A Kreml propagandistái azzal próbálják elterelni a figyelmet az Oroszország által Ukrajnában elkövetett bűnökről azzal, hogy saját vádjaikat és bűneiket másokra hárítják, illetve alaptalan vádakat emelnek. Egy ilyen példája annak, amikor Ukrajnát népirtással vádolják, miközben nem áll rendelkezésre semmilyen megbízható bizonyíték arra, hogy az ukrán hatóságok célzottan üldözték volna az orosz ajkúakat vagy más etnikai kisebbségeket. A Kreml narratívája Ukrajnát vádolja népirtás előkészítésével, miközben a valóságban az ukrán hatóságok nemcsak hogy nem folytatnak ilyen politikát, de ellentétben az orosz erőkkel, az ukrán hadifoglyokkal való bánásmódjukat a nemzetközi jog és megállapodások szerint végzik. Az ukrán hatóságok mindent megtesznek annak érdekében, hogy a hadifoglyok megfelelő bánásmódban részesüljenek, miközben Oroszország viszont számos háborús bűncselekményt követett el a konfliktus során.

A nemzetközi jogot és az emberi jogokat súlyosan sértő orosz hadsereg tevékenységei számos független nemzetközi szervezet, mint például az ENSZ, Human Rights Watch, és más jogvédő szervezetek és médiacsatornák által is dokumentáltak. Az orosz erők által elkövetett háborús bűnök közé tartozik a hadifoglyok éheztetése, kínzása és embertelen bánásmódban részesítése, valamint civilek támadása, köztük kórházak, iskolák és más civil infrastruktúrák célzott megsemmisítése.

Ezek a borzalmas események szembemennek a Kreml által hirdetett narratívával, miszerint Oroszország a „jófiú”, amely megvédi Ukrajnát, és az oroszok védelmére kel. Valójában, az orosz erők által elkövetett háborús bűnök és az Ukrajnát ért támadások nemcsak a nemzetközi jogot sértik, hanem a globális közösség bizalmát is aláássák.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete, valamint más nemzetközi szervezetek is megerősítették, hogy Oroszország a civil lakosság ellen alkalmazott brutális módszereket, köztük kínzást, nemi erőszakot, valamint gyermekek erőszakos elhurcolását.

A Kreml az ukrán háborús bűnök vádját is több alkalommal igyekezett rásütni Ukrajnára, de a nemzetközi tényellenőrzők és a világ különböző médiacsatornái alátámasztják, hogy Ukrajna nem szervezett semmilyen háborús bűntettet, különösen nem a híres buchai esetet, amelyet sokan hamisnak tartanak.

Az orosz propaganda másik szálát képezik azok az alaptalan állítások, miszerint Ukrajna civileket toborozna a háborús frontokra, vagy hogy az ukrán vezetés szándékosan mészárlásokat irányítana. Ezzel szemben a bizonyítékok azt mutatják, hogy az orosz tábornokok szinte „mészárszékbe“ küldik a csapataikat, és az orosz hadsereg sok esetben börtönben toborozott katonákat, akik nem megfelelő képzésben részesültek, ami a háború eredménytelenségét is tükrözi.

Az Ukrajna nukleáris terveiről vagy „piszkos bombáiról” szóló vádak teljes fikciók, amelyek célja, hogy Oroszország agresszióját indokolják. Valójában Ukrajna az 1994-es Budapesti Memorandum aláírásával lemondott a nukleáris fegyverekről, és azóta nem folytatott nukleáris fejlesztéseket. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) sem talált semmilyen bizonyítékot arra, hogy Ukrajna nukleáris anyagot fejlesztene. Ezzel szemben Oroszország olyan fenyegetésekkel próbálja manipulálni a nemzetközi közvéleményt, amelyek gyakran vékonyan burkolt nukleáris zsarolásként jelennek meg.

