenfelek marginalizálása és a sajtószabadság korlátozása olyan hatással volt, hogy a közéleti diskurzus egyre inkább polárissá vált. Az ellenzéki pártok és a kormány közötti éles ellentétek miatt egyre nehezebb a párbeszéd, és a társadalom különböző rétegei között egyre nagyobb a bizalmatlanság.

A hétköznapi emberek számára mindez konkrét társadalmi hatásokat eredményez: a politikai döntések egyre inkább az emberek mindennapi életére is kihatnak. A médiában való kormányzati befolyás növekedése, a politikai diskurzusban való részvétel korlátozása, és a közszolgáltatások csökkentése mind olyan jelenségek, amelyek közvetlenül érinthetik a magyar állampolgárokat. A társadalom egyes részei úgy érzik, hogy az ő hangjukat már nem hallják meg, és hogy egyre inkább marginalizálódnak a közéleti döntésekben

.Orbán számára a nemzeti szuverenitás nemcsak a politikai döntéshozatal jogát jelenti, hanem a nemzeti identitás védelmét a globális és európai hatásokkal szemben – egy olyan retorikai stratégia, amely erőteljesen épít a félelemre, a másoktól való elzárkózásra, és a kulturális izolációra. Ez a fajta nacionalizmus, melyet a hatalom fenntartása érdekében alkalmaz, a fasizmus eszméihez hasonlóan a társadalom szétválasztására és a különböző csoportok, közösségek háttérbe szorítására épít, és a demokráciától való elidegenedést eredményez.

Ezek a társadalmi hatások egyaránt érintik a politikai és a gazdasági szférát, és hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarországon a társadalmi szakadékok és feszültségek mélyülnek el. Az emberek polarizálódott véleményei, amelyek a migrációval, vallással és politikai jogokkal kapcsolatos kérdések körül alakulnak, hosszú távon hozzájárulhatnak a társadalom további megosztottságához.

Orbán és a Kreml

Orbán Viktor politikai pályafutása és külpolitikája egyre inkább az oroszbarát irányvonalat képviseli, amely jelentős változáson ment keresztül a 2000-es évek közepétől napjainkig. Egykor erőteljesen kritizálta Oroszországot, különösen a szovjet megszállást és annak következményeit Magyarországra nézve. A rendszerváltás előtt, 1989-ben, fiatal politikusként ismertté vált, amikor szorgalmazta a szovjet csapatok kivonását Magyarországról. A rendszerváltást követően azonban Orbán egyre inkább elfordult a korábbi nézeteitől, és ma már gyakran Moszkva oldalán áll.

Az Orbán-rezsim külpolitikai megfordulása egyértelműen dokumentálható: a miniszterelnök nemcsak hogy elhanyagolja az 1956-os forradalom szovjet elnyomásának említését, hanem gyakran elfelejti, hogy a szovjet csapatok 1956-ban vérbe fojtották a magyar népfelkelést. Ezzel szemben baloldali ellenfeleit gyakran „kommunistákként” bélyegzi, és a nemzeti történelem e fájó pontját szándékosan figyelmen kívül hagyja. Orbán és Putyin kapcsolata a legújabb politikai fejlemények fényében egyre inkább szorosabbá vált. Ennek a szoros kapcsolat kialakulásának hátterében több tényező is állhat. Bár a két ország közötti gazdasági együttműködés jelentős mértékben hozzájárulhatott a politikai kapcsolatok elmélyüléséhez, nem kizárt, hogy ezen túlmenően személyes vagy politikai megfontolások is szerepet játszottak.

