Az un. szocializmus idején Németh László nem volt tananyag a középiskolákban, dacára annak, hogy 1957-ben Kossuth-díjat kapott. A valamikor nagy vitákat kiváltott művei, mint A minőség forradalma és a Kisebbségben, szinte kizárólag pult alól voltak beszerezhetők, kizárólag csak antikváriusok jóvoltából. Emlékszem, hogy a szentendrei Opra Frici bácsi antikváriumában sikerült hozzám jutnom ezekhez a művekhez.
Hiába játszották a színházak Németh László drámáit, azok gyakran nem kapták meg a méltó figyelmet, amelyet a szerző jelentősége és művészete megérdemelt volna.

A szocializmus idején az írók műveinek meg kellett felelniük a szocialista realizmus elveinek, amely előírta, hogy a művek a munkásosztály életét és a szocialista rendszer vívmányait ábrázolják. Az állam szoros politikai kontroll alatt tartotta az irodalmat, és minden olyan művet, amely ellentmondott a rendszer ideológiai irányvonalának, elnyomtak vagy betiltottak. Németh László művei nem illeszkedtek ebbe az elvárásrendszerbe, mert társadalomkritikai vonatkozásaikkal, erkölcsi dilemmáikkal és a rendszer kritizálásával nem szolgálták a szocialista ideológia céljait. Munkáiban az egyéni szabadság, a lelkiismereti függetlenség és a társadalmi igazságtalanságok kérdései domináltak, amelyek ellentmondtak a szocialista rendszer hivatalos értékrendjének. Emiatt művei nem tudtak széles körben elérhetővé válni, és csak cenzúrázott formában voltak hozzáférhetők.

Azokban az idökben az irodalomnak és a művészeteknek a dolgozó nép, a munkásosztály életét kellett ábrázolniuk, és hangsúlyozniuk kellett a szocialista rendszer előnyeit és vívmányait. Az alkotásoknak pozitívan kellett ábrázolniuk a munkásosztály harcait és a forradalmi folyamatokat, valamint a szocialista ideálok megvalósulását. A művek nem állhattak szemben a szocialista állammal és annak vezetőivel. Az íróktól elvárták, hogy támogassák a rendszert és annak ideológiai alapjait, különösen a kollektivizmust, az internacionalizmust és a pártvezetés iránti hűséget. Az állam, a cenzúra és a politikai hatóságok szoros kontroll alatt tartották az irodalmi munkákat. Minden olyan művet, amely kritizálta a rendszert, vagy ellentmondott a „szocialista“ ideológiai irányvonalának, betiltották, vagy elnyomták. A művészetek szabadságát jelentősen korlátozták. Ezek a társadalmi és politikai elvárások erőteljesen hatottak arra, hogy Németh László műveinek egy része nem tudott áttörni a politikai gátakon. Mivel művei társadalomkritikai vonatkozásokat tartalmaztak, erkölcsi dilemmákat boncolgattak, és sokszor ellentmondtak a szocialista ideológiai elvárásoknak, nem feleltek meg az állami kontroll elvárásainak. Munkái nem tükrözték a szocialista rendszer "dicsőségét" és nem álltak teljes mértékben a rendszer oldalán.

Németh László műveiben az egyéni szabadság, a lelkiismereti függetlenség, az emberi méltóság és az erkölcsi felelősség kérdései domináltak. Ezen kívül a társadalmi hierarchiák, a kiszolgáltatottság és a hétköznapi emberek küzdelmeinek ábrázolása is éles ellentétben állt a szocialista ideológia hivatalos, egyenlőséget és közösségi boldogságot ígérő vízióival. Így a rendszer számára nem voltak megfelelőek, hiszen nem feleltek meg a szocialista művészeti normáknak, amelyek előírták a társadalmi és politikai rendszerek dicsőítését.