A Kreml propagandája szintén azzal vádolja Ukrajnát, hogy szándékosan károsítja saját polgári atomerőműveit, különösen a Zaporizzsját. Az igazság azonban az, hogy Ukrajna és a nemzetközi közösség több alkalommal próbálta csillapítani a feszültségeket a nukleáris létesítmények körül, miközben Oroszország több alkalommal is felelőtlenül támadta meg ezeket a helyszíneket. A NAÜ semmilyen támadásra vagy merényletre vonatkozóan nem talált bizonyítékot, így egyértelmű, hogy az orosz fél próbálja elterelni a figyelmet saját felelősségéről.

A Kreml egy másik fontos narratívája az, hogy Ukrajna nem létezik, hogy a mai ukránok valójában oroszok, és az ukrán identitás mesterséges konstrukció. Ezt a szándékos történelmi elferdítést Putyin elnök többször is elmondta, próbálva aláásni Ukrajna államiságát. A valóságban Ukrajna évszázados történelemmel rendelkezik, saját kultúrával és identitással, és nemcsak, hogy a Budapesti Memorandum aláírásával Oroszország elismerte Ukrajna függetlenségét, de ezt azóta a Kreml vezetése folyamatosan megsérti. Az orosz álreferendumok és a megszállt területek illegális elfoglalása nemcsak Ukrajna szuverenitásának semmibe vételét jelentik, hanem még inkább aláássák az orosz állítások hitelességét.

A Kreml propagandája arról is próbálja meggyőzni a világot, hogy Ukrajnában nem léteznek valódi ukránok. A Kreml álláspontja szerint az ukránok valójában oroszok, akiknek identitását a Nyugat mesterségesen torzította el. Ez az elképzelés azt a narratívát szolgálja, amely szerint Ukrajnának vissza kell térnie Oroszország karjaiba, egyesülve a „valódi” oroszokkal, ahogy azt Putyin és más orosz vezetők sugallják. Az orosz propaganda szerint az ukránok valójában egyfajta hamis tudatállapotban élnek, amit a nyugati beavatkozás alakított ki. Ebben az alternatív valóságban az ukránok hazudnak saját identitásukról, miközben Oroszország a „valóság” nevében próbálja visszaállítani Ukrajna egyesítését a nagy orosz világ részeként.

A Kreml propagandistái és a RuBaltica szerint, az úgynevezett „ukrán” állam valójában nem más, mint egy fiktív entitás, amelyet az orosz történelem és identitás részének tekintenek. Az oroszok és ukránok közötti különbségek eltüntetése nem csupán ideológiai, hanem a geopolitikai hatalmi játszmák része. A Kreml nemcsak azt hirdeti, hogy az ukránok valójában oroszok, hanem azt is, hogy ezen országok vezetői valójában a Nyugat manipulációinak hatására lépnek szembe Oroszországgal. A RuBaltica Kreml-barát propagandacsatorna lengyel kiadása kifejti, hogy az olyan államok, mint Ukrajna, valójában nem rendelkeznek valódi állami szuverenitással, csupán a Nyugat politikai befolyásának eszközei. Ezek az országok, úgynevezett „bábállamok”, képtelenek önállóan megoldani a legfontosabb válságokat, legyen szó menekültkrízisről vagy egészségügyi problémákról.

Az Ukrajna elleni orosz agresszió talán legalapvetőbb mítosza az a vád, hogy Ukrajna, az ukránok és az ukránság valahogy náciszerű. A vád mindig is abszurd volt, és jót röhögne, ha a Kreml szándéka a váddal kapcsolatban nem lenne ennyire gyilkos. E rágalom nélkül az orosz vezetés nem igazolhatta Ukrajna elleni agresszióját, ezért ismételgetik újra és újra. A Kreml felhasználta ezt a hasznos dezinformációs témát a háború során, hogy az ukránokat dehumanizálja és becsmérelje. Putyin Oroszországot a nemzetiszocializmus modern megszelídítőjeként ábrázolja, a kivetítés klasszikus példájaként – a Kreml által használt módszer, amellyel saját romboló cselekedeteiért másokra hárítja a felelősséget.

