Pár napja a barátaimmal a délutáni kávézás közben sok mindenről beszélgettünk. Szó esett a német választásról, ahol a szélsőjobboldali erők előtérbe kerültek, és ennek következményeként az új NDK megint létrejött. A beszélgetés az ausztriai kormányalakításról is szólt, és arról, hogy Kickl, a szélsőjobboldali FPÖ vezetője új választásokat követel. A beszélgetés során téma lett a különféle nemzetközi események is. A legújabb sportesemények eredményei mellett szó került Ukrajnára, és felvetődött Donald Trump esetleges elmebajának kérdése is. A beszélgetés során egyre inkább az európai biztonsági helyzet és az orosz fenyegetés vette át a főszerepet, aminek kapcsán elhangzott a kérdés: Európának valóban szüksége van egy közös hadseregre? Ekkor heves vita alakult ki köztünk, különböző álláspontokkal. Az egyik barátom halkan, majdnem mélabúsan megjegyezte:

- Ez a béke záloga?

Lassan kortyoltam a kávémból, majd csendesen, de határozottan válaszoltam:

-Tudjátok, ha van egy kertem és egy házam, és ha csak macskám van, a betörőnek még dorombolni is fog. De ha tacskóm lenne, az sem jelentős, de ő nem dorombol. Ha viszont egy kuvaszom vagy farkaskutyám van, a betörő már megfontolja, hogy betörjön, vagy inkább eltűnjön. De ha két kuvaszom vagy két farkaskutyám van, a betörő már az utcába sem mer bejönni.

-Ilyen egyszerű ez, tettem hozzá.

Orbán Viktor legutóbbi kijelentése, miszerint "mi nem akarunk kútmérgezést, de ha megtörténik, akkor mi is bevetjük a fegyvereinket", nem pusztán egy újabb politikai szlogen. Ez egy tudatosan alkalmazott, veszélyes, történelmileg terhelt uszítás, amely végletekig feszíti a magyar közélet polarizáltságát. A kútmérgezés vádja nem egyszerű metafora, hanem egy régóta használt propagandaeszköz, amely mindig is az ellenségkép démonizálását szolgálta. A középkorban zsidó közösségeket vádoltak kútmérgezéssel, és ennek nyomán tömeges kivégzések történtek. A nácik is ugyanezt a logikát alkalmazták, amikor a zsidóságot a társadalom "mérgező elemének" állították be, ezzel előkészítve az egyik legsötétebb népirtást.

  Ha egy vezető politikus ilyen szóhasználathoz nyúl, az nem véletlen – ez egy nagyon tudatos eszköz a társadalom egy részének hergelésére és az ellenségkép gyártására.

Orbán ezzel a kijelentéssel pontosan ugyanerre a pályára lép. Nem egyszerű politikai vitát generál, hanem egyenesen az ellenfeleit próbálja olyan narratívába illeszteni, amely már történelmileg is az elnyomás és erőszak előszobája volt. Nem csupán egy belpolitikai eszköz ez, hanem egy olyan stratégia, amely tágabb értelemben is fenyegeti a demokrácia alapjait. Az a vezető, aki az ellenzékét "mérgezőnek" nevezi, egy lépésre van attól, hogy erkölcsileg és politikailag is igazolja a velük szembeni erőszakot. A mérgezés, mint metafora, mindig is a legveszélyesebb propagandafegyverek közé tartozott, mert nem csupán az ellenség képzetét teremti meg, hanem azt sugallja, hogy az ellenség létezése maga is egy halálos fenyegetés.

Orbán nem először használja az uszító retorika eszközeit. Évek óta épít ellenségképekre: Brüsszel, Soros, a menekültek, a liberális értelmiség, az ellenzék, és most legújabban a saját politikai riválisai mind ebbe a kategóriába kerültek. Ez nem politikai vita, hanem háborús logika, amelyben a másik fél nem partner, hanem megsemmisítendő ellenség. Ez a gondolkodás a modern európai demokráciákban példátlan, de Orbán ezt tudatosan használja a hatalma megtartására és társadalmi kontrolljának kiterjesztésére.