Németh László számára az írás nem csupán művészi kifejezés, hanem erkölcsi állásfoglalás is volt. Nem hitt az irodalom puszta esztétikai szerepében, hanem abban, hogy az írás felelősségteljes cselekedet, amely hat a társadalomra, formálja az olvasók gondolkodását és erkölcsi érzékét.

E felfogás szerint az író feladata nem csupán a szépség megteremtése, hanem az igazság kimondása is, még akkor is, ha ez kellemetlen vagy szembemegy az uralkodó eszmékkel. „Az írás: erkölcs” gondolatában benne rejlik az a meggyőződés, hogy az író nem vonhatja ki magát a közélet és a történelem sodrásából. Németh maga is így élt és alkotott: műveiben következetesen vizsgálta a magyar társadalom állapotát, kíméletlen elemzéseivel gyakran kivívta kortársai ellenérzését, mégis mindig a megértés és az építés szándéka vezérelte.

*

A műveinek kiadása 1966-ban a Szépirodalmi Könyvkiadónál kezdődött, és  1969-ben megkezdődik életmű-sorozatának kiadása.  1975 körül kezdtem el Németh László műveit olvasni és magamnak elemezni. Számomra az írásaiban megjelenő erkölcsi és filozófiai kérdések segítettek jobban megérteni a világot, amelyben éltem. A művek mélyebb megértése pedig sokszor megváltoztatta a saját gondolkodásomat is, és segített tisztázni a belső dilemmáimat.

Egy alkalommal az Egyetemi Színpadon Németh László est volt, amely különleges élményként maradt meg bennem. A műsor végén az előadóművésszel, a műsor szerkesztőjével és pár barátommal hosszasan beszélgettünk az íróról, a műveiről és Németh László felfogásáról. Azokban az években elolvastam Németh László regényeinek nagy részét, és az esszéit is. Az író műveiben az emberi döntések következményei és az erkölcsi felelősség kérdései nemcsak a társadalomra, hanem a magánéletre is érvényesek voltak, és az általa felvetett kérdések mindig érvényesek maradtak számomra.

Németh László véleményeiben, ítéleteiben, megállapításaiban sokszor tévedett, gondolatmenete erősen kötődik az akkori kor társadalmi és politikai kérdéseihez, de a kulturális identitás és értelmiségi felelősség kérdése ma is aktuális lehet.

Németh László mint gondolkodó rendkívüli jelentőséggel bírt a 20. századi magyar szellemi életben. Ő nemcsak íróként, hanem filozófusként és politikai gondolkodóként is meghatározó alakja volt a magyar társadalomnak. Munkássága, különösen a társadalom és kultúra problémáit elemző írásai, mély hatást gyakoroltak a kortárs eszmetörténetre, és még ma is viták tárgyát képezik.

Egy olyan gondolkodó volt, aki nemcsak a szavak mestere, hanem mély filozófiai és társadalmi kérdésekkel foglalkozott, és ezeknek a kérdéseknek a megértésére a saját életét is felhasználta. Műveiben gyakran találkozunk a morális dilemmákkal, az emberi gyengeségekkel és erőkkel, a szenvedéssel és a megváltással, valamint a társadalmi igazságtalanságokkal.

Németh László gondolkodása elsősorban a nemzeti identitás, a magyar kultúra megújítása és a társadalmi felelősségvállalás köré épült. Különösen fontos számára volt a magyar nemzet történelmi sorsa és a kulturális örökség megőrzése, amit sok írásában kifejtett. Az ő filozófiájában a nemzeti közösség fenntartása és megerősítése volt az alapvető cél, de nemcsak politikai, hanem szellemi és kulturális értelemben is.