A Fidesz vezetője egyre inkább Putyin szövetségeseként lép fel, és egyre több nemzetközi fórumon támogatja az orosz elnök politikáját, a magyar kormány külső és belső politikája is erőteljesen oroszbarát irányba tolódott. A kormánytöbbség számára nem okoz gondot, hogy Magyarország egyes területein Putyin ukrajnai háborús jelképei is megjelennek Budapest utcáin, jelezve a Magyarország és Oroszország közötti egyre szorosabb szövetséget. A kérdés, hogy miért alakult így Orbán politikája, és miért lett Magyarország szoros partner Oroszországgal, több tényezőből tevődik össze. Különösen figyelemre méltó a gazdasági kapcsolat, amely egyre inkább összefonódik a kormány és az orosz állami érdekekkel. A Paks II projekt körüli korrupciós vádak és a projekt körüli pénzügyi tranzakciók átvilágítása valóban felveti a gyanút, hogy a projekt nemcsak gazdasági, hanem politikai célokat is szolgálhatott. A projekt körüli pénzügyi mozgások és a projektben érintett személyek háttere további vizsgálatot igényel. A Paks II projekt és a kapcsolódó korrupciós vádak, valamint Magyarország oroszbarát politikája arra utalnak, hogy Orbán Viktor és Putyin kapcsolata nem csupán gazdasági megfontolásokon alapul, hanem politikai és személyes érdekek is szerepet játszanak benne.

Továbbá, Magyarország EU-s szankciókkal kapcsolatos állásfoglalásai, mint például a közelmúltbeli fenyegetés, hogy megakadályozza 2 000 orosz személy szankcióinak meghosszabbítását, amennyiben Mihail Fridman oligarchát nem törlik a listáról, szintén arra utalnak, hogy Magyarország hajlandó megvédeni bizonyos orosz érdekeltségeket az EU-n belül. A Nemzetközi Beruházási Bank, amely Budapestre költözött, és ahol a részvények majdnem felét az orosz állam birtokolja, a magyar kormányzat különleges státuszt biztosított. Ez a bank nemcsak gazdasági célokat szolgál, hanem valószínűleg politikai előnyöket is biztosít Orbán számára, amelyeken keresztül még szorosabbra fűzheti kapcsolatát az orosz rezsimmel.

Orbán Viktor számára nemcsak gazdasági, hanem politikai haszonnal is jár ez a szoros együttműködés, amely a magyar kisebbségek politikai célokra történő felhasználásától kezdve az orosz titkosszolgálati érdekek elősegítéséig terjed. A magyar kormány és az orosz állam közötti szoros kapcsolat tehát egy kettős hatást eredményez: miközben Magyarország egyre inkább Oroszország politikai és gazdasági érdekeihez igazodik, Orbán Viktor számára ez egy lehetőséget biztosít arra, hogy saját politikai hatalmát és befolyását tovább erősítse az országban és a nemzetközi színtéren egyaránt. Ez a politikai állásfoglalás és a gazdasági kapcsolatok megerősödése azt mutatja, hogy Orbán politikája a demokratikus normák és a független intézmények eróziójával párhuzamosan, Putyin politikájának kedvezve egyre inkább autokratikus vonásokat ölt. Az Orbán-Putyin szövetség nemcsak Magyarország külpolitikáját formálja, hanem hosszú távon a magyar belpolitikát is.

Orbán Viktor politikai irányvonala és ideológiai fejlődése az elmúlt évtizedekben figyelemre méltó átalakuláson ment keresztül. Eredetileg, a rendszerváltás körüli időszakban, a Fidesz egy liberális, antikommunista pártként lépett fel, ám ahogy Orbán hatalmi ambíciói erősödtek, egyre inkább a nacionalizmus, a populizmus és a nemzetállami érdekek felé mozdult el. Az illiberális demokrácia kifejezése, amelyet Orbán 2014-ben említett először, már nemcsak a politikai diskurzusban, hanem a kormányzás gyakorlatában is markánsan megnyilvánult. A „Putyinozálódás” folyamata, amely során Orbán egyre inkább egy személyi hatalmi struktúra kialakítása irányába halad, és Putyin orosz elnökre való hivatkozás nem véletlen. Orbán az orosz vezetőt mint politikai modellt követi, amely a demokratikus álcájától megszabadulva erőteljes személyi hatalmat és kontrollt gyakorol az ország felett.