Putyin azzal vádolja Európát, hogy egész Európa támogatta a náci Németország Szovjetunió elleni invázióját, ami túlzottan bizarr és hazugság. Putyin és propagandistái kiforgatják a történelmet. Valójában 1942-ben a Hitler-ellenes koalícióban 26 állam, valamint a megszállt európai országok száműzetésben lévő kormányai vettek részt. Oroszországnak a nácizmus elleni harcra való felhívása, hogy erős pszichológiai vagy érzelmi reakciót váltson ki, nemcsak manipulatív, hanem egyszerűen nevetséges is, különös tekintettel arra, hogy a Kreml nyílt antiszemita retorikára fordult. A Kreml antiszemita retorikájának növekvő jelenléte a háború előrehaladtával és különösen az ukrán konfliktusban komoly aggodalomra ad okot. Az orosz állami propaganda és annak vezetői, köztük Vlagyimir Putyin, az elmúlt években többször is használták a zsidóságot és antiszemita sztereotípiákat a politikai céljaik elérésére.

A nyílt antiszemitizmus különösen akkor vált nyilvánvalóvá, amikor az orosz kormányzó körök – és maga Putyin – az ukrán államot és annak vezetőit antiszemita sztereotípiák alapján próbálták démonizálni. Az orosz propaganda rendszeresen alkalmazza azt a retorikát, hogy az ukrán kormány „zsidó nacionalistákat” vagy „nácikat” foglalkoztat, amely arra utal, hogy az ukrán vezetés és a „nyugati szövetségesek” valójában a zsidóság érdekeit képviselik, és ez egyfajta háttérmanipulációval próbálja aláásni Ukrajna nemzeti és kulturális identitását.

Ezen kívül a Kreml több alkalommal is felhasználta a zsidóságot mint „árnyékos” entitást, hogy álcázza saját imperialista ambícióit, és azt próbálja sugallni, hogy Ukrajna és a Nyugat valójában a zsidó globalizáció, illetve az "internacionalista" ideológia céljait szolgálja. A Putyin által közvetített narratívákban az ukrán függetlenség és a Nyugat melletti elköteleződés a „zsidó háttérhatalom” által irányított folyamatokként jelenik meg. Ezzel a Kreml nemcsak a nemzeti identitásokat támadja, hanem egy olyan globális és összeesküvéselméleti képet fest, amely a valós politikai konfliktusokat és geopolitikai szembenállásokat vallásos és etnikai dimenzióba helyezi.

Emellett a Kreml állami médiája és a központilag irányított orosz propaganda, különösen a televíziós műsorokban, gyakran alkalmaz antiszemita kifejezéseket, hogy aláássa a nemzeti identitásokat és konfliktusokat uszítson a közönségben. Az antiszemita narratívák célja, hogy megteremtsék azt a képet, hogy a zsidók, és különösen a zsidó származású politikai vezetők a világ globális hatalmi elithez tartoznak, amely „manipulálja” az eseményeket.

A Kreml ezen antiszemita beszédmódjai különösen erősödtek, mikor az ukrán ortodox egyház kérdésével foglalkoztak. A Kreml dezinformációs szakértői és propagandistái gyakran hivatkoznak az ukrán egyház állítólagos "zsidó hatalmára", és egyes zsidó vallási vezetőket hibáztatnak a háború eszkalálódásáért, illetve a Nyugat Ukrajnát támogató politikája miatt.

A Kreml számára az antiszemitizmus eszközként szolgál a politikai ellenfelek delegitimálására, különösen akkor, amikor valamilyen társadalmi vagy nemzeti ideológiát akarja összekapcsolni saját érdekeivel, mint például a nacionalizmus vagy a tradicionális orosz identitás.