Egyik legfontosabb gondolati kérdése a nemzeti identitás megőrzése volt, különös tekintettel a kisebbségi helyzetekre. Írásaiban gyakran foglalkozott a magyar nemzet és a kisebbségek sorsával, és az ő megközelítésében a nemzeti közösség határozottan fontos szerepet kapott, de nem a kirekesztésre, hanem a nemzet szellemi megújulására összpontosított. A Kisebbségben című müve is ennek a problémának a feldolgozása, ahol kifejtette a kisebbségi helyzetben élő magyar közösségek gondjait, és ezzel szoros kapcsolatban volt a nemzeti kultúra védelme és az azzal kapcsolatos politikai kérdések.

Németh László számára a múlt ismerete a nemzeti önismeret és a jövőépítés alapja volt, A múlt tisztelete és megértése elengedhetetlen, de ha csak abban élünk, akkor könnyen bezárkózhatunk, és nem találunk valódi, előremutató megoldásokat.

Gondolatai ma is relevánsak lehetnek, hiszen a nemzeti identitás, a történelemértelmezés és a kulturális önazonosság kérdései napjainkban is viták tárgyát képezik. Németh szerint a múlt kiforgatása nemcsak külső erők hatására történhet, hanem belső hanyatlás és szellemi restség is hozzájárulhat ehhez.

Németh László A minőség forradalma című müve amely a 20. század közepén jelent meg, a társadalmi és kulturális változások mélyebb rétegeit tárgyalja. A mű központi gondolata az volt, hogy a modern világban a technikai fejlődés és a tömegkultúra térnyerése a minőség rovására megy. Németh szerint a társadalom egyre inkább a mennyiségre, a gyorsaságra és a hatékonyságra fókuszál, miközben a minőséget és a mélyebb emberi értékeket háttérbe szorítja. Az esszében a "forradalom" kifejezés nem csupán a politikai változásokat, hanem a szellemi és kulturális megújulást is jelenti, amely a társadalom értékrendjének átalakítását célozza.

Ez a mű különösen érdekes, ha összevetjük a mai világ helyzetével, ahol a gyors információáramlás és a tömegkultúra egyre inkább uralja a mindennapokat. Németh László ezen írásában arra figyelmeztetett, hogy a minőség – legyen az művészet, tudomány, vagy egyszerű emberi kapcsolatok – nem merülhet ki a gyorsan pótolható dolgokban. A társadalom jövője szerinte attól függ, hogy a "minőség" visszanyeri-e a mélyebb, igazabb értékeket, vagy elveszítjük a valódi emberi eszményt.

A műben Németh László az egyéni felelősségvállalást is hangsúlyozza, és a szellemi, erkölcsi forradalom szükségességét, ami nemcsak külső, hanem belső átalakulást is jelent.

A Kisebbségben Németh László egyik legfontosabb munkája, amelyet a magyar társadalom és kultúra válságos helyzetére adott válaszként írt. A mű 1939-ben jelent meg, és alapvetően a magyar nemzeti identitás problémáit tárgyalja, különösen a történelmi, kulturális és politikai kisebbségi helyzetet. Németh László itt nemcsak a politikai realitásokat elemzi, hanem a nemzeti közösség lelki és szellemi válságát is.

A mű központi gondolata, hogy Magyarország, mint kisebbségben lévő nemzet, nemcsak külső ellenségekkel, hanem belső megosztottsággal is küzd. A nemzet szellemi, kulturális és identitásbeli válságba került, és Németh László azt a kérdést feszegeti, hogy hogyan lehetséges ebben a helyzetben a megújulás. A műben fontos szerepet kap a magyar értelmiség felelőssége, amely nemcsak a politikai, hanem a kulturális és szellemi életben is kiemelt szereplő.

Németh László azt is hangsúlyozza, hogy a magyar közösségnek meg kell szabadulnia a túlzott külső hatásoktól, és vissza kell találni saját belső erőforrásaihoz, történelmi örökségéhez. A Kisebbségben tehát nemcsak politikai, hanem szellemi értelemben is egy radikális megújulásra, forradalomra szólít.