Illiberális demokrácia

A „illiberális demokrácia” kifejezés nemcsak Orbán politikai filozófiáját, hanem egy szélesebb, történelmileg gyökerező ideológiai irányzatot is jelöl. Ez a rendszer az etnikai nacionalizmusra épít, és a társadalmi integrációt nem egy liberális, jogállami rendszerben látja megvalósulni, hanem egy közösségi alapon, ahol a nemzet azonos értékekkel rendelkező tagokból áll. Orbán politikája a társadalom polarizálására épít, különösen a migrációval és a nemzetállamok védelmével kapcsolatosan, ami tovább erősíti a konzervatív szavazói bázist. A keresztény értékekre alapozott társadalmi modellje nemcsak a politikai, hanem a vallási szövetségekkel is erőteljesen összefonódik, így a kormány és a Magyar Katolikus Egyház közötti szoros kapcsolatot is hangsúlyozza. A vallási intézmények politikai célokra való felhasználása, amely a jozefinista hagyományokra épít, hozzájárul ahhoz, hogy a nem katolikus vallásúak háttérbe szoruljanak.

A választójogi reformok és a politikai befolyás erősítése révén Orbán biztosítja politikai hatalmát, miközben a demokratikus intézményeket formálisan megőrzi, de a valódi politikai pluralizmus és jogállamiság már nem jellemzi a rendszert. Ez a politikai modell, amely formálisan még demokratikus, de de facto autoriter struktúrát hoz létre, egyre inkább központosított hatalmat eredményez, ahol a vezetői kontroll dominál.

A politikai diskurzus szintjén Orbán egyre inkább szélsőséges, nemzeti alapú retorikát alkalmaz, különösen a migrációval kapcsolatosan. Az „invázió” és a „népességcsere” kifejezések használata arra szolgál, hogy fenntartsa a félelmet és xenofóbiát, miközben az európai és nem európai népek közötti határokat felerősíti. Ezzel párhuzamosan az EU-val való konfliktusok és a migrációellenes politikák a nemzetállami szuverenitás és a keresztény értékek megőrzésének érdekében zajlanak.

Orbán politikai modellje, amely a szélsőséges nacionalizmus, az illiberális demokrácia és a Putyin-féle autokrácia irányába halad, a demokratikus és európai értékektől való elfordulást eredményez Magyarországon. Az ország politikailag, gazdaságilag és társadalmilag egy olyan irányba halad, amely egyre inkább elválik az európai demokratikus normáktól, és egy oligarchikus hatalmi struktúrát eredményez.

*

Orbán Viktor politikai pályafutása alatt számos kritikát váltott ki a Magyarországra gyakorolt hatása, mind gazdasági, mind erkölcsi, mind műveltségi szempontból. A kormányzás során a hatalomhoz való ragaszkodása és a személyes gazdagodása olyan mértékeket öltöttek, amelyek nyíltan kérdőjelezik meg a politikai etikai normákat. Orbán vagyonosodása a sok strómanján keresztül páratlan, és az ország gazdasági és politikai helyzete sokak szerint drámai módon romlott. Az őt körülvevő hálózat és az ügyészséghez fűződő kapcsolatai miatt bármilyen jogi vizsgálat indítása gyakorlatilag lehetetlenné vált, ami még inkább megnehezíti az igazság kiderítését és a felelősségre vonást.

Orbán számára a hatalom megőrzése kulcsfontosságú, mivel egy esetleges hatalomvesztés esetén elszámoltathatják. Ezért foggal-körömmel ragaszkodik a pozíciójához, minden eszközt bevetve, hogy fenntartja a hatalmát. Magyarország EU-tagsága, amely sokak szerint az ország történelmének egyik legnagyobb pozitív eseménye volt, most veszélyben van. Sokan úgy vélik, hogy Orbán azon mesterkedik, hogy Magyarországot kiléptesse az Európai Unióból, amellyel tovább növelhetné politikai mozgásterét és megszilárdíthatná hatalmát.