Ez a retorika, melyet a Kreml eszközként használ, nemcsak történelmileg helytelen és veszélyes, hanem veszélyezteti a nemzetközi együttműködést és továbbra is gerjeszti a gyűlöletet és az előítéleteket, különösen az orosz társadalomban, ahol az antiszemitizmus régi és mélyen gyökerező problémává vált. A Kreml retorikai eszközként való alkalmazása tehát komoly társadalmi és politikai feszültségeket táplálhat, miközben eltereli a figyelmet a valódi geopolitikai kérdésekről.

A Kreml állításai, hogy Ukrajna és más volt szovjet államok nem valódi nemzetek, csak a Nyugat ármánykodásának áldozatai, olyan történelmi narratívát formálnak, amely egyben az orosz imperialisztikus törekvéseket is alátámasztja. Az állandó hivatkozás Oroszország „mentő missziójára”, amely „visszaadja” Ukrajnát az orosz világnak, egy olyan manipulációs technika, amely az orosz belső hatalom igazi céljait fedi el.

Putyin és propagandistái továbbra is azt próbálják elhitetni a világgal, hogy a háború egy vallási keresztúton zajlik, ahol Ukrajna és a Nyugat szentségtelen szövetségre lépett, míg Oroszország egy szent háborúval küzd a hagyományos értékek megőrzéséért. A Kreml narratívájában a Nyugatot és Ukrajnát egyre inkább a vallásos ortodox értékek ellenségeként mutatják be, különösen a LGBTIQ+ közösség védelme és az úgynevezett „hagyományos értékek” védelmére hivatkozva.

Ugyanakkor, miközben az orosz propaganda folyamatosan a „nyugati imperializmus” elleni harcot hirdeti, Oroszország maga is imperialista ambíciókat dédelget, amelyeket az Ukrajnával szembeni agresszióval, a Krím annektálásával és a teljes körű invázióval egyaránt igyekszik megvalósítani. Ez a kettős beszéd jól megmutatja, hogyan használják a Kreml és annak szövetségesei az imperializmus vádját saját érdekeik igazolására, miközben éppen ugyanilyen törekvésekkel lépnek fel a szomszédos államok ellen.

Az orosz állami média által közvetített dezinformáció, amely célja a Nyugat, Ukrajna és a világ más demokratikus rendszerei elleni ellenségkép alakítása, a mai világpolitikai helyzetben nem csupán egy ideológiai háború, hanem a nemzetközi jog és a nemzetek önrendelkezési jogának megsértése is. Oroszország háborúja Ukrajna ellen nem csupán egy területi konfliktus, hanem globális biztonsági kérdéssé vált, amely a nemzetközi rendet és a világbékét fenyegeti.

Ez az összefonódott narratíva jól illeszkedik a Kreml által propagált történethez, miszerint Ukrajna és a többi volt szovjet köztársaság nem rendelkezik valódi szuverenitással, és hogy csak Oroszország képes garantálni ezeknek az országoknak az „igazi” függetlenségét.

A Kreml dezinformációs kampányának végső célja tehát, hogy aláássa Ukrajna államiságát és az ország egységét. Azonban az ukrán nép határozott ellenállása, amelyet az orosz agresszióval szemben tanúsítanak, az ukrán identitás erősödéséhez vezetett, és a történelem során először nemcsak hogy megerősödtek Ukrajna politikai és társadalmi struktúrái, hanem elismerést is nyertek a nemzetközi közösségtől. Az ukránok továbbra is elszántan védelmezik az országukat, annak területi épségét és függetlenségét.

Az orosz propaganda több célt szolgál, és ezek összefonódnak.