A mű relevanciáját a mai politikai és társadalmi helyzetben is érdemes megvizsgálni, mivel a nemzeti identitás kérdése ma is aktuális, különösen, ha a politikai és társadalmi feszültségeket nézzük. Németh László figyelmeztetése arra, hogy a közösség szellemi megújulása nélkül nem lehet tartós politikai vagy társadalmi stabilitást elérni, ma is érvényes.

Németh László Kisebbségben műve esetében gyakran felmerül az antiszemitizmus vádja. Az írásában találhatók olyan kijelentések, amelyek a korszak szellemi és politikai környezetében, különösen a második világháború előtti időszakban, a magyar nemzeti identitás és társadalom válságának elemzésére tett kísérletet. Németh László a műben próbálja feltárni a nemzeti és társadalmi problémákat, és arra a következtetésre jutott, hogy a magyar közösség szellemi válságában a zsidóság helyzete és szerepe is központi kérdéssé vált.

Németh László kritikája elsősorban a politikai és társadalmi integrációval kapcsolatos, és a zsidó közösséget a magyar társadalom „idegen” elemének tekinti. Fontos hangsúlyozni, hogy a műben kifejtett nézetek akkoriban elterjedt gondolkodásmódot tükröznek, de ma már nemcsak hogy elfogadhatatlanok, hanem kritikusan is értékelhetők.

Németh László megközelítése akkoriban nem ritka volt, mivel az antiszemitizmus a 20. század eleji Magyarországon széleskörű társadalmi jelenség volt, és sok író, gondolkodó az etnikai, vallási vagy társadalmi különbségeket hangsúlyozva próbált megmagyarázni politikai és gazdasági problémákat. Ugyanakkor Németh László későbbi munkássága, valamint az írói életművének teljesebb megértése azt sugallja, hogy ő sem volt egyértelműen antiszemita, hanem inkább a társadalmi problémákra adott sajátos válaszokat próbált kidolgozni, amelyek az akkori közegben és politikai helyzetben értelmezhetőek.

Fontos, hogy az ilyen írásokat a történelmi kontextusban értékeljük, de ugyanakkor soha ne hagyjuk figyelmen kívül a mai szemléletet, amely a kirekesztést, előítéleteket és gyűlöletet minden formájában elítéli.

Bibó István és Németh László

Bibó István és Németh László jó barátságban voltak, és fontos szerepet játszottak egymás szellemi világában. Németh László azon gondolkodók egyike volt, akik igen jelentős hatással voltak a fiatal Bibó világképének alakulására. A két világháború közötti középosztálybeli fiatal magyar értelmiség számos más tagjához hasonlóan Bibó is rendszeresen olvasta Németh László egyszemélyes folyóiratát, az 1932–1936 között megjelenő Tanút, jóllehet magával a szerzővel csak valamikor a harmincas évek végén találkozott személyesen. A két gondolkodó közötti kapcsolat különleges volt, mivel mindketten mélyen elkötelezettek voltak a magyar nemzet és társadalom problémáinak elemzésében, de eltérő módon közelítették meg a kérdéseket.Németh László szerint a nemzet etnikai-kulturális közösség, ezzel szemben Bibó István politikai közösségként határozza meg.

Bibó István, aki a demokratikus és liberális értékek képviselője volt, jól ismerte Németh László műveit, és ő is elolvasta a Kisebbségben című röpiratot. Ugyanakkor Bibó kritikusan szemlélte Németh László munkáit, különösen a Kisebbségben antidemokratikus, kirekesztő vonásait. Bibó István számára az a fontos kérdés volt, hogy hogyan lehetne egy demokratikus közösséget kialakítani Magyarországon, amely nem a szellemi elzárkózáson vagy kisebbségi kirekesztésen alapul. Azt vallotta, hogy Magyarország megoldást csak akkor találhat a problémáira, ha minden közösség és kisebbség integrálódik a politikai és társadalmi életbe.