Orbán és a korrupció

A korrupció Magyarországon komoly problémává vált, és sokan úgy érzik, hogy az elmúlt évtizedekben, különösen Orbán Viktor hatalomra kerülése óta, mélyebb gyökereket vert. Az átláthatatlan pénzügyi ügyletek, a közpénzekkel való visszaélés és a politikai kapcsolatok alapján történő gazdasági előnyök megszerzése mind hozzájárultak ehhez a helyzethez. Az ilyen ügyek, amikor a közvagyon privatizációja vagy más, közérdeket sértő döntések történnek, gyakran hozzák elő a korrupcióval kapcsolatos vádakat. Az, hogy a közvagyon kezelését sok esetben magánérdekek szolgálatába állítják, súlyosan aláássa a közbizalmat és a politikai intézmények integritását. Orbán Viktor kormányzása alatt számos olyan döntés született, amelyek sokak számára úgy tűntek, hogy inkább politikai és gazdasági körökhöz juttatnak előnyöket, semmint hogy a társadalom szélesebb rétegeit segítenék. A politikai rendszerek, amelyekben a hatalom központosul, gyakran kedveznek a korrupciónak, mert a hatalmon lévőknek nagyobb mozgásterük van, hogy saját érdekeiket érvényesítsék. Az Orbán család és a hozzájuk közel álló személyek gazdasági előnyök szerzésének kérdése sokszor a figyelem középpontjába kerül, mivel a kormányzat által hozott döntések egyesek számára jelentős üzleti lehetőségeket biztosítottak. A közvagyon privatizációja, az állami megrendelésekhez való hozzáférés, valamint a különféle üzleti kapcsolatokat körüllengő átláthatatlanság mind hozzájárultak a korrupció érzékeléséhez. A magyarországi EU-s pénzekkel való visszaélés már olyan méreteket öltött, hogy az nem csupán súlyos problémát jelent, hanem gyakorlatilag rendszerszintű korrupcióvá vált. Az EU által biztosított támogatások nemcsak hogy nem a közérdeket szolgálják, hanem sok esetben közvetlenül a kormányhoz közel álló személyek és gazdasági érdekeltségek zsebébe vándorolnak. Az egész rendszer átláthatatlanul működik, ahol a közpénzek elosztása szoros összefonódásban van a politikai hatalommal, és a nagyobb közbeszerzéseket olyan cégek nyerik, amelyek szoros kapcsolatban állnak a kormányzati elit tagjaival. Ezek a pénzek nem a társadalom széles rétegeit segítik, hanem egy szűk, jól körülhatárolható elit számára biztosítanak gazdasági előnyöket. Az EU-nak mindössze formális eszközei vannak arra, hogy fellépjen a visszaélések ellen, de a valódi kontroll és hatékony beavatkozás gyakran elmarad, miközben a korrupció tovább szétmarja a közbizalmat és megingatja a demokratikus intézményeket. Az állampolgárok egyre inkább azt érzik, hogy az EU-s pénzek nem a fejlődést és az életminőség javulását szolgálják, hanem inkább egy politikai és gazdasági elit megerősítésére és gazdagodására. Ez a helyzet nemcsak gazdaságilag káros, hanem társadalmilag is mérhetetlenül ártalmas, mivel elmélyíti az egyenlőtlenséget, és gyakorlatilag teljesíthetetlenné teszi a társadalom számára azt a reményt, hogy az uniós alapok valóban a közjót szolgálják. A korrupció és az állami erőforrások kifosztása nemcsak erkölcsileg elítélendő, hanem hosszú távon veszélyezteti az ország fejlődését és demokratikus működését is. A korrupció és az átláthatatlan pénzügyi rendszer következményeként Magyarországon valóban egyre mélyebb szociális és gazdasági problémák jelentkeznek. A szegénység növekedése, az oktatás minőségének csökkenése és az egészségügy válsága mind közvetlenül összefüggnek a rosszul elosztott közpénzekkel és a politikai elittel való összefonódott gazdasági érdekekkel. Miközben a kormány és a hozzá közel álló körök hatalmas gazdasági előnyökre tesznek szert, a társadalom legszegényebb rétegei egyre nagyobb terheket viselnek, miközben az állami szolgáltatások, amelyek az alapvető emberi jogokat hivatottak biztosítani, folyamatosan romlanak. Az oktatás területén a források csökkentése, az iskolai infrastruktúra leromlása és a tanárok megbecsülésének hiánya mind hozzájárulnak a diákok és fiatalok jövőjének romlásához. Az egészségügyben, ahol az alapellátás minősége már most is kritikán aluli, a helyzet tovább romlik, hiszen a források nem a valódi fejlesztésekre, hanem politikai célokra és privatizációra kerülnek. Az egészségügyi dolgozók terhelése egyre nő, miközben az állami intézmények eszközei elavultak és az alapvető szükségletek is kielégítetlenek. A helyzet súlyosságát még inkább fokozza, hogy miközben a közszolgáltatások színvonala süllyed, a gazdag elit még tovább gazdagodik, és a hatalom egyre inkább egy szűk csoport kezében összpontosul. Az egész társadalmi struktúra egyre inkább elmélyíti a különbségeket, és ha nem történik gyors és átfogó változás, akkor az ország nemcsak gazdaságilag, hanem erkölcsileg is mély válságba kerülhet. A magyarországi korrupció olyan rákfenévé vált, ami lassan szó szerint "megeszi" az országot. Amikor a politikai és gazdasági döntéseket nem az emberek érdeke, hanem a hatalom és a pénz határozza meg, akkor az egész társadalom szenvedi meg ennek következményeit. A korrupció nemcsak a pénzt emészti fel, hanem az emberek bizalmát is. Amikor a politikai vezetők és azok környezete folyamatosan gazdagodik, miközben az alapvető szolgáltatások romlanak, az emberek joggal érezhetik úgy, hogy nincs jövőjük, és az állam nem áll mellettük. A szegénység, az oktatási rendszer leépülése, és az egészségügyi szolgáltatások válsága mind közvetlen hatással vannak az ország fejlődésére, és ha ez a helyzet továbbra is fennáll, akkor az ország nemcsak gazdaságilag, hanem erkölcsileg is súlyosan meggyengülhet. Az egyetlen lehetőség a változásra a politikai rendszer alapvető átalakítása, vagyis tényleges rendszerváltás.