Nem arról van szó, hogy Orbán nyíltan erőszakra uszítana, de az a logika, amelyet követ, veszélyes utakra terelheti a magyar társadalmat. Amikor egy vezető olyan nyelvezetet használ, amely az ellenfeleit "mérgezéssel" kapcsolja össze, akkor implicit módon azt sugallja, hogy ezzel szemben minden eszköz megengedett.
Ez a gondolkodás pedig nem idegen a magyar történelemtől. A 20. század első felében Erdélyi József, a Horthy-rendszer egyik állami támogatást élvező költője nyíltan antiszemita verseket írt, amelyekben hasonló képeket használt: a zsidóságot kútmérgezéssel, társadalmi "rombolással" azonosította. Ez a propaganda hozzájárult ahhoz a közhangulathoz, amely később a zsidótörvényekhez, majd a holokauszthoz vezetett. A történelem tragikusan megmutatta, milyen következményei lehetnek annak, ha egy politikai vezető ellenségképet gyárt, és azt a nép ellenségének kiáltja ki.
Orbán szavait ezen a történelmi háttéren kell értelmeznünk. Nem pusztán egy "harcias politikai beszédről" van szó, hanem egy olyan kommunikációs stratégiáról, amely tudatosan polarizál és ellenségképet teremt. A probléma nem az, hogy egy politikai vezető megvédi a saját álláspontját, hanem az, hogy ezt egy történelmileg terhelt, gyűlöletet generáló narratíván keresztül teszi. A politikai vitáknak egy demokratikus társadalomban nem az ellenségkép gyártásáról kellene szólniuk, hanem arról, hogy miként lehet jobb, biztonságosabb, igazságosabb országot teremteni.

A magyar társadalomnak fel kell ismernie, hogy milyen veszélyekkel jár ez a stratégia. Az uszító retorika nem marad meg a beszédek szintjén, hanem előbb-utóbb cselekvéssé válik. Ha egy vezető legitimálja az ellenségképekre épített gondolkodást, akkor a következő lépés a politikai ellenfelek teljes ellehetetlenítése, krimianalizálása vagy akár fizikai megsemmisítése. Európa történelme tele van olyan példákkal, amikor egy hatalomra jutott populista vezető először csak verbálisan támadott, majd amikor már elég gyűlöletet szított, megkezdte az elnyomó intézkedéseket. Magyarország ma egy veszélyes ponton áll, és ha a társadalom nem lép fel az ilyen uszító narratívákkal szemben, akkor könnyen a történelem legsötétebb ösvényére sodródhat.

Orbán kijelentése nem elszólás volt, hanem egy tudatos stratégiai lépés. Az egyetlen kérdés, hogy hagyjuk-e, hogy ezt következmények nélkül megtegye. A történelem megmutatta, hogy az ilyen retorika soha nem áll meg puszta szavaknál. A választás most rajtunk áll: tanulunk a múltból, vagy megismételjük a történelem legnagyobb tragédiáit.

-000-

Az Európai Unió újabb kísérletet tesz arra, hogy egységes álláspontot alakítson ki az ukrajnai háború igazságos és tartós lezárásáról, ám Magyarország ismét kívül maradhat az európai összefogáson. Orbán Viktor továbbra is blokkolni próbálja az Ukrajna támogatására irányuló közös nyilatkozatot, amivel egyre inkább elszigetelődik az Európai Unióban.

A csütörtöki EU-csúcson a tagállamok egy közös nyilatkozatot kívánnak elfogadni, amely alapelveket rögzít a háború igazságos lezárásával kapcsolatban. Az előzetes tervezet szerint:

• Nem lehetnek tárgyalások Ukrajnáról Ukrajna nélkül.

• Európa biztonságáról nem lehet dönteni Európa részvétele nélkül.

• Európa és Ukrajna biztonsága elválaszthatatlan.

• Tűzszünet csak egy átfogó békemegállapodás részeként lehetséges, amely hiteles biztonsági garanciákat nyújt Ukrajnának.

Orbán Viktor azonban nem hajlandó támogatni ezt a közös álláspontot, és azt javasolja, hogy az EU az Egyesült Államok példáját követve közvetlenül tárgyaljon Oroszországgal. Ez az elképzelés teljesen szembemegy az uniós tagállamok túlnyomó többségének véleményével, amely szerint nem lehet Putyinnal tárgyalni Ukrajna feje felett.