Németh László Kisebbségben-je Bibó számára valószínűleg egyfajta pesszimista és túlzottan nemzeti szempontú olvasmány volt, amely figyelmen kívül hagyta a társadalmi integráció fontosságát és a sokszínűség előnyeit. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy Németh László számára a nemzeti identitás megőrzése és a magyar kultúra védelme volt a központi kérdés, akkor a művében megjelenő kritikák és előítéletek egy adott történelmi és politikai helyzetből adódtak.

Ez a barátság és szellemi kapcsolat arra is rávilágít, hogy miként formálódtak a két gondolkodó politikai és társadalmi nézetei. Bibó István liberális, demokratikus szemlélete és Németh László konzervatív, nemzeti irányultsága között komoly ideológiai különbségek voltak, de az őszinte barátságuk és a kölcsönös tisztelet mindkét fél számára fontos alap volt.

Babits Mihály és Németh László

Babits Mihály is kritikusan viszonyult Németh László Kisebbségben című röpiratához, és ezt a Nyugat című folyóiratban fejtette ki. Babits, aki maga is a magyar irodalom és kultúra meghatározó alakja volt, és aki erősen elkötelezett volt a liberalizmus és a humanizmus eszméi mellett, nem osztotta Németh László nézeteit, különösen azokkal kapcsolatban, amelyek a nemzeti identitás védelmére és a kisebbségek társadalmi szerepére vonatkoztak.

Babits kritikája nemcsak a politikai, hanem a szellemi és kulturális különbségekre is reflektált. Németh László műveiben érzékelhető volt egy erős nemzeti szempontú, zárt szemlélet, amely Babits számára elidegenítő és kizáró jellegű volt. A Kisebbségben-ben megfogalmazott gondolatok, amelyek a magyar társadalom szellemi válságát és a zsidósághoz való viszonyt érintették, Babits számára elfogadhatatlanok voltak. Ő inkább egy olyan társadalomépítést képzelt el, amely a szolidaritásra és a sokszínűségre épül, és amely nem a kisebbségek kirekesztésén alapul.

A Babits és Németh László közötti szellemi konfliktus részben az akkoriban meglévő politikai és ideológiai különbségekből is adódott. Babits inkább a liberális humanizmus eszméit képviselte, míg Németh László a nemzeti és kulturális identitás megőrzését tartotta kulcsfontosságú feladatnak, ami a korszak politikai és társadalmi környezetében más hangsúlyokat kapott.

Babits kritikája azért is érdekes, mert ő maga a Nyugat folyóiraton keresztül nemcsak irodalmi, hanem politikai állásfoglalásokat is tett. Míg Németh László a nemzeti identitás és a társadalmi szolidaritás megújítására helyezte a hangsúlyt, Babits inkább a nemzetek közötti megértés és a demokratikus értékek védelmére összpontosított. Ez a különbség a két gondolkodó között alapvető ideológiai ellentétet teremtett.

A Tanú

1932-ben Németh László nézeteltérésbe keveredett Babitscsal, ami után nem írt többé a Nyugat-ba, de nem csatlakozott annak ellenfeleinek lapjaihoz sem. Ehelyett saját, ismeretterjesztő folyóiratot alapított, a Tanút, amely hamar népszerűvé vált az értelmiség körében. A folyóirat Németh László művészi és politikai elképzeléseit tükrözte, és jelentős szerepet játszott a magyar irodalmi és politikai diskurzusban az 1930-as és 1940-es években.

Németh László, mint a Tanu szerkesztője, hangsúlyozta a nemzeti megújulás és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát. A lap a konzervatív-nemzeti irányvonalat képviselte, és számos írás sürgette a nemzeti megújulást és a társadalmi reformokat. Ebben az időszakban Németh László a jobboldali politikai körökhez is közel állt de nem vált szélsöjobboldalivá.