Orbán Viktor ma Európa legkorruptabb, Moszkva barát, fasiszta politikusa, miközben ő maga a szuverenitás védelmezőjeként és a nemzeti érdekek érvényesítőjeként pozicionálja magát.

*

Orbán Viktor rendszere a hatalom és a pénz maximális koncentrációjára épül, amely minden egyes lépésével biztosítja, hogy ha valaha hatalomvesztés következik be, a rendszer és ő maga ne legyenek teljesen elsöpörhetők. Az Alaptörvény folyamatos módosítása, a bíróságok feletti kontroll megerősítése és a választási rendszer saját érdekeihez igazítása mind azt a célt szolgálják, hogy semmiképp ne lehessen az ő és a rendszerének teljes elszámoltatása. Ezt a központosított hatalmat és kontrollt nem országvezetőként, hanem egy maffiafőnökhöz hasonlóan gyakorolja, aki minden szálat irányítani akar. Az a célja, hogy ha mégis mennie kell, legyen hova menekülnie és legyen mit felélnie.

A külföldre menekített vagyon kérdése különösen hangsúlyos. A lopott milliárdok jelentős része biztosan nem Magyarországon található, hiszen itt bármikor lefoglalható lenne, ha a rendszer bukásra kerülne. Ezért látunk annyi ingatlanvásárlást és céges érdekeltséget külföldön, nemcsak a saját nevére, hanem strómanokon keresztül. Mindezek a lépések biztosítják, hogy Orbán és közvetlen környezete akkor is megőrzi gazdagodásukat és politikai befolyásukat, ha valaha is elérkezik a bukás pillanata.

A tragédia abban rejlik, hogy míg a hatalom és a pénz egy szűk körben összpontosul, az ország többsége folyamatosan süllyed. Az értékteremtő emberek – orvosok, mérnökök, tanárok, szakmunkások – tömegesen hagyják el az országot, ami hosszú távon életképtelenné teszi Magyarországot. A legjobbak elvándorlása és a maradók kiszolgáltatottsága a legnagyobb probléma. A társadalom egyre inkább úgy tűnik, hogy elveszíti a jövőt, és mire ráébrednek, hogy mi történik, talán már túl késő lesz ahhoz, hogy bármit is tegyenek a változásért.