• A belpolitikai szempontból az orosz propaganda célja az, hogy megszilárdítsa a hatalmat, és biztosítsa a közvélemény támogatását Putyin és a Kreml politikájához. A belső agymosás lényege, hogy az orosz állampolgárok úgy érezzék, hogy a kormány a „nemzet érdekeit” védi, és hogy a külső ellenség, például a Nyugat vagy Ukrajna, folyamatos fenyegetést jelent. Ezzel erősíthetik az „ellenállás” érzését és azt a gondolatot, hogy az országot egyesíteni kell a „nemzeti érdekek” védelme érdekében. Ezen kívül a propaganda gyakran eltereli a figyelmet a belső problémákról, mint a gazdasági nehézségek, korrupció, és az emberek jogainak korlátozása.

• A külpolitikai szempontból a cél, hogy destabilizálja a Nyugatot, és elfedje Oroszország saját agresszív politikáját. A külpolitikában használt propagandával Oroszország próbálja aláásni más országok, különösen az EU és az Egyesült Államok politikai kohézióját. A Kreml szeretné elérni, hogy a nemzetközi közösség ne egységesen támadja meg őt, és próbálhatja manipulálni a közvéleményt más országokban, hogy gyengítse a nemzetközi szankciók hatékonyságát és támogassa saját érdekeit.

A hazugságok és a félrevezetés, amit terjesztenek, nemcsak a katonai agressziót igyekeznek igazolni, hanem az orosz állampolgárokat is az orosz politikai célok mögé vonják, legyen szó Ukrajnáról, a Krímről vagy akár a belső politikai stabilitás megőrzéséről.

Az orosz propaganda tehát egy összetett rendszer, ami mind belföldön, mind külföldön igyekszik biztosítani a hatalom fenntartását, miközben megpróbálja elérni a külföldi államok gyengítését vagy megosztását.

Az orosz agresszió és propaganda hatása napról napra érezhető, különösen a háború és a geopolitikai helyzet romlása miatt. A veszély valóban valós, és fontos, hogy minden lehetséges eszközzel próbáljuk mérsékelni, hiszen a nemzetközi helyzet és az egyre fokozódó feszültségek miatt bármilyen hiba vagy tétlenség komoly következményekkel járhat.

A dezinformáció szétválasztása az igazságtól és a manipulációtól kulcsfontosságú.

A propaganda elleni küzdelem hosszú távú és összetett feladat, amely a társadalom minden szintjén hatékony választ igényel. A kulcs a tájékozott közvélemény, a szabad sajtó védelme, a dezinformációs kampányok tudatos ellensúlyozása és a nemzetközi összefogás. A hatalommal való szembenállás nemcsak politikai, hanem kulturális és oktatási kérdés is, amelyhez mindenki hozzájárulhat a tudatosság és a felelősségteljes információfelhasználás révén.

Bár nehéz és gyors döntéseket kell hozni, a világ közösségének egységes fellépése elengedhetetlen. Történelmi tapasztalatok szerint ha az agresszióval szemben gyors és hatékony válasz érkezik, az képes megállítani az előrehaladást.

A cél nemcsak az agresszor visszaszorítása, hanem a stabilitás és a biztonság megőrzése is.

-000-

Forrás:

• Timothy Snyder: Bloodlands: Europe Between Hitler and Stalin

• Masha Gessen: The Future Is History: How Totalitarianism Reclaimed Russia

• Philip Alston: The United Nations and International Law: The Continuing Role of the Security Council

• Anne Applebaum: Der rote Hunger: Stalins Krieg gegen die Ukraine

• Peter Pomerantsev: Nichts ist wahr und alles ist möglich: Die russische Propaganda und die neuen Kriege

• Maria Snegovaya: Russlands Informationskrieg: Wie der Kreml die westlichen Demokratien destabilisieren will

• Ben Nimmo: Die Waffen der Desinformation: Wie der Kreml die westlichen Gesellschaften manipulier

• Serhiy Plokhy: Die Tore Europas: Eine Geschichte der Ukraine

• Kurt Bassuener: Die Kriegslügen des Kremls: Russlands Propaganda und der Ukraine-Konflikt

• Fritz Ermarth: Russlands Außenpolitik: Aufstieg und Fall eines Imperiums