A Tanu jelentős hatást gyakorolt a kortárs magyar irodalmi és politikai diskurzusra, mivel a nemzeti gondolkodás szellemi és társadalmi problémáira koncentrált, és válaszokat próbált adni a korszak kihívásaira. A lap Németh László munkásságának meghatározó része lett

Pár hete hosszú évtizedek után ujra olvastam Németh László könyvét:a Bűnt. A Bűn társadalmi képében olyan problémák jelennek meg, amelyek ma is léteznek: a szegénység, a kiszolgáltatott munkások helyzete, az igazságtalanság és a hatalom cinizmusa.

Németh László realista szemlélettel közelített az irodalomhoz. Számára az írás nem egy elvont, öncélú tevékenység volt, hanem a kor lenyomata, amelyet az élet és a környezet formált. Az egyéniség és a művészeti alkotás számára nemcsak eszköz volt a személyes és társadalmi kérdések feldolgozására, hanem a személyes erkölcsi és filozófiai elkötelezettsége is. Németh László számára az írás nem csupán művészeti kifejezésmód, hanem egyúttal lelkiismereti kötelesség is, amelyet a nyilvánosság elé vitt, nemcsak önmagáért, hanem társadalmi és erkölcsi szempontból is.

A Bűn esetében is érzékelhető ez a gondolat: a regény szereplői nem önmagukban állnak, hanem a társadalmi és gazdasági körülmények áldozatai. Kovács Lajos például nem eleve bűnös ember, hanem a külvilág hatására sodródik bele egy olyan élethelyzetbe, amely bűntudattal tölti el. Németh László ezzel arra is rámutat, hogy az emberi sors nem függetleníthető a történelmi és társadalmi háttértől.

Németh László „Bűn” című regénye a szerző harmadik nagyregénye, és szorosan kapcsolódik az 1935-ben megjelent „Gyász” című művéhez. Míg a Gyász egy falusi özvegyasszony lelki vívódását ábrázolja, addig a Bűn egy fiatal férfi szemszögéből mutatja be a társadalmi kiszolgáltatottságot, az erkölcsi dilemmákat és a belső küzdelmeket.

Németh László „Bűn” című regénye egy kiváló társadalomkritikai mű, amely a harmincas évek magyar valóságát tárja fel.A mű túlmutat a klasszikus társadalomkritikán, és az egyéni felelősség, az önreflexió és a bűntudat problematikáját helyezi előtérbe.

A főhős, Kovács Lajos, a vidékről a fővárosba induló fiatal parasztlegény története tipikus példája annak, hogy a falusi ember milyen illúziókkal érkezik Budapestre, és hogyan szembesül a városi élet kegyetlen realitásaival. A regényben a társadalmi különbségek, az osztálykülönbségek és a társadalmi mobilitás nehézségei erőteljesen megjelennek.

Érdekes, hogy a regényben Lajos szemszögéből látjuk a világot, aki kezdetben naivan, a saját paraszti erkölcsei és világlátása szerint próbál boldogulni, ám fokozatosan ráébred arra, hogy a városi társadalom törvényei egészen mások. Az állástalan értelmiségiek, a kizsákmányolt munkások és a társadalmi ranglétrán való kapaszkodás keserű valósága mind azt mutatják, hogy Budapest nem az „ígéret földje”, hanem egy könyörtelen gépezet, amely ledarálja a gyengéket.

Lajos végső választása – hogy a villatulajdonosnőhöz szegődik, és ezzel tulajdonképpen feladja saját függetlenségét – egyszerre tekinthető menekülésnek és alkalmazkodásnak. A regény címe, „Bűn”, szimbolikusan utalhat arra, hogy az emberi kiszolgáltatottság, a morális kompromisszumok és az önfeladás is lehet bűn, még ha a törvény szemében nem is az.

Kovács Lajos, nem egy hagyományos értelemben vett bűnöző, hanem egy olyan ember, aki a saját erkölcsi dilemmájával küzd. A „bűn” nem feltétlenül egy konkrét tett, hanem egy belső állapot, egyfajta eltávolodás az önazonosságtól és az erkölcsi értékektől. Németh László azt boncolgatja, hogy az ember képes-e túlélni önmaga árulását, és ha igen, milyen áron.