Orbán magyar miniszterelnök és szlovák kollégája, Robert Fico biztonsági garanciák és Ukrajnának nyújtott segítség nélkül akar béketárgyalásokat folytatni Oroszországgal. Míg a fennmaradó 25 EU-kormány szorosabb együttműködésre készül Ukrajna támogatásában, a két oroszbarát vezető ismét azzal fenyeget, hogy blokkolja a csütörtöki csúcstalálkozó közös döntését. Orbán és Fico a megtámadott ország támogatásának megszüntetését és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazza az USA mintájára.

Orbán az Európai Tanács elnökének, António Costának írt levelében, azt írta, nem tud beleegyezni az állam- és kormányfők csütörtöki közös nyilatkozatába.

A levél egybeesik a Coreperben zajló vitákkal, az összes ország EU-nagyköveteinek brüsszeli találkozójával, ahol Magyarország a múlt pénteken az Ukrajnának nyújtott uniós biztonsági garanciák és az új katonai segélycsomag ellen emelt szót. Orbán a levélben kihangsúlyozta: "Ukrajnával szembeni megközelítésünkben vannak olyan stratégiai különbségek, amelyeket nem lehet áthidalni."Orbán egy TV interjújában kijelentette: „Magyarországon és a Vatikánon kívül egész Európa háborút akar.” Ezzel nemcsak az EU és a nyugati államok álláspontját torzította el, hanem logikailag azt is állította, hogy Oroszország is háborút akar, hiszen az is Európa része. Ez a kijelentés ismét rávilágít Orbán kétszínű retorikájára, amelyben saját politikai érdekei szerint manipulálja a valóságot.

Bár Orbán vétójával blokkolhatja a közös EU-s álláspont hivatalos elfogadását, az ukrán támogatási csomagot ettől függetlenül is létrehozhatják az európai partnerek. Egyre valószínűbb, hogy:

• Az EU-s tagállamok önkéntes alapon fognak pénzügyi és katonai támogatást nyújtani Ukrajnának.

• Nagy-Britannia és Norvégia is beszállhat a finanszírozásba.

• Az Európai Bizottság külön forrásokat javasolhat a védelmi kiadások növelésére.

Magyarország tehát nem tudja teljesen megakadályozni a segítséget Ukrajnának.

Orbán Viktor már régóta próbálja megváltoztatni az EU Ukrajnával kapcsolatos stratégiáját, de egyre kevésbé talál szövetségeseket:

• Lengyelország elfordult Orbántól, miután Donald Tusk lett a miniszterelnök.

• Szlovákia új kormánya is bizonytalan partner, de egyedül nem tudja blokkolni az EU-s döntéseket. Robert Fico egyértelműen Putyin-párti politikát folytat, és Orbánnal közösen igyekeznek lassítani vagy akadályozni az Ukrajnának nyújtott támogatást.

• Az EU vezető országai (Franciaország, Németország, Olaszország) egyre türelmetlenebbek Orbán politikájával szemben.

Európán belül pedig egyre több szó esik arról, hogy Magyarország vétójogát korlátozni kellene a közös külpolitikai döntéshozatalban. Ha Orbán továbbra is akadályozza az EU stratégiai érdekeit, az EU vezetői akár pénzügyi szankciókat is bevezethetnek Magyarországgal szemben.

Ha Orbán folytatja ezt a politikát, Magyarország hosszú távon veszít az európai befolyásából:

• A magyar kormány kimarad a fontos stratégiai döntésekből.

• Csökkenhet az uniós forrásokhoz való hozzáférés.

• Magyarország külpolitikai mozgástere tovább szűkül.

Az Európai Unió egyértelmű üzenetet küld: Ukrajna támogatása nem kérdés, és Európa biztonságának érdekében Magyarország nem akadályozhatja a közös fellépést. A következő hónapok kritikusak lesznek, és eldőlhet, hogy Magyarország teljesen elszigetelődik-e az EU-ban, vagy végül Orbán kénytelen lesz kompromisszumot kötni.