Az a veszély, hogy Magyarország saját kezűleg ásná alá jövőjét, egy olyan helyzetbe sodorva az országot, ahonnan nincs visszaút, egyre égetőbb. A történelemben már nem először fordulna elő, hogy az ország saját kezűleg dönt saját sorsáról, de most talán még lenne lehetőség másként dönteni. Azonban, ha az emberek nem ismerik fel, mi forog kockán, és nem látják át a helyzet súlyosságát, akkor valóban nehéz bármit tenni. A propaganda és apátia kombinációja még veszélyesebb, mint bármilyen konkrét politikai döntés, mivel ellehetetleníti az ellenállást és meggátolja a változás lehetőségét. A társadalom passzivitása, amelyet a kormányzat mesterségesen fenntart, megakadályozza, hogy a közvélemény bármilyen módon reagáljon a súlyos problémákra.

Magyar Péter és pártja egy új jelenség a magyar politikai színtéren, de jelenleg inkább egy lázadás szimbóluma, mint valódi alternatíva. Nincs jól kidolgozott programja, csupán egy kiáltványa, amely a nacionalizmusra épít, a zászlóra, a himnuszra és a magyarok büszkeségére. Az ő személye és politikai tevékenysége is ellentmondásos, hiszen egykor a magyar hatalmi elit kedvence volt, de most úgy tűnik, mintha személyes bosszú vezérelné, miután kiesett a NER kegyeiből.

Magyar Péter tevékenysége alapján nem igazán politikai vezetői alkat, inkább egyfajta lázadás képviselője, aki a hatalmon lévők ellen lép fel, de a valódi politikai alternatívák és megoldások helyett inkább az Orbán-ellenes érzelmek dominálnak benne. Magyar Péter a rendszert támogató, de nem igazi alternatívát kínáló politikai szereplőként próbálja manipulálni a közvéleményt, miközben ugyanazokat a fasiszta és illiberális eszméket vallja, mint a jelenlegi hatalom. Orbán és Putyin oldalán állva elutasítja az ukrán önvédelmet, és elárulja 1848 eszméit, hiszen azok a szabadságot, a nemzeti függetlenséget és az európai értékeket hirdették. Azok, akik elfogadják a mai magyar hatalom lépéseit, valójában a szabadság és az igazság nevében elárulják mindazt, amiért 1848-ban harcoltak

A TISZA Párt soha nem támogatta Ukrajna megsegítését az EU-ban, ami még inkább kérdéseket vet fel Magyar Péter politikai irányvonalával kapcsolatban.

*

A jelenlegi állapot világosan mutatja, hogy Magyarország számára elengedhetetlen egy új politikai és társadalmi rendszerváltás. A reformokra nemcsak a gazdasági és társadalmi élet terén van szükség, hanem alapvető jogi és politikai struktúrák újragondolására is. Az alkotmányozás nem csupán egy jogi aktus, hanem alapvető lépés a demokrácia, az igazságosság és a felelősségre vonás érdekében. Az új alkotmány szükséges ahhoz, hogy végre egy olyan jogállamot építhessünk, amely nemcsak a kormányzat hatalmát, hanem a polgárok jogait és kötelességeit is tiszteletben tartja. Az egész politikai rendszert át kell alakítani, hogy a vezető politikai elittek, a gazdasági hatalmak és a közszolgáltatások mind felelősségre vonhatók legyenek. Az állami intézmények újraszervezése, az igazságszolgáltatás függetlenségének helyreállítása és a közpénzek megfelelő kezelése elengedhetetlenek ahhoz, hogy valódi változások következzenek be. Az ország jövőjének alapvető kérdése, hogy képesek legyünk szembenézni a múlt hibáival, és új irányt vegyünk a jövő felé. Elengedhetetlen, hogy gyökeresen elszakadjuk a jelenlegi külpolitikától, különösen az Oroszországhoz fűződő kapcsolatainktól. Az új politikai irányvonalnak tiszta és világos elképzeléseken kell alapulnia, amelyek figyelembe veszik a nemzeti érdekeinket, a demokratikus értékeket és a nemzetközi közösséghez való felelős tartozást.

Az új rendszer nem csupán a szavazók elvárásait kell tükrözze, hanem képesnek kell lennie arra, hogy valódi megoldásokat kínáljon a társadalom számára. Ha nem történik meg a rendszerváltás minden szinten, akkor a jelenlegi állapotok, a hatalom és a felelősség elkerülése továbbra is fennmarad. A változás nem halasztható tovább, és mindenkinek felelősséget kell vállalnia a jövőnkért.

-000-