A regény egyben társadalmi látlelet is: a harmincas évek Budapestje egy olyan világ, ahol a túlélés érdekében az ember kénytelen kompromisszumokat kötni – ezek a kompromisszumok pedig sokszor erkölcsi válságba sodorják az egyént.

A bűntudat, a szorongás és a szégyen Németh László Bűn című regényében szorosan összefonódik. Lajos, a főhős, nemcsak a tettéért érez bűntudatot, hanem annak következményei és az önmagával való szembenézés miatt is szorong. Ez a hármas érzelmi dinamika—bűn, bűntudat, szorongás—egy mélyen lélektani folyamatot tár fel.

Lajos esete azt mutatja, hogy a bűn nem csupán egy külső tett vagy társadalmi ítélet kérdése, hanem belső morális küzdelem is, amelyben az egyén saját lelkiismeretével és önazonosságával szembesül. Ezért is olyan összetett a regény: nem elég csak megérteni, mi történt, hanem azt is fel kell dolgozni, hogy az ember hogyan él tovább a bűn tudatával.

A bűntelen bűnösség gondolata valóban központi elem Németh László Bűn című regényében. A történetben a szereplők nem követnek el hagyományos értelemben vett bűncselekményeket, mégis bűntudatot és szorongást élnek át, mintha valami láthatatlan, kimondatlan vétek nyomná a vállukat. Ez az erkölcsi és lélektani paradoxon arra utal, hogy a bűn nem mindig objektív, jogi kategória, hanem belső megélés, egyfajta létállapot is lehet. Lajos és a többi karakter inkább az életük körülményei, társadalmi helyzetük és döntéseik következményei miatt szenvednek, és érzik magukat bűnösnek. Ez az egzisztenciális bűnösség gondolata, amely Kierkegaard vagy Dosztojevszkij műveiben is megjelenik: az ember néha bűnösnek érzi magát, még akkor is, ha formálisan nem követett el semmit.

,,Hiába bizonyítom én, hogy ez az egész állapot, amiben élünk, bűnös, ő nem hiszi el. Nem is hiheti el, mert nem látja a bűnt. Ő nem követte el, én nem követtem el, s ha egyikünk sem követte el, miért viseljük a bűnbánatot érte.” olvasható a regényben, mely a mű egyik központi gondolatát: a kollektív bűn és a személyes felelősség dilemmáját ábrázolja. A főhős belső vívódását tükrözi, amikor az egyéni és társadalmi erkölcsösség határán keresi a válaszokat.

Az idézet alapján felvetődik a kérdés: ha valaki nem követ el tudatosan bűnt, de egy bűnös rendszer része, akkor is felelős-e érte? Ez egy mély morális és filozófiai kérdés, amely nemcsak a regény szereplőit, hanem az olvasót is elgondolkodtatja.

A Bűn című regény Németh László társadalmi kritikája, amely a szegénységet, a munkásosztály helyzetét és az egyéni küzdelmeket tárgyalja. Németh már akkor is a társadalmi egyenlőtlenségeket és a szorongó egyének belső küzdelmeit boncolgatta, amelyek ma, a Fidesz által irányított, fasiszta jellegű magyar társadalomban ismét előtérbe kerültek. Ha ma körülnézünk, láthatjuk, hogy a regényben felvetett problémák napjainkban is érvényesek, különösen a fekete munkára kényszerült emberek és a szociális egyenlőtlenségek terén.