Felmerül a kérdés: mi motiválja Orbán Viktort abban, hogy ennyire elszigetelődve, az egész EU-val szembemenve is védje Oroszország érdekeit? Vajon pusztán geopolitikai számításról van szó, vagy Orbán valójában Putyin stratégiai szövetségese, esetleg politikai vagy gazdasági függőségben van tőle?

Európában egyre többen vetik fel ezt a kérdést, és ha Orbán továbbra is akadályozza az EU fellépését, könnyen lehet, hogy Magyarország nemcsak politikailag, hanem erkölcsileg is veszít. Az EU vezetői és tagállamai előbb-utóbb választ akarnak majd erre a kérdésre: Orbán Viktor Magyarország érdekeit képviseli – vagy Putyinét?

-000-

A Trump-kormányzat intézkedései megkérdőjelezik Amerika Európával és a NATO-val szembeni elkötelezettségét, és a globális rend teljes átrendeződését jelzik. Donald Trump megállapodást akar kötni Vlagyimir Putyinnal, hogy véget vessen Oroszország Ukrajna elleni háborújának. Ez a trumpi megoldás nagy bajt jelent Európa számára.

Európa jól ismerte Donald Trump Vlagyimir Putyin iránti rajongását. A republikánus korábban "zseninek" nevezte az orosz elnököt, és "nagy hibának" minősítette a nagyszabású invázió megindítására vonatkozó döntését, amely "nagyszerű tárgyalásnak" tűnt.

Most, hogy visszatért a Fehér Házba, Trump megduplázta – és megháromszorozta – hízelgő retorikáját, odáig, hogy megismétli a Kreml érveit. Amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök panaszkodott, hogy országát kizárták a Szaúd-Arábiával folytatott találkozóról, Trump visszavágott azzal, hogy Ukrajnát hibáztatta a háborúért.

Az európaiak most attól tartanak, hogy Trump a békeközvetítő PR-nyereségére törekvően arra kényszeríti Ukrajnát, hogy először egy elhamarkodott tűzszünetet, majd egy rendkívül hátrányos megállapodást fogadjon el.

Trump nem egy kifinomult stratéga, inkább üzleti alkukat akar kötni, de a geopolitika nem egy ingatlanüzlet. Ha túl gyorsan és Moszkva javára zárná le a háborút, azzal nemcsak Ukrajnát árulná el, hanem Putyint erősítené, aki ezt a gyengeség jelének venné, és esetleg máshol is próbálkozna (pl. a Baltikumban). Szövetségeseit elbizonytalanítaná, és az európai országokban is felerősödnének a populista, oroszbarát hangok. Amerika globális vezető szerepe meggyengülne, mert más országok (pl. Kína) azt látnák, hogy az USA nem megbízható partner.

Lehet, hogy Trump végül kénytelen lesz kompromisszumokat kötni, mert az USA hadserege, a NATO és a republikánusok egy része sem akarja egyszerűen Putyin kezére játszani Ukrajnát. Ezzel tulajdonképpen cserben hagyja és kijátssza Európát Putyinnak.

Amit tudni kell: Oroszország történelme során minden szomszédját megtámadta, de soha nem ismerte el magát agresszornak, és agresszióit mindig felszabadításnak, segítségnek vagy védelemnek nevezte. Oroszország mindig is alattomosan és aljasan viselkedett.

Ezért fontos az, hogy Európa lépjen előre és határozottan.

Európa jövője szempontjából elengedhetetlen egy közös nyilatkozat kiadása, amely világos üzenetet küld Moszkvának, Trumpnak és mindenkinek, aki kételkedik Európa egységében és erejében. A nyilatkozat célja, hogy megerősítse a kontinens szuverenitását és stratégiai önállóságát.

Az Európai Unió és a NATO keretein belül egyértelművé kell tenni, hogy Európa nem engedheti meg, hogy külső hatalmak – legyen az Oroszország, Kína vagy akár az Egyesült Államok – diktálják a kontinens jövőjét. A demokrácia és a jogállamiság védelme alapvető prioritás, amely magában foglalja a szélsőséges politikai erők kizárását, amelyek belülről próbálják bomlasztani az európai rendszert. Továbbá, az európai közös védelem erősítése elengedhetetlen, amely több pénzügyi és katonai erőforrás biztosítását jelenti az európai hadsereg és a NATO-n belüli szerepvállalás növelésére. Emellett Ukrajna támogatása világos üzenetet kell, hogy közvetítsen: Európa nem hagyja magára Ukrajnát, és határozottan elutasítja az orosz imperializmust.