*

Sajnos Németh László a 20. századi magyar történelem elfeledett alakjai közé tartozik. Modern társadalomban az, ami a nyilvánosságban nem nyer reprezentációt, a közönség számára egész egyszerűen nem létezik- ahogy ezt Hunyadkürti Soma Mérce 2021. április 18 számában kifejti. Elfelejtettük azt, ahogy valójában élt, cselekedett és gondolkodott. Műveit alig olvassák, drámáit nem játsszák, neve pedig egyre ritkábban bukkan fel a társadalmi és kulturális diskurzusban. A történelem- és irodalomtudományi szakmunkákban még megjelenik, de mindez nem elég ahhoz, hogy valóban élő hagyomány maradjon. TGM irta a következöket Németh László szellemével kapcsolatban: „Németh László ma zavarba ejt, mert a szellemi fajvédelem legnagyobb képviselőjéből nem lehet jobboldalit faragni. A Tisza grófot, Bethlen grófot és Teleki grófot eszményének tekintő fajkonzervatív-sovén rezsim ugyan mit kezdhet azzal az emberrel, aki leghírhedtebb megnyilatkozásában, a szörnyű (második) szárszói beszédben így szól (indokoltan) a Horthy-korszakról: „Az a rendszer, amelyben az 1919-i forradalom óta élünk, talán még szűkebb, sivárabb, mint a régibb katasztrófákkal ránk szakadók. Habsburg-restauráció császár nélkül: így neveztem el egy régibb írásomban, s valóban mindazok a nemzetközi elemek, amelyeket a Habsburg Birodalom népeiből népei ellen kitenyésztett: arisztokrácia, klérus, nagytőke, nagy fénnyel iktattattak vissza tekintélyükbe; éppen csak a császárt nem lehetett visszahozni, idegen tilalomra. Míg körülöttünk új nemzeti államok virágzottak föl, mi a régi Habsburg-monarchia romjait őriztük; épületeink ennek a stílusában épültek; történelmünket ennek az igazolására fogalmaztuk át; Szent István-i gondolat címén tulajdonképpen Mária Terézia birodalmáért vállaltuk a szomszéd népekkel az összeférhetetlenséget. S ez az anakronizmus jellemezte államunkat befelé is. A parasztságot... rövid kisgazda fölbuzdulás után kirakták a politikából: a munkásság forradalmi »bűnei« miatt karcerben [fogdában] ült, a jól átfésült értelmiséget szigorú ellenőrzéssel idomították szolgává. Az osztrák és kiegyezett kormányok alatt sosem volt olyan kevés művelt fő az ország ügyeit vivők közt. A gondolkozó magyar, ha fölfelé kellett néznie, nem Metternich-féle ellenfelekkel, pompásan sakkozó világfiakkal állt szemben, mint Széchenyi korában, hanem analfabétákkal. A magyarság ebben a rendszerben csak néhány maharadzsájával vett részt; kizárása az állam viteléből, társadalmi magára maradása, elbitangolódása – a bennszülötté válás föltételei – súlyosabbak voltak, mint bármikor.”

Németh László életművének újraértelmezése ma is fontos feladat az irodalomtudósok számára. Gondolkodásának ellentmondásai, a korhoz való viszonya és eszméinek összetettsége miatt sokan nehezen helyezik el a magyar szellemi élet térképén. Mégis, ha félretesszük az ideológiai skatulyázás kényszerét, és figyelmesen olvassuk műveit, egy olyan író és gondolkodó képe bontakozik ki előttünk, aki szenvedélyesen hitt a magyar kultúra megújításának lehetőségében.

A kérdés ma már nem az, hogy Németh László „jobb- vagy baloldali” szerző volt-e, hanem hogy felvetett problémái – a szellemi függetlenség, az oktatás és a társadalmi felelősség kérdései – mennyiben relevánsak ma is. Hiszen amitől egy gondolkodó igazán élő marad, az nem csupán az akadémiai emlékezés, hanem az, hogy eszméi újra és újra felbukkannak a közös gondolkodásban. A jelenlegi kulturális és társadalmi környezetben, amikor az oktatás és az értelmiség szerepe ismét vita tárgya, talán érdemes lenne újra kézbe venni műveit – és megérteni, mit mondhatnak nekünk a 21. században

-000-