Oroszország expanziós politikája nem új jelenség, hanem egy történelmileg folytatólagos stratégia. Ukrajna megtámadása és az orosz birodalmi törekvések napjainkban is folytatódnak, követve a pánszláv ideológia és a geopolitikai befolyásszerzés mintázatát. Európának fel kell ismernie, hogy Oroszország nem csupán aktuális, hanem hosszú távú fenyegetést jelent, és ennek megfelelően kell kialakítania saját geopolitikai stratégiáját.

A nyugati politikai vezetők többsége sajnos nem ismeri kellő mélységben Oroszország történelmi terjeszkedési mintázatait, és ezért tévesen hiszi, hogy Moszkvával racionális diplomáciát lehet folytatni. Ha azonban figyelembe vennék a történelem tanulságait, egyértelművé válna, hogy Oroszország mindig terjeszkedni akar, és ezt soha nem fogja beismerni agresszióként. Minden inváziót vagy hódítást "védelmi lépésként" igazol, ahogyan Ukrajnában is teszi. A Nyugat pedig rendszeresen későn ébred, mert azt feltételezi, hogy lehet tárgyalni Moszkvával. Lengyelország és a balti államok azok, akik ezt a legjobban átlátják, hiszen történelmük során már számtalanszor megtapasztalták az orosz fenyegetést.

Közép-Európa egy része sajnos nem megbízható ebben a kérdésben. Orbán és Fico politikája oroszbarát irányba tolja Magyarországot és Szlovákiát, míg Szerbia hagyományosan Moszkva szövetségese, így rájuk sem lehet számítani. Ezért Lengyelország és a balti államok – Észtország, Lettország és Litvánia – a legalkalmasabbak arra, hogy vezető szerepet vállaljanak Európa felvilágosításában és egységesítésében. Ők közvetlen tapasztalattal rendelkeznek az orosz fenyegetésről, határozottan NATO- és EU-párti országok, erős katonai és politikai elkötelezettséggel rendelkeznek Ukrajna mellett, és képesek nyomást gyakorolni Németországra és Franciaországra, ha összefognak.

Donald Tusk személyében Európa olyan politikust kapott, aki képes lehet ezt az egységet megteremteni. Tusk tapasztalt európai politikus, volt az Európai Tanács elnöke, és ismeri Brüsszel belső mechanizmusait. Lengyelország miniszterelnökeként jelenleg az egyik legbefolyásosabb vezető, aki képes mozgósítani az EU döntéshozóit és híd szerepet betölteni Nyugat- és Kelet-Európa között. Az ő kezdeményezésére létrejövő kelet-európai blokk – amelyben a balti államok, Csehország, Románia és Skandinávia is szerepet kapnának – egy erős védelmi és politikai szövetséget alkothatna az orosz fenyegetés ellen.

A következő hónapok kritikusak lesznek. Tusk első lépésként tárgyalhatna Nagy-Britannia, Franciaország és Németország vezetőivel, hogy kialakuljon egy egységes álláspont Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatban. Ezt követően egy közös nyilatkozatot kellene kiadni, amelyet a parlamentek hivatalosan is elfogadnak. Az "Európa-3" koalíció bővítésével bevonhatók Olaszország, Svédország, Dánia, Norvégia és Spanyolország is. A következő lépés pedig a konkrét katonai és gazdasági intézkedések megvalósítása lenne: európai fegyvergyártás bővítése, közös hadgyakorlatok, az orosz energiafüggőség teljes megszüntetése és az orosz propaganda visszaszorítása Európában.

Az idő kulcsfontosságú. Ha Európa most nem cselekszik gyorsan és határozottan, akkor könnyen elveszítheti geopolitikai súlyát és sebezhetővé válhat az orosz agresszióval szemben. Ha azonban Tusk és szövetségesei jól lépnek, akkor Európa végre felismerheti, hogy saját biztonsága csak rajta múlik, és nem az USA vagy Oroszország jóindulatán.

-000-